A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2013. szeptember 30., hétfő

Ébresztő

Ma jelentették be Rómában, hogy jövő tavasszal szentté avatják Boldog II. János Pál pápát. Vele együtt az általa boldoggá avatott elődjét is, XXIII. Jánost is a szentek sorában tisztelhetjük jövő áprilistól. 
A szentté avatás leginkább azért jó, mert így valaki "hivatalos példaképpé" válik, illetve közbenjáróvá Istennél. II. János Pál pápa korunk embere számára példakép. Benne megláttuk Jézus valódi arcát. 
A szentté válás útja viszont rögös. A szentek is mindennapi emberek, sokszor észre sem vesszük őket. A szentté válás útja sokszor nem feltűnő: az is lehet szent, aki minden nap tűr, aki napról-napra elvisel, aki teszi a dolgát zúgolódás és panasz nélkül. Az is lehet szent, aki mer őszinte bűnbánatot tartani. Sőt, az is, aki még nem lépett a szentté válás útjára, de tesz egy nagy elhatározást, hogy Isten útján szeretne járni. 
Ez a hír nem szenzáció, mert már életében tudtuk: szentté fogják avatni. Nem számít az sem, hogy rekord időről van szó, vagy nem. Voltak olyan szentek, akiket több száz évvel haláluk után avattak szentté, és mégis nagy tiszteletnek örvendenek. 
A kérdés csak az, hogy ez a "kultusz" mennyire jön mélyről, és mennyiben lesz képes átalakítani gondolkodásunkat? Mennyiben változtat ez a hír/ez a tény saját életünkön? Van-e eredménye saját életünkben annak, hogy II. János Pál pápa szent lett? Tudunk-e imádkozni hozzá tiszta szívből? Követjük-e őt példájában, amit számunkra boldog életével adott?

2013. szeptember 29., vasárnap

Gondolatok az evangéliumhoz

Ma csodálatos szakaszt hallhattunk a szentmiséken Lukács evangéliumából. Korunk Egyházának egyik fő jelszava lett, hogy a papok, hitoktatók és lelkipásztori munkatársak idejük jelentős részét a családok (hívő és nem hívő egyaránt) meglátogatásával töltsék. Egyes papok ezt már az ügy hivatalossá tétele előtt is hangoztatták - ám eredménytelenül. Ugyanis családlátogatásaik 90%-a kudarcba fulladt. Nem lett több hívő a templomban, nem járt több gyermek hittanra. Sőt, inkább úgy tűnt: mi valamit rájuk szeretnénk erőszakolni, "jó dolog ez...", de számukra úgy tűnt: miattunk kell, hogy eljöjjenek. 
Ez így nem jó. 
Jézus ma kiválóan illusztrálja küldetését, és ezzel együtt a keresztény ember küldetését: tedd a dolgod. Van Mózesük, vannak prófétáik, sőt, a halottak is feltámadtak (csoda által némelyik), és így sem hisznek. Akkor ha az emberré lett Isten csodát tenne, vagy visszaküldene valakit a mennyből (Ábrahám kebeléről), ugyan miért hinne az ember? Ha házról házra járnánk (holott Jézus azt parancsolja: "ne járjatok házról-házra...") és győzködnénk az embereket, vagy példákat említenénk, miért hinnének? 
A hit ajándék. Ha Mózesnek vagy a prófétáknak, vagy Jézus tetteinek nem hiszünk, ugyan hinnénk-e, ha most, ebben a pillanatban előjönne akár egy eltemetett szerettünk is? Vagy csodás módon meggyógyulna súlyos beteg ismerősünk? Ha a Szentírásnak, az Egyház tanításának, a pápa, a püspökök és a papok szavának/tanításának nem hiszünk, ugyan mire várunk? 
A hit ugyanakkor tevékeny. Segítenünk kell egymáson minden körülmény közepette. Nem hagyhatjuk el egymást. Ha egymást elhagyjuk, Istent hagyjuk el. Szegényeken, bajbajutottakon, betegeken segítenünk kell. Enyhíteni kell egymás nyomorát. És erre csak az önzetlen szeretet képes, mely végül megtermi örök gyümölcsét "Ábrahám kebelén". 

2013. szeptember 28., szombat

A Szent Mihály ima

Szent Mihály szobra a Vatikán kertjében
Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.

