A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2014. december 1., hétfő

esztékávé

Dsida Jenő: Óda Édesanyámhoz

Dicsértessél ma Te is itt a földön,
mert esküszöm, hogy nagyon nagy a Lelked
s a földi szivek földig borulását
Te mindenkinél inkább megérdemled.

Nézem, látom a teltzsákú sok évet
és érzem: nekem már semmit se hagy,
de büszke leszek mindéltemig arra,
hogy Te vagy nekem az, aki Te vagy.

Te vagy az, aki mindenkinek ad,
a szenvedőknek virasztást, vizet,
Te vagy, akinek mindenki adósa,
s akinek jóval senki sem fizet.

…Hadd legyek én hát az igazi zengő,
kis, régi gyermek rombadőlt tanyán
és harsogjam el hozsannás hitemmel
Dicsértessél, dicsértessél, Anyám!

1924

2014. november 24., hétfő

esztékávé

Pilinszky János: Novemberi elízium

A lábadozás ideje. Megtorpansz
a kert előtt. Nyugalmas sárga fal
kolostorcsendje háttered. Kezes
szellőcske indul a füvek közűl,
s mintha szentelt olajjal kenegetnék,
érzékeid öt meggyötört sebe
enyhületet érez és gyógyulást.

Bátortalan vagy s ujjongó! Igen,
gyermekien áttetsző tagjaiddal
a nagyranőtt kendőben és kabátban,
mint Karamazov Aljosa, olyan vagy.

És olyan is, mint ama szelidek,
kik mint a gyermek, igen, olyan is vagy,
oly boldog is, hisz semmit sem akarsz már
csak ragyogni a novemberi napban,
és illatozni toboz-könnyüen.
Csak melegedni, mint az üdvözültek.

Szigliget, 1958. november

2014. november 17., hétfő

esztékávé

Kosztolányi Dezső: Intés az öregebbek tiszteletére

Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,
akár utcaseprők, akár miniszterek.
Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek,
mint a papok s az iskolai olvasókönyvek.
De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is
évek veszedelmén törékeny szívverésteket
ezen az embernek ellenséges földgolyón,
s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek,
hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson
gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel,
s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon,
míg váratlanul éltetek állanak, időtől koszorúzva,
mint a csodák, mint akik háborúból jönnek,
egyenesen, mint a zászlórúdak, s egyszerre kibontják,
hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek
méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.

2014. november 3., hétfő

esztékávé


Ama végső harag napja
A világot tűznek adja,
Dávid így s Szibilla hagyja.

2
Reszket akkor holt meg élő,
Ha megjön a nagy Itélő,
Mindeneket lattal mérő.

3
Csodakürtök zengenek meg,
Sírok éjén átremegnek:
Itéletre, mindeneknek.

4
Csodájára a halálnak,
Aki rég por, talpra támad,
Számot adni bírájának.

5
Kézzel írt könyv nyílik ottan:
Világ terhe, minden, ott van,
Itéletre felrovottan.

6
Bíró majd ha széket űl ott,
Minden rejtek felderül ott,
Zsoldot bűn el nem kerül ott.

7
Én szegény ott mit beszéljek,
Pártfogómul kit reméljek,
Hol a szent is alig él meg?

8
Rettenetes. Fejedelem,
Kinél ingyen a kegyelem:
Örök Jóság, légy jó velem!

9
Kegyes Jézus, kérlek téged:
Értem álltál emberséget,
Ne adj érnem gonosz véget.

10
Munkád, könnyed értem vesztek:
Ennyi kínod, szent kereszted,
Ne maradjon céljavesztett.

11
Bírája a bosszulásnak,
Add kegyelmét tisztulásnak,
Míg itt nincs a számadásnap.

12
Reszket szívem, sóhajtozván,
Vétkemtől vet lángot orcám,
Légy kegyelmes, Uram, hozzám.

13
Magdolnához lehajoltál,
a latorhoz kegyes voltál,
Énbelém is reményt oltál.

14
Méltó imát nem tud ajkam
Te könyörülj, Jóság, rajtam,
Ne veszíts el örök jajban.

15
Báránykáid közé végy föl,
Válassz el a gödölyéktől,
Jobbra állass ama széknál.

16
Ha a rosszak zavarodnak,
Fojtó lángok kavarognak,
Akkor engem hívj áldottnak.

17
Térden kérlek, ernyedetten,
Sir a lelkem megtörötten:
Ott, a végnél, állj mellettem!

18
Könnyel árad ama nagy nap,
Hamvukból ha föltámadnak
A bűnösök s számot adnak.

19
Uram, nekik adj jó véget,
Kegyes Jézus, kérünk téged,
Add meg nékik békességed.

2014. november 1., szombat

Requiem...

Szóljon ez a Requiem mindazokért, akik "előttünk járnak" már. Családtagjainkért, barátokért, ismerősökért, mindenkiért. Azokért is, akikről senki nem emlékezik meg. Az elhunyt papokért is, főleg Kálmán atyáért, akinek a napokban volt halálának első évfordulója. Szóljon elhunyt jótevőinkért, de azokért is, akikre esetleg nehezteltünk életük során. Isten az egyedüli, aki ítélkezhet. Legyen irgalmas minden elhunythoz, és bízzunk abban, kérjük Őt, hogy majd egykor minket is fogadjon be Országába. 
Nyugodjanak békében! Adjon nekik enyhületet! 

