Ma jelentették be Rómában, hogy jövő tavasszal szentté avatják Boldog II. János Pál pápát. Vele együtt az általa boldoggá avatott elődjét is, XXIII. Jánost is a szentek sorában tisztelhetjük jövő áprilistól.
A szentté avatás leginkább azért jó, mert így valaki "hivatalos példaképpé" válik, illetve közbenjáróvá Istennél. II. János Pál pápa korunk embere számára példakép. Benne megláttuk Jézus valódi arcát.
A szentté válás útja viszont rögös. A szentek is mindennapi emberek, sokszor észre sem vesszük őket. A szentté válás útja sokszor nem feltűnő: az is lehet szent, aki minden nap tűr, aki napról-napra elvisel, aki teszi a dolgát zúgolódás és panasz nélkül. Az is lehet szent, aki mer őszinte bűnbánatot tartani. Sőt, az is, aki még nem lépett a szentté válás útjára, de tesz egy nagy elhatározást, hogy Isten útján szeretne járni.
Ez a hír nem szenzáció, mert már életében tudtuk: szentté fogják avatni. Nem számít az sem, hogy rekord időről van szó, vagy nem. Voltak olyan szentek, akiket több száz évvel haláluk után avattak szentté, és mégis nagy tiszteletnek örvendenek.
A kérdés csak az, hogy ez a "kultusz" mennyire jön mélyről, és mennyiben lesz képes átalakítani gondolkodásunkat? Mennyiben változtat ez a hír/ez a tény saját életünkön? Van-e eredménye saját életünkben annak, hogy II. János Pál pápa szent lett? Tudunk-e imádkozni hozzá tiszta szívből? Követjük-e őt példájában, amit számunkra boldog életével adott?