2013. szeptember 26., csütörtök

Barokk Fesztivál 2013

Az ősz meglehetősen gazdag zenei programokkal indult országszerte. Szegedről most Budapestre megyünk, ahol folytatódik a Barokk Fesztivál. Az október 6-ig tartó rendezvénysorozat további programjaiból ajánlunk most néhányat. 
27-én pénteken Rahmanyinov: Vesperása hangzik el. "Az orosz egyházi zene régmúlt időkre visszatekintő hagyománya, a romantikus-misztikus lelkület és a 20. század szorongató légköre különös egységet alkotva visszhangoznak Rahmanyinov egyházi muzsikájában. A templomi szertartásrendek, mind megkomponált, dramatikus eseménysorok, már önmagukban is kellő ösztönzést adtak a zeneszerzőnek, a húsvéti liturgiához kapcsolódó énekek pedig rendkívül mélyen és nagy erővel szólították meg Rahmanyinovot. Az 1915-ben komponált Vesperás (virrasztás) átszellemült, elmélkedésre hívó zene, mely az utolsó vacsora misztériumától vezeti át a hívő lelket a Nagypéntek, azaz a passió drámájához. Az est karnagya Mykola Gobdych, a Kiev Chamber Choir vezetője, az orosz ortodox egyházzene egyik legautentikusabb közvetítője." (forrás: MRZE)
28-án szombaton a Szent Mihály Laikus Káptalan virrasztó zsolozsmájába lehet bekapcsolódni 19:00-tól. 
29-én vasárnap 19:30-kor Bach János-passiója csendül fel. 
A részletes programot ITT találja. 

2013. szeptember 23., hétfő

Bűnök: melyik nagyobb? Egyformán szenvedünk értük?

Nos, egy klasszikus kép alapján is tudjuk, hogy nem úgy van az, ahogy elképzeljük. Pontosabban: nem úgy van az, ahogy propagálják. (Egyébként érdekes: az a világ, mely a szexualitást propagálja - és annak minden módját -, az veti először mások szemére a szexualitás bűnét.)
Vegyük szemügyre Dante poklát. Dante sorrendbe teszi a bűnöket. (Előző cikkünkben Dr. Janka Zoltán előadását említettük. Ebben ő maga említette a Dante által felállított sorrendet, és fejtette ki álláspontját: valóban nagyobb bűn a gőg...) 
Dante rangsorolásában a paráznaság bűne a legkisebb, vagyis az áll a piramis csúcsán. Míg alul a gőg található. Egyszer Dr. Barsi Balázs atya említette egy lelkigyakorlat alkalmával: "Testvérek! A papi karrierizmus rosszabb mint a paráznaság." Ugyanakkor felidézhetjük Jézus személyes viszonyát az emberek szemében "kedves" bűnhöz: "Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és az utcanők megelőznek benneteket az Isten országában." (Mt 21,31b) 
Ezzel természetesen nem legalizálunk egyetlen bűnt sem, csupán a világ figyelmét kívánjuk felhívni arra, hogy bizony léteznek súlyosabb problémák is annál, mint amit ők ránk ruházni kívánnak, és szeretnék minden áron bebizonyítani, hogy igazak is. Dante nincs szentté avatva, nincs benne a dogmatikus tanulmányokban. Ám a mellékelt ábrákon érdemes elgondolkodnunk: 