Gyújtsunk gyertyát, és hallgassuk végig emlékezve, elmélkedve, szótlanul, ha kell, könnyezve, ezt a csodálatos és mély zeneművet, Saint-Saëns Requiemjét. 


A mi liturgiánk - halottak napja

Talán éppen ilyenkor nem kellene azon vitatkozni, hogy halottak napja miért vasárnap van. Ezen a napon elég lenne egy Requiem, este egy vesperás az elhunyt lelkekért, napközben pedig csendes ima a templomban, a temetőben, vagy otthon. Ezzel is elhunytjaink nyugalmához járulnánk hozzá, és tehetnénk azért, hogy a tisztítóhelyen lévők bejuthassanak Isten örök országába, melyet nekünk készített.
Szóval, vita van idén is arról, hogy miért vasárnap van halottak napja. Azért, mert a hivatalosan kiadott Direktórium erre a napra ezt rendeli. Miért teszi ezt így-vagy úgy? Mert akiknek felelőssége ezt megszerkeszteni - egyetemben Rómával (?) -, azok ezt adták ki. Innentől fogva lehet rágódni bizonyos kérdéseken, de nem érdemes, mint tapasztaljuk... 
Az viszont legyen a "novus ordo"-ból levont konklúzió, hogy itt már mindenki azt csinál, amit akar. És ne feledjük, hogy teológiailag nem állja meg a helyét, hogy vasárnap tartjuk halottak napját. (Ugyanakkor a zsolozsmát vasárnapról kell venni, de a szentmiséket az elhunyt lelkekért kell végezni.) Vasárnap ugyanis az Úr napja, melyen Krisztus feltámadására emlékezünk, azt ünnepeljük. Ilyen értelmezésben a gyászmise nem írhatja felül a dicsőséges feltámadás tényét, ünnepét.
Különös, hogy a novus ordo-ban (zsinat utáni liturgia) mindig az ünnepek körül van a probléma... - és az ünnep, az igazi ünnep mintha kiveszőben lenne világunkban. Nemde?

2014. október 27., hétfő

esztékávé


Búsan járok-kelek a szürke avaron,
Léptem alatt zörög a sárga falevél.
Kis madár énekét immár nem zavarom
Erdő víg dalnoka, ó, hová lettél?

Hervadva búsul egy-egy kései virág,
Hiába nyílt ki: egy-két napot, ha él.
Nemcsak én vagyok bús, bús az egész világ.
Ím a szellő is szomorú dalra kél.

De félre, bánat, félre! Leszen tavasz még,
Erdő, mező, tudom, újra kizöldül.
Fejünk felett újra mosolyog majd az ég,
S illat, melegség árad ki a földbül.

Szép lesz az erdő, ó be szép lesz ismét,
Fölcsendül benne a víg madárdal.
S járván az erdőt bolyongva, el sem hinnéd,
Hogy egykor küzdött a szörnyű halállal.

Benedek Elek: Őszi ének

2014. október 20., hétfő

esztékávé

 
Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar-.
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
 
A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
 
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
 
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
 
Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.
 
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
 
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”
 
Vörösmarty Mihály: Szózat
 
 
 

2014. október 13., hétfő

esztékávé


Ha alkonyatkor ballagtál a ködben,
Mely lágy fátylával a Dunára hullt,
A zsongó zajban és a méla csöndben
Fáradt szívedbe muzsikált a mult. 

A vén utcákon szinte visszazengett
A régi léptek kongó moraja,
Széchenyi járt itt és honán merengett,
Amely nem volt, de lesz még valaha.

Csokonait itt várta a diéta,
Petőfit is és az a nyurga, méla,
Szelíd diák, Reviczky, itt merengett, 

Hol most új bánat árvul a ligetben
S a márványszép királynő téli estben
Magyarjaira vár a Duna mellett.

Juhász Gyula: Pozsony

2014. október 11., szombat

"Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem." (Wass Albert)


P. Dr. Barsi Balázs - 2014. október

2014. október 8., szerda

Ackermann Kálmán atya emlékére (egy éve hunyt el Ackermann Kálmán atya)

Amennyiben teheti, és ideje is engedi, hallgassa meg Kálmán atya emlékére, tiszteletére, Őérte Verdi világhírű és kiváló művét, a Requiemet. Október a Szűzanya, a rózsafüzér hónapja is. Mondjunk el Kálmán atyáért egy rózsafüzért. 

Emlékezés képekben

Ha vidám volt, az azért volt, mert pap volt.  
A templom szívügye volt.  
Idősek napján 
Szent Erzsébet-napi ünnepi szentmisén a Klastromnál 
Irodalmi est 
Lelkipásztor 
Mindvégig elget tett minden hivatali kötelezettségének 
Sokat megélt, sokat tapasztalt. Sokat mesélt. Volt mit tanulni tőle. 

