A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2014. január 12., vasárnap

A születés - az édesanyák

Ma véget ért a karácsonyi időszak. Adventben Máriával együtt vártuk Jézus születését, hiszen a roráte misék Mária-misék. (a cikk tartalma miatt ide nem fűzünk megjegyzést) Karácsonykor az evangéliumokban is szerepet kapott Mária, nemcsak a Betlehem megjelenítésében. Mária ott volt Jézus körülmetélésekor is, teljes anyai szerepben volt jelen a kisded mellett, de később is. Ő mutatta be Józseffel együtt Jézust a templomban, de a kánai menyegzőn meg is szólalt, hiszen olvassuk a leírásban. És ő áll ott az utolsó órákban is Fia mellett, a vérző Istenarc mellett, a kereszt tövében...
Egy új élet ünnepléséhez mindig hozzátartozik az anya ünneplése. Ezért bizonyos értelemben a saját születésnapunk is szüleink és Isten tervére irányul. Elsősorban Isten tervének ünneplése, amelyre az emberi pár igent mond. 
Az anyaságról beszélni csak az tud, aki anya. Gondoljunk most az alábbi éneket hallgatva saját édesanyánkra, de Szűz Máriára is. Kérjük Máriát, hogy legyen édesanyánk pártfogója - a földi életük során is, a mennyben pedig hathatós szószólójuk. 
A világ egyik legszebb Ave Maria-ját hallgassuk most meg két előadásban:


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...