A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2014. szeptember 8., hétfő

Mária az új kezdet - Szűz Mária születésének ünnepén (Kisboldogasszony napja)

Az Egyház ma ünnepli Szűz Mária születését. "Mária az alázatos názáreti Szűz, akiben új kezdet valósul meg, akiben az emberlét újrakezdődik." (XVI. Benedek pápa: A názáreti Jézus III.)
Ez az ünnep elsősorban arra a hittitokra irányítja figyelmünket, hogy Jézus Krisztus Szűztől született, fizikailag, hús-vér ember lett az Isten, aki egy názáreti Szűz méhében öltött testet a Szentlélek által. Isten ilyen módon az ember-létet új rangra, igazi méltóságára emelte. Az ember törékenysége az alázatban magasztosul fel. Isten-képiségünk nem véletlen, és nem az evolúció egy terméke vagyunk, hanem a legfölségesebb Isten teremtményei, melyben Isten képes arra, hogy megdicsőüljön. (Amint minden művében.)
Mária új kezdet, hiszen a régi szövetség helyébe új lép. József nemzetsége (mely a családfán követhető) visszanyúlik Ábrahámig. Mária és József jegyessége által viszont Mária lesz az új kezdete nemcsak a családfának, hanem az új szövetségnek is. Mintha Mária "igen"-je lenne az alapja ennek az új, jézusi szövetségnek. Az Isten és az ember új szövetsége, melynek célja az üdvösség, és az Istennel leélt földi élet, Máriával kezdődik. 
Őt pedig éppen ennek az isteni tervnek okán Isten minden bűntől megőrizte, már anyja (a hagyomány szerint Szent Anna) méhében. Ezért fontos ünnepelnünk születését, hiszen ez által Isten üdvözítő tervét ünnepeljük. 
Mária a mi közbenjárónk a mennyben, aki szüntelenül arra hívja figyelmünket, hogy imádkozzunk, és kövessük Jézus tanítását. Hozzá intézett kéréseink mellett fontosak imáink, és a Krisztus-követés. Mária alázatával Istenre irányítja a figyelmet, az egyedül fontosra és szükségesre. Legyen ez a példa számunkra, hogy az alázatunkban mások Istenre találjanak rá. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...