Kálmán atyáért szóljon - egy éve hunyt el Ackermannn Kálmán atya, blogunk alapítója


"Krisztussal örvendeznek mind a szentek" - egy éve hunyt el Ackermann Kálmán atya

Mindenszentek ünnepének Alleluja-verse szól így: "Ó, milyen dicsőséges az az ország, melyben Krisztussal örvendeznek mind a szentek. Hófehér ruhába öltözve követik minden útján a Bárányt." (O quam gloriosum)
Reményünk nem csalhat meg minket (vö. Szent Pál), mert mi abban bízunk, hogy az igazak a szüntelen és örökkétartó együttlétnek részesei. Vagyis az Istennel való örök együttlétnek, a boldogító színelátásnak részesei. Reményünk minden imát magába foglal, amely ezentúl és eddig elhangzott Isten felé, hogy Kálmán atya megláthassa a mennyei Atya dicsőségét, hogy bejuthasson a megígért Országba. Reményünk abban is megmutatkozhat, hogy kérjük közbenjárását. Reményünk valós, hiszen az Egyház tanításával összhangban valljuk mi is: minden megdicsőült lélek jelen van minden egyes szentmisén - a világ bármely részén, bármely időpontban. Így tény, hogy minden szentmisén jelen van Kálmán atya megdicsőült lelke is, reményünk alapján. Nem szűnhet imádságunk, melyet elköltözött lelkéért mondunk, nem szűnhet meg a rá való emlékezés sem. Nem lehet földi ügyeskedésekkel eltörölni valakinek az életét, tetteit, szellemiségét. Nem lehet valakit meg nem említve elfelejteni, azért, mert "már nem ő él köztünk", "most más érdekek vannak". Nem, soha nem gondolkodhatunk úgy, hogy ami elmúlt, azt elfelejtjük, mert mi mindent mindig jobban tudunk. A múltra építeni kell, és elhunytjainkért imádkozni kell. Tanulni kell a múltból, és gondolni a múltra. Ez együtt működik. 
Egy év telt el, de ez nagyon rövid idő. Nem szándékunk most a hosszú szöveg megírása. Mert nem is tudunk mit írni, hiszen ilyenkor nincs szó... Fájdalom és remény érzései vegyülnek szívünkben. De a bánaté is -, hogy mit tettünk volna másképp. És ez a HA, mindig ott lesz bennünk, akik ismertük Kálmán atyát. Sokan tehettünk volna mindent másképp. És az már előny, ha valaki ezt felismeri. Ma, október nyolcadikán, tűzzük ki magunk elé az egyetlen, elérendő és értelmes célt: az üdvösséget. Saját lelkünk üdvösségét. Nincs más célunk. Ha majd Isten elé állunk, mit fogunk mondani? Vajon örömmel fogad-e be örökkétartó Országába, a szentek, a megdicsőültek közé, kik "Krisztussal örvendeznek mind"?

2014. október 6., hétfő

esztékávé


Istenért, hazáért éltünk ezer évet,
Miatyánk, ne hagyd el árva magyar néped,
Örök életével hadd dicsérjen téged! 

Juhász Gyula: Templomi (dal)

2014. október 5., vasárnap

Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek mai gondolatai

Öröm a szőlőben
Christoph Schönborn bíboros gondolatai 2014. október 5. vasárnap evangéliumához (Mt 21, 33-44)
Saját szőlő iránt táplált szeretet! Hazánkban sok ember tudja, miről van szó. Szép és megelégedést nyújtó munka, ha valaki a saját szőlőskertjét ápolja és gondozza. A Biblia ismeri ezt a szeretetet, és gyakorta beszél róla. Ma pl. az istentisztelet alkalmával Izajás prófétától olvas fel egy részt az Egyház. Így hangzik: "Hadd énekeljek kedvesemről,
szerelmesem énekét szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek termékeny hegytetőn. Körülásta, és a kövektől megtisztította, majd beültette nemes szőlővel. És várta, hogy szőlőfürtöt teremjen,
de vadszőlőt termett."

Ennél a képnél lép be Jézus. De nála ez sokkal drámaibb fordulatot vesz. Egészen kegyetlen és egészen erőszakos esemény következik. A szőlőmunkások, akik bérelték a szőlőt, gátlástalan gonosztevőkként viselkednek. Összeverik, sőt megölik a szőlősgazda szolgáit. A szőlősgazda odáig ment, hogy végül saját fiát küldte el az őt megillető részért. De ezt is megölték.
Jézus hallgatói megértették, hogy róluk van szó! Azt a népet szólította meg Jézus, akiről tudta, hogy hozzájuk szól a küldetése, vagyis a saját zsidó népét. Jézusnak a népe által tanúsított elutasításáról van szó. Isten saját szeretett szőlőjeként telepítette e népet. Mégis az édes helyett savanyú gyümölcsöt termett. Isten elküldte népéhez a szolgáit, vagyis a prófétákat. Mégis, ahelyett, hogy hallgattak volna rájuk, megvetették és megölték őket. És most telik be a pohár: magát Jézust, az Isten Fiát utasítják el - sőt ölik meg!
Ennek a drámai történetnek van egy tragikus utó története: Túlságosan gyakran olvasták ki ebből a keresztények, hogy a zsidók elvetették Jézust, az Isten Fiát. Ezért vetette el őket Isten. Az Egyház lépett a Zsinagóga helyébe. A keresztényekre lett bízva az Úr szőlője, amit Isten a zsidóktól elvett. Így nyert igazolást megannyi zsidóüldözés. Mily sok szenvedést okoztak ezáltal zsidóknak keresztények!
Az evangélium azonban egyáltalán nem a múltról beszél. Jézus a ma emberét szólítja meg. A szőlőről és a savanyú gyümölcsről, a bérlőkről és azok tetteiről szóló történet most játszódik.
Fogadjuk el: A szőlő az Egyház. Hoz-e olyan gyümölcsöt, amit tőle Isten elvár? Nem viselkedünk mi, keresztények túl gyakran úgy, mint ama szolgák Jézus példázatában? Bizonnyal vannak a keresztények közt csodálatos emberek, nagy példaképek, akik jó gyümölcsöt teremnek. De milyen gyakran félre ismerik, üldözik és megvetik őket pont az övéik. A szentnek az élete gazdag a saját egyházától kapott szenvedésekben.

