A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2014. január 23., csütörtök

A valóvilág hat [ránk]

Nem, nem kell bekapcsolnia a televíziót ahhoz, hogy a mostani témába belehelyezkedjen. Gondoljon csak a Magyar Kultúra Napjára, amit tegnap ünnepeltünk. De ne is kapcsolja be a televíziót, jobban jár. Ha pedig a távirányító már a kezében van, jól gondolja meg, hogy főműsor időben hová kapcsol!
Most másra utalunk a címben, de gondoljon mindenki arra, amire szeretne. 
Tegnap országszerte beszédeket mondtak el a helybeliek által köztiszteletben álló személyek a magyar kultúráról, és egyáltalán a nemzet sorsáról, jelenlegi állapotáról. Kiállítások nyíltak, emlékév zárult, könyvbemutatók is akadtak. Ezek alkalmával mindig arra döbben rá a közönség (az előadók gondolatai nyomán), hogy mégiscsak vissza kell fordulni. Egy divatról szóló kiállításon arra a következtetésre jutott például a kiállítást megnyitó hölgy, hogy eddig is, most is, és ezután is Párizs fogja diktálni "a divatot". Régi csipkék, különféle funkciót ellátó ruha-részecskék, stb... Fotókiállítás, ahol az ember rájön: a képeken látható régi világ volt az igazi. Mesterségekről szóló kiállítás: az emberkéz alkotta dolgok maradandók és igaziak voltak! Könyvbemutató: a gondolkodásunk vissza-visszahajlik a költészet igazi vonalához, a kérdések bennünk mindig ugyanazok - csak másképp.  
Persze nem jó az, ha ül az ember a fűtött szobában, és azon mereng, pokrócába beburkolózva, hogy régen bezzeg milyen jó volt! Régen is volt gond, régen sem volt mindenki bűntelen. Nem a régen élt embereket szeretnénk feltámasztani most hirtelen (bárcsak sokan még ma is köztünk lehetnének! - de nekik annyi adatott!), nem is a régi kávéillatot a pesti kávéházak előtti járdáról... Viszont ne akarjunk mindig gyökeresen újat, gyökeresen mást. 
A társadalom egyes rétegei már érzik, hogy vissza kell fordulni. Vissza kell fordulni a gyökerekhez, a forrásainkhoz. A divattervező érzi, hogy a tömegtermék nem lesz maradandó, és mellesleg nem is sugall semmiféle gondolatot, érzelmet, hovatartozást. A régi világban a ruhák színkavalkádja kifejezte a családfő anyagi hátterét - de a szellemit is. Az igények megváltoztak, lejjebb adtunk belőlük. Nincsenek körülöttünk húzó erők. Mindig leadjuk a szintet, és ezáltal egyre inkább elfajul a lelki-szellemi igénytelenség. 
Vissza kell fordulni az igazi értékekhez - nem szégyen az. Ha előveszem nagyapám fiatalkori fényképét, nemcsak arcvonásait tudom megfigyelni, hanem fény vetül lelki állapotára, a társadalomban betöltött szerepére, ruházata elárulja foglalkozását, hajviselete pedig szintén a belsőről árulkodik... Ha ötven év múlva egy unoka megnézi nagypapa fészbúkos képét, elszörnyed (jobb esetben), és megkérdezi: miért a fürdőszobában, a tükör előtt készült a kép? Ma ritka az a fiatal például, aki szüleivel együtt fényképezkedik. Régen voltak családi fotók, amihez külön fel kellett öltözni, megfésülködni, stb. 
Ez a világ súlyosan és mélyen hat ránk, ha hagyjuk. A régi világ, ami nem "való" volt, hanem "igaz", sokkal inkább lehetne hat-ó. 
Most evezzünk át egy speciális helyre, a megkeresztelt hívek közösségébe (az Egyházba). Még mindig az újat keressük, még mindig a módszerekről konferenciázunk, még mindig a régi a rossz, még mindig a kommunista elnyomásból fakadt "új" és "ellenkező" a sláger. Hagyjuk! Tegyünk félre! Jó volt eddig, bár nem lettünk többen. Azt hittük, hogy majd a fiatal kórusok szaporodnak, mint a gomba; azt hittük, hogy több gyónó lesz; azt hittük, hogy majd mindenki tisztességes házasságban él. Nem lett több kórus (a többet minőségben is értem), nem lettünk jobb gyónók, és több a válás (és az érvénytelenítés).