Szent Gellért Fesztivál

Sajnos elkéstünk a reklámmal, de beszámolóval és egy utolsó figyelemfelkeltéssel még szolgálunk. 
Idén hatodik alkalommal rendezték meg Szegeden a Szent Gellért Fesztivált, melynek fővédnöke S.E.R. Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök. Művészeti vezetője Robert Christian Bachmann. A napok óta tartó fesztivál igen sokszínű. A legnagyobb hangsúlyt talán a fiatal tehetségek és kortárs zeneszerzők bemutatása kapja. Ugyanakkor fontos színfoltja a Koreával való koprodukció.
A vasárnap esti szimfonikus koncert bevezetőjében Bachmann úr örömét fejezte ki a közönség hűsége iránt. Törekvésük a kultúra és a zene magas szintű művelése, hogy a fiatalok minden lehetőséget megkapjanak tehetségük kibontakoztatásához. Az est során Yoon Kuk Lee vezényelte a Szent Gellért Akadémia zenekarát. Előadásukban Mozart G-dúr fuvolaversenye (KV313) és Haydn C-dúr csellóversenye (Hob.VIIb:1) csendült fel. Óriási hatást ért el Joon-Ho Shim, aki szinte átlényegülve játszotta Haydn zenéjét. A közönség le sem vette a szemét róla, hiszen sikerült bevonnia minket abba a szférába, melyet a zene megteremtett a dómban. 
Érdemes egy különös momentumot is megemlíteni az est kapcsán. Kint a dóm előtti téren az árusok között és a háttérben szóló cimbalom muzsika fel-felharsanó hangkavalkádjában, a frissen sült kolbász és a lángos illata terjengett, miközben a fiatalok és aggok egyaránt megízlelték hazai borkínálatunk gyöngyszemeit. Figyelmes lettem Bachmann úrra, aki a dómból ment éppen hazafelé, a koncert után. Gyorsan megállítottam, és németül autogramot kértem tőle. Közvetlenül párbeszédbe kezdett, és biztatott, hogy a következő eseményeken is vegyek részt. Majd elővette aprólékosan kiművelt töltőtollát, és aláírta programfüzetemet...
Nos, ezt csak azért említem, mert tanulatlan embereknél szokás a másik lenézése, a gőg, a karrierizmus... Én tanult és Bachmann úrhoz hasonló embereknél ilyet még nem tapasztaltam. (Tanult= nem az iskolázottság, nem a "summa cum laude", nem a "három diploma"...) A tanult az, aki tudását valóban az Igazság szolgálatába állítja, és tanulását, gondolkodását soha nem hagyja abba, valamint képes az alázat magas fokú gyakorlására..., de erre most részletesen ne térjünk ki - újabb cikket érdemelne a téma. 
Hétfő este két előadót hallhattunk: Párducz Árpád és Janka Zoltán professzorokat. Érdekes volt Bachmann úr bevezetője, aki magát érintettnek érezte az előadásokban. Ugyanis azt követően kamaramuzsikát hallhattak a résztvevők, melyben Robert Bachmann egyik művének ősbemutatójára került sor. Az előadások címei pedig ezek voltak: Zeneterápia – remények és tények; Kedélyhullámzás és alkotóerő zeneszerzők körében. Nos, ez utóbbira célzott a karmester úr...
Párducz professzor úr nagyon érthetően mutatta be azt, hogy egyrészt a történelem során milyen példákkal igazolható a zene gyógyító hatása. Konkrét felméréseket és kutatásokat is közölt, melyek a beteg embereknél alkalmazott terápiák hatását igazolják. Ezek alapján elmondható (bár a professzor úr kétségeit fejezte ki!), hogy a zene mindenféleképpen gyógyító hatású. (Nem a zene gyógyító hatása felől kételkedett Párducz Árpád, hanem a statisztikák és felmérések eredménye felől. Ugyanis volt olyan diagramm, ahol gyönyörű eredmény mutatkozott, ám a kezdeteknél a két csoport - ilyen terápiáknál véletlen szerűen oszlik meg két csoport: akik hallgatnak zenét, akik nem - szintje nem volt azonos. Ilyen esetben a kutató felelőssége, hogy végül milyen eredményt "hoz ki". Vagyis: maga az eredmény nem vitatható, ám lehetne alaposabban és pontosabban is végezni a felméréseket, kutatásokat...)