2014. szeptember 29., hétfő

esztékávé


Sétáltam árván, búsan egymagam
És néztem a rózsák hogy nyílanak.
Virág virághoz hajlik, hajladoz,
s érintkezik a sok virág ajak.
S amint susognak, leheletüket
Mindenfelé érzem a szigeten
Oh édes élet! boldog szerelem!

Egy kékruhás, kenderhaju leány
Jött a mamával a vén fák alatt,
Sárga cipő volt formás lábain,
S én sohse láttam karcsubb derekat;
Két csillag kéklett arcának havában,
A mama pulykásan jött s szigorun.
A kavics zörrent. Én csak álldogáltam.
A lány rámnézett mélán, szomorun.

Gárdonyi Géza: A Margit-szigeten

2014. szeptember 28., vasárnap

Zenei kávézó

Továbbra is kiemelten hívjuk fel az Olvasók figyelmét a zenei blogunkra! Ezen bemutatjuk (a Virtuózok hivatalos facebook oldalának segítségével) a Virtuózok zsűrijét és műsorvezetőit. Rendszeresen teszünk fel zenei különlegességeket.
Hétfőtől pedig új rovat indul "zeneszó" címmel. Az ihletet szintén a Virtuózok műsor oldala adta, ahol több idézetet közölnek a zenével kapcsolatban. Mi, részben átvéve onnan, részben saját szerkesztésben közlünk majd idézeteket minden héten. Az SzTK blog "esztékávé"-jához hasonlóan hétfőnként jelennek majd meg. 

Hogy jól induljon a hét, olvasson esztékávét!
Zene nélkül kevés a szó, ezért lesz a zeneszó! 

2014. szeptember 22., hétfő

esztékávé


Vágy dohányozni, őszi eső,
a megállóban rágyújt valaki,
rezzenetlen arccal, mohón
szívod a füstjét, s tudod, te már
sosem, pedig kétlépésnyire állsz
a parázstól, szinte látod, amint
kunyerálsz egy szálat, látod a lobbanó gyufát,
cisszenő öngyújtót, kiver a verejték,
édes a kívánság, mert nem teljesülhet,
s így meg nem rontható, a nyirkos nikotin
ruhádba nem ivódik, ujjad nem ragacsos,
körmöd nem sárgul, nincs fulladás,
hörgés se reggelente, szíved nem zakatol,
marad a vegytiszta sóvárgás, a lopva,
utcán járva beszippantott füst, a másoké 

Lackfi János: No smoking

2014. szeptember 21., vasárnap

Schönborn bíboros gondolatai a mai napra


Mi segít az irigységgel szemben? 

Christoph Schönborn bíboros gondolatai 2014. szeptember 21. vasárnapi evangéliumához (Mt 20, 1-16).

Munkanélküli. Ez a rémkép bukkan ismét csak elő. Ausztriában még nem olyan rossz a helyzet, mint Spanyolországban. Emberek munka nélkül: róluk szól a mai evangélium. Azokról az emberekről, akiket nem használnak, akiket senki nem alkalmaz, akik számára nincs munka. "Senki sem fogadott fel bennünket". Kora reggeltől várakoztak. Most délután öt óra van. Mindjárt este lesz, és napszám nélkül kell, hogy ezek haza menjenek. Mily szerencse, ha valakinek munkája van! Mily keserű dolog, ha állandóan meg át kell élni, hogy: téged senki sem használ. 

De mit akar Jézus ezzel a történettel mondani? Igen, ez egy olyan "hasonlat", amin keresztül valami fontos dologra akar rámutatni. A "mennyek országáról" beszél, Isten országáról, vagyis arról, hogy Isten miként szokta azt igazgatni illetve "kormányozni". Jézus példázataiban mindig Isten tettéről van szó, ami gyakran más, mint nekünk embereké. 

