esztékávé

Búsan járok-kelek a szürke avaron,
Léptem alatt zörög a sárga falevél.
Kis madár énekét immár nem zavarom
Erdő víg dalnoka, ó, hová lettél?

Hervadva búsul egy-egy kései virág,
Hiába nyílt ki: egy-két napot, ha él.
Nemcsak én vagyok bús, bús az egész világ.
Ím a szellő is szomorú dalra kél.

De félre, bánat, félre! Leszen tavasz még,
Erdő, mező, tudom, újra kizöldül.
Fejünk felett újra mosolyog majd az ég,
S illat, melegség árad ki a földbül.

Szép lesz az erdő, ó be szép lesz ismét,
Fölcsendül benne a víg madárdal.
S járván az erdőt bolyongva, el sem hinnéd,
Hogy egykor küzdött a szörnyű halállal.

Benedek Elek: Őszi ének

Szent II. János Pál pápa emléknapja van

esztékávé

 

Hazádnak rendületlenűl

Légy híve, oh magyar-.

Bölcsőd az s majdan sírod is,

Mely ápol s eltakar.

 

A nagy világon e kívűl

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

 

Ez a föld, melyen annyiszor

Apáid vére folyt;

Ez, melyhez minden szent nevet

Egy ezredév csatolt.

 

Itt küzdtenek honért a hős

Árpádnak hadai;

Itt törtek össze rabigát

Hunyadnak karjai.

 

Szabadság! Itten hordozák

Véres zászlóidat,

S elhulltanak legjobbjaink

A hosszu harc alatt.

 

És annyi balszerencse közt,

Oly sok viszály után,

Megfogyva bár, de törve nem,

Él nemzet e hazán.

 

S népek hazája, nagy világ!

Hozzád bátran kiált:

„Egy ezredévi szenvedés

Kér éltet vagy halált!”

 

Vörösmarty Mihály: Szózat

 

 

 

esztékávé

Ha alkonyatkor ballagtál a ködben,
Mely lágy fátylával a Dunára hullt,
A zsongó zajban és a méla csöndben
Fáradt szívedbe muzsikált a mult. 

A vén utcákon szinte visszazengett
A régi léptek kongó moraja,
Széchenyi járt itt és honán merengett,
Amely nem volt, de lesz még valaha.

Csokonait itt várta a diéta,
Petőfit is és az a nyurga, méla,
Szelíd diák, Reviczky, itt merengett, 

Hol most új bánat árvul a ligetben
S a márványszép királynő téli estben
Magyarjaira vár a Duna mellett.

Juhász Gyula: Pozsony

"Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem." (Wass Albert)

P. Dr. Barsi Balázs - 2014. október

Ackermann Kálmán atya emlékére (egy éve hunyt el Ackermann Kálmán atya)

Amennyiben teheti, és ideje is engedi, hallgassa meg Kálmán atya emlékére, tiszteletére, Őérte Verdi világhírű és kiváló művét, a Requiemet. Október a Szűzanya, a rózsafüzér hónapja is. Mondjunk el Kálmán atyáért egy rózsafüzért. 

Emlékezés képekben

Ha vidám volt, az azért volt, mert pap volt.  

A templom szívügye volt.  

Idősek napján 

Szent Erzsébet-napi ünnepi szentmisén a Klastromnál 

Irodalmi est 

Lelkipásztor 

Mindvégig elget tett minden hivatali kötelezettségének 

Sokat megélt, sokat tapasztalt. Sokat mesélt. Volt mit tanulni tőle. 

Kálmán atyáért szóljon - egy éve hunyt el Ackermannn Kálmán atya, blogunk alapítója

"Krisztussal örvendeznek mind a szentek" - egy éve hunyt el Ackermann Kálmán atya

Mindenszentek ünnepének Alleluja-verse szól így: "Ó, milyen dicsőséges az az ország, melyben Krisztussal örvendeznek mind a szentek. Hófehér ruhába öltözve követik minden útján a Bárányt." (O quam gloriosum)

Reményünk nem csalhat meg minket (vö. Szent Pál), mert mi abban bízunk, hogy az igazak a szüntelen és örökkétartó együttlétnek részesei. Vagyis az Istennel való örök együttlétnek, a boldogító színelátásnak részesei. Reményünk minden imát magába foglal, amely ezentúl és eddig elhangzott Isten felé, hogy Kálmán atya megláthassa a mennyei Atya dicsőségét, hogy bejuthasson a megígért Országba. Reményünk abban is megmutatkozhat, hogy kérjük közbenjárását. Reményünk valós, hiszen az Egyház tanításával összhangban valljuk mi is: minden megdicsőült lélek jelen van minden egyes szentmisén - a világ bármely részén, bármely időpontban. Így tény, hogy minden szentmisén jelen van Kálmán atya megdicsőült lelke is, reményünk alapján. Nem szűnhet imádságunk, melyet elköltözött lelkéért mondunk, nem szűnhet meg a rá való emlékezés sem. Nem lehet földi ügyeskedésekkel eltörölni valakinek az életét, tetteit, szellemiségét. Nem lehet valakit meg nem említve elfelejteni, azért, mert "már nem ő él köztünk", "most más érdekek vannak". Nem, soha nem gondolkodhatunk úgy, hogy ami elmúlt, azt elfelejtjük, mert mi mindent mindig jobban tudunk. A múltra építeni kell, és elhunytjainkért imádkozni kell. Tanulni kell a múltból, és gondolni a múltra. Ez együtt működik. 