Azt hitték sokan, hogy a média mindent megváltoztat. Lett katolikus hírportál, amihez minden évben egy kicsivel több reményt fűztünk - nem nagy sikerrel. Lettek katolikus embereknek blogjaik, közösségeknek újságjaik... Az első idők mindig reménnyel teli voltak, és végül minden unalmassá vált. 
Sajnos ezek a gondolatok az elmúlt egy év tapasztalatai alapján értek meg. Sajnos? Igen, mert azelőtt nem volt napirenden Benedek pápa. Talán elődje sem mindig - sok kritika érte. Most hirtelen minden katolikus média csak vele foglalkozik. Az, hogy mit gondol egy teológus hallgató az abortuszról (bocsánat, hogy mit gondol, arra nem vagyunk kíváncsiak, de hogy az egyházi tanítás fényében milyen meglátása van, arra igen), hogy a plébános atyák mikor gyóntatnak, hogy melyik az a plébánia, ahol fel lehet készülni méltó és igaz módon a házasságra, vagy hová tud elvonulni valaki, mielőtt meghozza élete nagy döntéseit? Nos, ezekről nem szól a fáma. Minden ESEMÉNYRŐL azonnal tudunk, híreink vannak csak. Ez nem jó. 
Az Apostolok idejét leíró szentírási rész nem arról szól, hogy Pál apostol amikor kikötött Troászban, milyen egyszerű ladikon érkezett... Vagy Péter amikor kiállt, és elmondta pünkösdi beszédét, hányan hallgatták meg...
Forduljunk meg, és merítsünk az igazi forrásokból! Sokkal kisebb erőfeszítés lesz ez, mint állandóan új és teljesen hatástalan módszerek kidolgozásán fáradozni, mellesleg nem kevés pénzt költeni azok megvalósítására. Talán el fog jönni az Egyház életében az a pillanat, amikor ráeszmél a "többség" (ismét minőségileg értem a szót), hogy merre kell haladni ahhoz, hogy az Isten Fia által megszabott úton haladjunk. 
A bűnös ember léte mindig ki van téve a kísértéseknek. Általában a kor kísértéseinek. Most nagy kísértés a hatalom, a pénz, az irigység, a fösvénység. Ne hagyjuk, hogy ezek eltakarják az igazi (régi) értékeket, kincseket. Van olyan, akinek fontosabb egy tál lencsefőzelék, mint a temploma liturgikus tárgyairól való gondoskodás. Vagy olyan is akad, aki a Máriáról (és Máriához) szóló hangverseny helyett inkább vacsorázik focista társaival. 
Igen, talán a valóvilág eltávolodott Istentől. Az ember lett a fontosabb, nem pedig az Isten. És mi a végeredmény? Lám, egyre inkább távolodunk egymástól, minden baráti kapcsolat megszakad, a családok tagjai eltávolodtak, nincsen személyes beszélgetés, hanem helyette csetelünk, de az utcán már nem köszönünk... Ki várja ma aggódva, teli örömmel és szeretettel kedvese, szerette válaszát, melyet az levélpapírra vetett és feladta a postán...? Hányan kaptunk most karácsonykor igényes levelezőlapon szívhez szóló, személyes karácsonyi köszöntést? Írunk egymás születésnapjára levelet, vagy netán felhívjuk telefonon? Nem, nem! Tévedés! Istent kiiktattuk, egy téves és csalóka szlogennel, hogy forduljunk egymás felé (vigyázz!), majd végül kiderül, hogy az EGO LETT AZ ISTEN! 
Ezen a vonalon nem kívánhat továbbmenni az Egyház sem! Újra Isten felé kell fordulni, hogy onnan fordulhassunk egymás felé! (Nem mindegy!) 
Ezek fényében hallgassunk meg egy részletet Rossini Mózes című operájából. Íme a részlet szövege:
I. FELVONÁS, 1. JELENET
A mádiániták tábora. Zsidók és mádiániták

KÓRUS
Óh! A hitetlennek vad hatalmától
Te szabadíts meg jóságos, nagy Isten!
Ha meghallgatod szavát,
Néped visszatérhet hazájába majd.
De ki a reménységünk záloga ma?
A kegyetlen, ki hitet s becsületet nem ismer?
Aki saját képmására formálja az isteneket, kiket imád,
S lábbal tipor minden törvényt?
Itt az idő, hogy az oly sok vész okozta
Félelem és bánat megszűnjön.
Hogy apák, fiúk és hitvesek újra lássák egymást:
Adassék meg nekünk, ó Urunk!
(A felvétel 1956-ban készült.)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...