Más annak a módja, ahogy munkásokat bérel fel az ő szőlőjébe. Nem elégszik meg azzal, hogy kora reggel munkásokat alkalmazzon egész napra. Egész nap egyfolytában kimegy a piactérre, és ott látja, hogy "más valakik ácsorognak munka nélkül". És munkát ajánl nekik még késő délután is. Jézus ezzel azt akarja mondani: az Isten nem fárad el, hogy utánunk, emberek után menjen. Egyeseket már életüknek korai szakaszában meghív. Mások csak később találnak rá a hitre, ismét mások a nap végén, úgy szólván életük utolsó órájában. Jézus egy türelmes Istent mutat meg nekünk, aki mindenki után utána megy, senkit sem hagy egyszerűen ácsorogni, senkit nem kerül el a tekintete vagy senkiről sem feledkezik meg. 

Más a módja annak is, ahogy a fizetséget adja. Azokkal kezdi, akiket utolsókként fogadott fel, és azt a teljes napi bért adja meg nekik, amiben a reggel felfogadottakkal megegyezett. Érthető módon ezek azt remélték, hogy egy dénárnál többet fognak kapni, annál, amit reggel megígértek nekik. Spontán úgy érezzük, hogy ez nem tisztességes. Egyesek nehéz 12 órás munkanapot tudhatnak maguk mögött. Mások csupán egyetlen órát dolgoztak. Minden ugyanazt a fizetséget kapják. 

"Talán rossz szemmel nézed, hogy másokhoz jó vagyok?" Éppen ez Jézus történetének lényege. Ez az a kérdés, amit Jézus e példázattal nekünk szegez. Először is egészen egyszerűen emberi: Tekints irigységedre! Kitől irigyelsz valamit? És miért? Nem vagy hálás azért, amid van? Irigyled a másiktól, ha jól megy neki, ha boldogul? 

Ha életed korai szakaszában kaptál meghívást "az Úr szőlőjébe", ha az a szerencse ért, hogy kiskorodtól fogva otthon vagy a hitben, akkor nincs semmi ok az irigységre, hogy Isten azokhoz is jó, akiknek hosszú életük során hit nélkül kellett élniük, és "az utolsó hajrában" még eltaláltak Istenhez. Az irigység ellen csupán az Isten jósága miatti örvendezés segít.
Tóth Vencel fordítása

2014. szeptember 20., szombat

Elmélkedés - évközi 25. vasárnap



Évközi 25. vasárnap, Mt 20,1-16

A mai világban sokan azt mondják, hogy fölösleges a hierarchia. Vannak olyanok is, akik a hierarchiában a legelőkelőbb helyet szeretnék elfoglalni. Aki egy hierarchia élén áll, vagy éppen a legalján kullog, és végzi a munkáját, ugyanazt a boldogságot fogja élvezni a mennyek országában. Azt viszont, hogy ki üljön a mennyei Atya jobbján és balján, csak az Isten tudja. A keresztény ember feladata ez: szentté válni, amint a mennyei Atya is szent. És a szentté válás útjára ráléphet a főnök is, és az alkalmazott is.
„A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlőjébe.” A szőlő elsősorban Isten népe, Izrael, aki az Úr úgy ültetett el, mint egészen nemes fajtát. Izajás próféta könyvében pedig olvassuk: „Éjjel-nappal őrködöm felette”. (Iz 27,2k) A szőlő tehát a kiválasztottság jelképe. Ugyancsak Izajásnál olvassuk: „Igen, a Seregek Urának szőlője Jeruzsálem háza, és Júda népe dédelgetett ültetvény.” Eszkatológikus szempontból pedig a szüretre kell gondolnunk, amikor az éretlen szemeket ledobják. Azonban Isten megkönyörül a népen, és újra szőlőt ültet a hegyeken – olvassuk Jeremiásnál. A Jelenések könyvében pedig ez áll: „Ereszd neki éles metszőkésedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek a szemek.” (Jel 14,18k) A szőlőnek tehát igenis fontos jelentése van a Szentírásban.
A példabeszéd megértéséhez fontos tudnunk, hogy nem lustaságból ácsorogtak munkára várva a szolgák, hanem a munkanélküliség miatt. Ezért tűnhet jogosnak későbbi zúgolódásuk. Azonban akiket később vett fel a gazda, épp úgy dolgozni akartak, mint az előzők. És ezt a szándékot csak egyformán lehet jutalmazni, ha valaki igazságos. Márpedig a legfőbb tartalma az evangéliumnak az, hogy Isten igazságos.
A mai ember egy napjának legtöbb idejét a munka teszi ki. Ebbe az otthoni munkát is bele kell vennünk. És természetesen mindenki vágyik a megérdemelt pihenés mellett a megérdemelt pénzre is. A bérek elosztása itt a földön nem igazságos. Hiszen látjuk, hogy kevés munkával, megfelelő körökben hamar gazdag lesz valaki, de tisztességes, becsületes munkával jobb esetben is csak napról-napra tud megélni valaki. Nem egy olyan családnál jártam már, ahol valóban napról napra élnek, és mégis boldogok, mert valami hallatlan nagy kincsük van nekik: a hitük!
A mai példabeszéd a mennyek országáról szólt. Isten a gazda, és mi vagyunk a szőlőmunkások. Nem egy időben lettünk keresztények, és mégis az elvárás is és a jutalom is ugyanaz. Jutalomnak nem nevezhető egy-egy rang vagy pozíció, de egy-egy siker sem. Bíztatásnak igen. Életünk során figyelnünk kell az apró örömökre is, amikkel Isten megörvendeztet, utat mutat, és bíztat minket, hogy érdemes élni, hogy érdemes törekedni a mennyország felé.
Azonban vannak elvárások is, amiknek meg kell felelni. A keresztény élet teli van elvárásokkal. És hozzá kell tennünk: nyűggel is. De nem árt tudnunk, hogy az ember képes úgy működni, mint egy transzformátor. És mi hajtja ezt a transzformátort? Az imádság. Ha nem az első helyen áll a szentmise és az imádság, keresztény életünk alapja dőlt meg. És arra már követelhetünk akár fél dénárt is, nem lehetünk biztosak benne, hogy megkapjuk. Nekünk édes szőlőszemeknek, és bérükkel elégedett munkásoknak kell lennünk.
Az imádsággal tehát egy olyan normális keresztény emberi gondolkodásunk lehet, amivel már képessé válunk a kiegyensúlyozott, magabiztos, és odafigyelő viselkedésre. Ez pedig elengedhetetlen annak, aki emberek között él.
Ma keresztény életünk alapjáig kell visszamennünk. Nem azon kell ma elsősorban gondolkoznunk, hogy elégedetlenek vagyunk-e, vagy éppen nem hívott minket senki, pedig mi dolgozni szeretnénk. Isten meghívott minket, és mint tudjuk, nem magunk miatt, nem érdemeink miatt. Az elégedetlenségről pedig ne is beszéljünk.
A keresztény embernek Isten felé kell élni, de úgy, hogy belőle táplálkozik. Életünket meg kell alapozni. A szentségi élettel, a rendszeres imádsággal, a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokkal. Isten nem nagy dolgokat vár el tőlünk, csak azt, hogy törekedjünk felé. Törekedjünk szentté válni. De azt akarjuk és szeressük! A szőlősgazda nem lustákat vett fel, hanem munkanélkülieket, akik dolgozni akartak. Lelkünk mélyére is ő lát be egyedül. Lehetünk fáradtak, kimerültek, de annak következménye nem lehet soha sem a lustaság és a lazaság. Állandóan Isten jelenlétében kell élnünk. Krisztus keresztáldozatának vértelen jelenbe hozatala, a szentmise ad kegyelmet ehhez. Ott veszem magamhoz az Üdvözítőt, és onnan viszem el magammal. De nem csak magamnak! Viszem a világba, viszem a családomba, viszem a közvetlen környezetembe. Mindenhol velem van Isten! És ez nem rettegés, hanem a keresztény öröm. Az nem olyan, mint amikor egy fagylaltot elnyalok. Az is öröm, és attól is lehet szép napom. De szép életem már kevésbé. Isten jelenléte ad örömöt számunkra. És ha őszinték vagyunk vele, irgalmaz nekünk, és bérünkkel egy örökkévalóságon át meg leszünk elégedve.