Egy év telt el, de ez nagyon rövid idő. Nem szándékunk most a hosszú szöveg megírása. Mert nem is tudunk mit írni, hiszen ilyenkor nincs szó... Fájdalom és remény érzései vegyülnek szívünkben. De a bánaté is -, hogy mit tettünk volna másképp. És ez a HA, mindig ott lesz bennünk, akik ismertük Kálmán atyát. Sokan tehettünk volna mindent másképp. És az már előny, ha valaki ezt felismeri. Ma, október nyolcadikán, tűzzük ki magunk elé az egyetlen, elérendő és értelmes célt: az üdvösséget. Saját lelkünk üdvösségét. Nincs más célunk. Ha majd Isten elé állunk, mit fogunk mondani? Vajon örömmel fogad-e be örökkétartó Országába, a szentek, a megdicsőültek közé, kik "Krisztussal örvendeznek mind"?

esztékávé

Istenért, hazáért éltünk ezer évet,
Miatyánk, ne hagyd el árva magyar néped,
Örök életével hadd dicsérjen téged! 

Juhász Gyula: Templomi (dal)

Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek mai gondolatai

Öröm a szőlőben

Christoph Schönborn bíboros gondolatai 2014. október 5. vasárnap evangéliumához (Mt 21, 33-44)

Saját szőlő iránt táplált szeretet! Hazánkban sok ember tudja, miről van szó. Szép és megelégedést nyújtó munka, ha valaki a saját szőlőskertjét ápolja és gondozza. A Biblia ismeri ezt a szeretetet, és gyakorta beszél róla. Ma pl. az istentisztelet alkalmával Izajás prófétától olvas fel egy részt az Egyház. Így hangzik: "Hadd énekeljek kedvesemről,

szerelmesem énekét szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek termékeny hegytetőn. Körülásta, és a kövektől megtisztította, majd beültette nemes szőlővel. És várta, hogy szőlőfürtöt teremjen,

de vadszőlőt termett."

Ennél a képnél lép be Jézus. De nála ez sokkal drámaibb fordulatot vesz. Egészen kegyetlen és egészen erőszakos esemény következik. A szőlőmunkások, akik bérelték a szőlőt, gátlástalan gonosztevőkként viselkednek. Összeverik, sőt megölik a szőlősgazda szolgáit. A szőlősgazda odáig ment, hogy végül saját fiát küldte el az őt megillető részért. De ezt is megölték.

Jézus hallgatói megértették, hogy róluk van szó! Azt a népet szólította meg Jézus, akiről tudta, hogy hozzájuk szól a küldetése, vagyis a saját zsidó népét. Jézusnak a népe által tanúsított elutasításáról van szó. Isten saját szeretett szőlőjeként telepítette e népet. Mégis az édes helyett savanyú gyümölcsöt termett. Isten elküldte népéhez a szolgáit, vagyis a prófétákat. Mégis, ahelyett, hogy hallgattak volna rájuk, megvetették és megölték őket. És most telik be a pohár: magát Jézust, az Isten Fiát utasítják el - sőt ölik meg!

Ennek a drámai történetnek van egy tragikus utó története: Túlságosan gyakran olvasták ki ebből a keresztények, hogy a zsidók elvetették Jézust, az Isten Fiát. Ezért vetette el őket Isten. Az Egyház lépett a Zsinagóga helyébe. A keresztényekre lett bízva az Úr szőlője, amit Isten a zsidóktól elvett. Így nyert igazolást megannyi zsidóüldözés. Mily sok szenvedést okoztak ezáltal zsidóknak keresztények!

Az evangélium azonban egyáltalán nem a múltról beszél. Jézus a ma emberét szólítja meg. A szőlőről és a savanyú gyümölcsről, a bérlőkről és azok tetteiről szóló történet most játszódik.

Fogadjuk el: A szőlő az Egyház. Hoz-e olyan gyümölcsöt, amit tőle Isten elvár? Nem viselkedünk mi, keresztények túl gyakran úgy, mint ama szolgák Jézus példázatában? Bizonnyal vannak a keresztények közt csodálatos emberek, nagy példaképek, akik jó gyümölcsöt teremnek. De milyen gyakran félre ismerik, üldözik és megvetik őket pont az övéik. A szentnek az élete gazdag a saját egyházától kapott szenvedésekben.