Elmondása szerint modern módon közelítette meg a kérdést, vagyis aktuális betegségekre, népbetegségekre vonatkozóan beszélt a zenés terápiáról. Így szólt a strokeról, a depresszióról, az álmatlanságról, a Parkinson-kórról, az Alzheimer-kórról is. Minden betegség esetében rövid távon bizonyítottan jó hatással volt a zene a betegre. Három eset volt egy vizsgálat során: aki nem hallgat zenét, aki a megadott zenét hallgatja és aki a saját maga által választott zenét hallgatta. A legnagyobb javulás azok körében volt, akik kedvenc zenéjüket hallgatták a terápia során. 
Janka professzor úr "Kedélyhullámzás és alkotóerő zeneszerzők körében" címmel tartott előadást. Ő ezt megelőzően minden évben tartott előadást egy professzor társa ösztönzésére. Előadását annak bemutatásával kezdte, hogy az alkotás minek köszönhető. (Magyarul beszélt, ám a vendégekre és Bachmann úrra való tekintettel angolul voltak olvashatók a diák...) Elsősorban az alkat és akaraterő kettősén múlik, de szükséges a tapasztalat is. Vagyis: van olyan fiatal, aki szeretne komponálni, zeneileg tud is, de nincs tapasztalata; van olyan, aki tud, a génjei alapján zseniálisat tudna alkotni, de lusta; van olyan, aki szeretne komponálni, de nincs tehetsége...
Kiderült, hogy nagyon sok költő, író és zeneszerző élt együtt különféle neurotikus problémákkal. A professzor úr tapasztalataiból merítve felidézte, amikor egy aggódó anyuka pszichésen beteg gyermekét vitte el hozzá. Ő csak annyit kérdezett: és nyelveken tud? Az anyuka igennel válaszolt. Mire a professzor úr: látja, valamit valamiért. Vagyis egyfelől gyengesége volt a gyereknek, de annál nagyobb tehetsége volt bizonyos dolgokban. 
Így volt ez a zeneszerzőknél is. Műveikben is megfigyelhető a hullámzás, de az alkotó években is. Amikor például Schumann depressziós volt és az öngyilkosságot kísérelte meg, nagyon kevés művet komponált. Viszont voltak évei, amikor tömérdek művet írt. 
Meghatározók a gének is. Kiemelte professzor úr a magyar géneket, melyek mindig is alkotó erőként hatottak a világban. 
Hector Berlioz volt az, aki igen meredek dolgot követett el. Éppen Rómában tartózkodott, amikor értesítették, hogy Párizsban élő kedvese egy zongoragyáros fiához kíván hozzámenni. Ekkor érdekes tervet eszelt ki: beöltözik nőnek, és lelövi kedvesét, annak szeretőjét, annak anyját... Minden készen állt. Fegyvert is lopott a Mediciek kastélyából, megvolt a női ruhája, parókája, el is indult, hogy tervét végrehajtsa. Ám félúton "észhez tért". 
Volt olyan zeneszerző (ismert!), aki saját kottáit égette el. De Gogol is így tett írásaival... Wagnernek négy személyisége volt. 
Sokszor örökletes betegségről van szó, ám a körülmények is befolyásoló tényezők. 
Kedden este Beethoven lesz a középpontban. A dómban már ma délután folyt a próba Bachmann úr vezetésével. „Prométeusz teremtményei” balettzene nyitány; „Eroica” III. szimfónia (op.55). Ez a műsor. 
A Dél-Alföldön ez kiemelkedő esemény. De egyaránt az hazánkban is. Stílusa és koncepciója felveszi azt a ritmust, melyet Európa kulturális élete diktál. 
Aki kedd estig olvassa írásunkat, és Szegedhez közel lakik, látogasson el a dómba kedd este 19:30-kor. Aki pedig ezen soron alapján kedvet kapott a fesztiválhoz, jövőre, a hetedik alkalommal vegyen részt rajta. Meglátják, érdemes. 
Ha kritikát kellene megfogalmazni, az elsősorban biztató, bátorító lenne. Talán ez a fesztivál már kinőtte a gyermekcipőt, de még nem érte el az igazi ismertséget. Legyen elég annyi, hogy a kiválóan muzsikáló Szent Gellért Akadémiát olyan valaki vezényli (Yoon Kuk Lee), aki Harnoncourt és Karajan tanítványa is volt...