ZENE, velünk

Zenei blogunk naponta várja Önt új írással! A zenei élet aktualitásai mellett olvashat a zeneszerzők életéről, a jelentős művekről, egyházzenéről, kórusművekről, stb...
Most a Virtuózok zsűrijét mutatjuk be sorozatban. Jelenleg Magyarországon az egyetlen honlap, amely egyenként mutatja be a zsűri tagjait. 
Olvasson minket!

2014. szeptember 19., péntek

Hozsanna! - III. rész

Sorozatunk harmadik részében kicsit más vizekre evezünk, mint tettük eddig. A sorban további miseénekek következnének, de igazából ezek is beleillenek a sorba. Sajnos Egyházunkban szokássá alakult a kívánságműsor, egy temetésen például a hozzátartozók diktálnak, válogatnak, kérnek. Persze, ez nem minden helyre vonatkozik, de nagy általánosságban sajnos érvényes. A temetés sajátosságaival később foglalkozunk majd, most koncentráljunk az adott ének-repertoárra. 
Már többé-kevésbé sikerül vidéken leszoktatni a "híveket" a búcsúztató énekléséről. Ezt korábban pénzért (strófánként) énekelte/költötte a kántor, beleszőve a szövegbe az elhunyt sajátosságait. Persze, ennek helyébe is kell énekelni valamit, de erre már enyhébb szövegek állnak rendelkezésre. A temetési könyv kínálta énekek is elavultak már, illetve érdekes, hogy eddig is miért lehettek benne? 
A gyászmise énekeiből válogatunk most.
H 235/3.: "...mennyországba feljutást" - érthető, hogy a művészet is "fenti" helyként ábrázolja a mennyországot, de az Egyház tanítása szerint ez állapot, nem hely. Vizuálisan is más ábrázolni valamint, mint a szentmise énekeként elimádkozni. 
H 236/3.: "...áraszd ki kegyelmed a kimúlt hívekre" - hát, elhunytjainkról igen ritkán mondjuk, hogy kimúltak. "Nagypapa kimúlt." Nem. Ez helytelen, stílustalan. 
Érdekes, izgalamas ének a 237-es ének. Szinte minden versszaka tartogat kiváló, lelket építő gondolatot. Alapvetően a halotti mise (Requiem) szekvenciáját veszi alapul, de borzasztóan. 
"Kézzel írt könyv nyílik ottan" - megint ez az itten-ottan... 
"Én szegény ott mit beszéljek, pártfogómul kit reméljek, hol a szent is alig él meg." Hát, azért a szentek megdicsőült lelkek. Mi alapján állítjuk, hogy ők nem élnek meg (?) ott? Pártfogónk pedig éppen sok szent, vagy éppen a Szűzanya. De hát 1651-ben ezt biztos nem tudták. Ne feledjék, az Egyházban a II. Vatikáni zsinat hozta a teljes megvilágosodást! Azóta tudunk mindent...
"Rettenetes fejedelem, kinél ingyen a kegyelem..." - elhiszem, hogy amikor már többször fordult meg a pálinkás üveg a falusi daloskörben, ilyen versszakok költésére vetemedtek. De amikor jön egy pápa a XXI. század elején, és azt mondja (nem újdonságként), hogy "Isten a szeretet", nehéz elképzelni, vagy egyáltalán hinni egy rettenetes Istenben, aki ráadásul fejedelem... (reméljük, nem negyedes...)
"Fojtó lángok kavarognak..." - na ne.
Na, ez megéri a teljes idézést: 
H 239/1.: "Én esendő árva lélek, jaj nekem, jaj hol vagyok? Elborult az ég felettem, föld alólam elfogyott. Minden, amit úgy szerettem, minden olyan messze van! Itt vagyok az Úr kezében, árván, pőrén, egymagam." - Nos, ha minden, amit szeretett, távol van, és éppen az Úr kezében van, akkor nem szerette az Urat? Illetve, kérdezi, hogy hol van, aztán meg elmondja, hol is van... Nahát!
Ugyanez, a 6. vsz.: "Most e drága, tiszta hitnek fátyolába öltözöm..." - Nem kell. Nem kell ennyire erőltetni a nem létező költői vénát. A hit fátyola. Mi az? 
Aztán egy klasszikus, a "Ki ragyogni látod", H 241.
"A gyenge és erős, félékeny és a hős meghal egyaránt."
2.: "Légy gazdag vagy koldus, szolga vagy király, ifjú vagy elaggott, izmos vagy szikár, egy csapás és elejt, és rideg sírba ejt a kemény halál." Érthető, hogy ezek képek, érzékeltetni akarnak valamit, de sajnos ismét stílustalanul. Például hazánkban a királyság már nem divat, így király nem lehet senki. Izmos vagy szikár annál inkább, de vannak kövérebbek is... A halál elejt. Namost, egyszer azt énekeljük, hogy Isten hív minket "haza", máskor meg azt, hogy a rideg halál ejt el minket, mint egy vadászaton szokás a vaddisznót... Ki érti?
"Hát Istentől rendelt..." - "hát"-tal nem kezdünk mondatot. 
1806-ból való a következő ének. Nyolc versszaka néhol tényleg elgondolkodtató, de azért sok giccses túlzás és megfogalmazás van benne. 
H 246.: "meg nem ment a nagy királyi szék" - mármint a haláltól. Ismét a királyság. ???
"Mit használ szép, aranyszín hajad, kalárisforma gyenge ajkad, mit kristályos, fényes két szemed, ha a sírba dugják holt fejed?" - ehhez aztán tényleg nem tudok mit szólni. Valóban reménnyel teli. 
"Nincs e földön hosszú maradás, fogadó ez, nem örök lakás." - jó kis fogadó. De ma már öröklakás is váltható. Nem. Tehát itt már az ember nem tud mit SZÓLANI. Fogadó. Persze. Nekem szimpatikusabb az egyházi megközelítés: zarándok úton vagyunk. Nem?
És még mindig van halottas ének! Hát lássuk. (Míg húsvétra csupán 8 éneket ajánl a Hozsanna, gyászmisére kétszer annyit, 16-ot! Adventre 14-et, karácsonyra 21-et, nagyböjtre 20-at. Bár ezeknek olykor felét sem használjuk a gyakorlatban.)
"Éva ősbűnének díját lefizettem, küszködő életem halállal végeztem..." (H 248/3.) Lefizettem a küszködő életem. Lám, érdemes élni, tervezni, boldog családot alapítani, szeretni, élni, alkotni... Ebben a sorban minden rommá dől. Milyen díjat fizetünk "le"? Értelmetlen kifejezés, fogalom. Életünket meg nem végezzük a halállal, csak gondoljunk a közelgő október negyedikére, Szent Ferenc tranzitusára...
H 250/2.: "Csorog az oltárra szemünk könnyzápora." - Megint egy félresikerült kép. 1844-ben minden bizonnyal még a "tudatlan" liturgiát végezték (merthogy a megvilágosodás a II. VZS után következett...!), és ebben bizony hívő (halandó) aligha állhatott az oltár (ma: főoltár - ha létezik) környékén. Tehát a könnye nem oda 'csorgott'. 
Még egy stilisztikai meglátás. A fejlécben a rajzon egy koporsó van középen, melyet hat égő gyertya vesz körül. Nem tudjuk, ez hol van: templomban-e, vagy ravatalozóban? Annyi bizonyos, hogy ezt ma így nem látni. Van olyan hely kicsiny hazánkban, ahol például csak a fizetett misén (érdekes kifejezés) ég a hat gyertyából négy! Szentek ünnepén, vagy éppen október nyolcadikán nem ég mind, nem ám! Csak a pénz ellenében. Nem számít itt a Direktórium... 
A következő fejezet a Hozsannában a "Magyar-gyászmisék" című. Ennek fejlécében szintén rajz van, ahol a pap "hegedűtok" miseruhában misézik a főoltárnál, a ministráns térdel az oltár lépcsőjén. Mögöttük van a ravatal, de ott már csak két gyertya ég. A pap bal karján manipulus látható! 2003-as kiadás! Húha. Az ötven éve eltörölt manipulus látható a rajzon. 
A sorozat természetesen folytatódik, legközelebb áldozási énekeinket vesszük sorra. Tartson velünk! Ajánlott a Hozsanna énekeskönyv fellapozása a cikk olvasása közben. 
Szóval, nemsokára jövünk! 

Addig is, elrettentésként álljon itt egy videó. 

2014. szeptember 16., kedd

A Kereszt a Kereszttel - Christoph Schönborn bíboros gondolatai


Christoph Schönborn bíboros gondolatai 2014. szeptember 14. Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepére (Jn 3, 13-17).

Szeptember 14-e számomra minden évben egy különleges nap. 1995. szeptember 14-én, vagyis 19 évvel ezelőtt nevezett ki II. János Pál pápa bécsi érsekké. Ez a nap azonban nem csupán személyes vonatkozásban fontos nekem. Ezen felül egészen sajátos jegyet hordoz, mert a "Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe." Az idén vasárnapra esik, és "felülírja" a rendes vasárnapot. Hivatalom átvételének napja tehát összefügg a "Szent Kereszt" témájával. Ennél fogva egészen világos ma előttem a kérdés: Miért oly fontos a mi keresztény vallásunkban a Kereszt? Miért a Kereszt A szimbóluma a kereszténységnek, mint ahogy a félhold az iszlámé? 

Miért lényeges a keresztényeknek a Kereszt? Miért képezi utálat tárgyát mások előtt? Miért akarják jó néhányan, hogy ez a jel lehetőség szerint egészen eltűnjék a közéletből: az iskolákból, a kórházakból, a bíróságokról és a hegyekről? A "Szent Kereszt felmagasztalásának" mai ünnepe segíthet a Kereszt körüli viták jobb megértésében. 

Az ünnep eredete a híres jeruzsálemi Szent Sír Bazilika 335-ös felszentelésének ünnepében keresendő. Nagy Konstantin császár építtette, és magában foglalja a "Koponya-helyet", vagyis a Golgotát, Jézus keresztre feszítésének színhelyét, valamint a közelben lévő Sírt, ahová Jézus holttestét tették. A felszentelés utáni napon, 335. szeptember 14-én ünnepélyesen dicsőítették ("felmagasztalták") a Kereszt fáját, mint Krisztus győzelmi Jelvényét, amelyen Jézus meghalt, aki Szent Keresztje által győzte le a halált és váltott meg minket. 

Számos kisebb-nagyobb darab került be úgynevezett "ereklyeként" ebből a Fából az egész keresztény világba. Egy nagyobb darab jutott a Bécsi-erdő egyik kolostorába is, ami ezért ennek az ereklyének a nevét viseli, vagyis "Heiligenkreuz Kolostora". 

De mégis, mi az ami annyira tiszteletre méltó a Keresztben, hogy saját ünnepe van? Maga Jézus ad erre választ Nikodémussal, a zsidó Főtanács egy tagjával folytatott éjszakai beszélgetése során. Jézusnak akkor oly nagy hatást kellett tennie Nikodémusra, hogy az legyőzve a tanácstag kollégáitól való minden félelmét elismerte Jézust, amikor a Főtanács gyűlölete és elutasítása a Keresztre juttatta Őt. Egy másik bátor emberrel, Arimateai Józseffel együtt gondoskodott Nikodémus Jézus holttestének a sírba helyezéséről is. 

Jézustól tanulta Nikodémus a Kereszt titkát. Ez a szeretet titka: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte". Mert Isten nem megítélni, hanem megmenteni akarja a világot. 

De miért a Kereszt által akar minket megmenteni Isten? Egyszerűbben nem megy? Ennyire véresnek kell ennek lennie? Mire jó ez a sok szenvedés? Miért "ismertetőjegye" a keresztényeknek a Kereszt? Miért töltötte ki dühét a Hitler Jugend 1938. október 8-án Innitzer bíborossal szemben éppen Jézus Keresztjén? Mivel a bíboros a Stephansdomban egy nappal azelőtt azt kiáltotta, hogy: "Krisztus a mi vezérünk!". 75 évvel ezelőtt Hitler, a "vezér" kirobbantotta a II. Világháborút, amely kimondhatatlanul sok szenvedést hozott a világra. Krisztus nem háborúval és fegyverekkel győzött a Kereszten, hanem a legvégsőkig elmenő szeretettel, mégpedig az ellenségszeretettel. Mert ehhez több remény fűződik egyáltalán. Ezért tiszteljük mi a Szent Keresztet.
P. Tóth Vencel ofm fordítása
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...