Bűnbánat - a sebzett ember gyógyulása, kiengesztelődés (1. rész)

Mai világunk (életünk) egyik legalapvetőbb problémája az, hogy létezik a bűn. Így volt ez mindig, hiszen az ember a bűnbeesés óta (Ter 3,1-24) hajlamos bűnt elkövetni. A bűnnek a katolikus tanítás szerint vannak kategóriái, fajtái, amikről sorozatunkban szó lesz. Elsősorban a gyónás szentsége nyomán közelítjük meg a kérdést, hiszen Krisztus a szentségek által gyógyítja a sebzett embert. Ezért feladata az Egyháznak mindig beszélnie és tanítania a szentségekről, főleg a gyógyító szentségekről, hiszen nem mentálhigiénés tanácsadásra jön a bűnös ember, hanem gyógyulni vágyik Krisztus életet adó szentségei által. 
Krisztus a gyónás szentségével válaszol arra fenyegetettségre, melyet számunkra a bűn, a betegség és a halál okoz. Természetes félelem mindenkiben van, ám Isten a reménység Istene, aki örök életre hívott minket, nem az örök rettegésre és sötét félelemre. Ezért fontos látni és érezni, hogy van kiút minden rosszból, minden betegségből, sőt, a halál sem egy végállomás. Van remény a gyógyulásra. 
A szentségek (7 szentség) jelenlegi felsorolásában (hiszen ez a történelem során többször változott) a negyedik helyen áll a gyónás vagy a kiengesztelődés szentsége. "Sacramentum poenitentiae seu reconciliationis", vagyis a gyónás szentségében a keresztség után elkövetett bűnökre kapunk feloldozást. Hiszen a keresztség teljesen tisztára mossa az áteredő bűntől sebzett lelkünket. 
A szentség kegyelme tehát megadja a kiengesztelődést Isten és a megkeresztelt között. Pontosabban: "azon megkeresztelt számára, aki súlyos bűn következtében elveszítette a megigazulás kegyelmét." (G. L. Müller: Katolikus dogmatika, 686.) 
Másodszor kiengesztelődés az Egyházzal (pax cum ecclesia), hiszen az Egyház tagjai vagyunk és a Szentlélek által megszentelt Egyház bevon saját életébe, "életegységet" hoz létre a Szentháromságos Istennel. 
Harmadszor pedig jelképes cselekmény: "papi feloldozás, a közösség hatékony közbenjáró imája (=búcsú), a bűnbánó tette (a szív bánata), bűnvallás, gyónás és az elégtétel tettei." (uo.) Vagyis jelképes, hiszen jelek kísérik, külső jelei is vannak a bűnbánatnak, a megtérésnek. 
Mielőtt egyháztörténeti szempontból is részletezzük a szentséget, figyeljük meg az újszövetségi bűnbánatot. 
1. Kiengesztelődés Istennel
Az Ószövetségben olvasottak alapján sem állíthatjuk, hogy csupán egy isteni törvény "áthágása" a bűn. Van következménye is a bűnnek. A bűnös a bűn uralma alá kerül, valamint viselnie kell a társadalmi következményeket is. 
A Római levélben ezt olvassuk: "Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől." (Róm 8,2) A bűn és a halál törvénye visszataszító, hiszen a bűn következménye a halál. Vagyis annak van élete, aki bűn nélkül való, vagy legalábbis megbánja/meggyónja bűneit. Így valóban elengedhetetlen az örök élet elnyeréséhez (és a normális földi élet éléséhez) a szentgyónás rendszeres végzése. 
Azután Márk evangéliumában olvassuk: "János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”" (Mk 1,14k) Isten országának közelsége Isten irgalmában rejlik. De Isten intim módon hívja fel először a figyelmet, prófétái által, törvényei által, de legfőképpen az Igazsága által, aki maga Krisztus. Így már "tájékoztatást" kap az emberiség arról, hogy milyen lehetőségei vannak. Ha megtér, akkor fog élni. A bűnnel szakítani életet jelent. De a bűnnel való szakítás nem egy pillanat műve (isteni kegyelem hatására lehet az is!), hanem folyamat, e bűnbánat folyamata. És ez történik egész életünk folyamán...
(hamarosan folytatjuk)

2013. szeptember 21., szombat

Szent Máté apostol ünnepe

Ma van Szent Máté apostol és evangélista ünnepe. Rendhagyó módon elevenítjük fel emlékezetét, annak is legismertebb momentumát: amikor Jézus meghívta őt. 
Hittanórán a Lévi meghívását ábrázoló rajzot kellett kiszínezni a gyerekeknek. A képpel ismerkedtünk: mit látunk a képen? Jézust, házat... Mit csinál Jézus? A válasz ez volt:
Jézus vásárol. :)

Gyógyszer a léleknek

Ha vasárnap a Szi.e.i misét kell hallgatnia, íme a vigasz:

Salus populi - vasárnapi introitus

Hallgassa meg ERRE a linkre kattintva a vasárnapi introitust. Sajnos videóként nem tudtunk feltenni, de egy kattintás és azonnal hallgatható az ének. 
Salus pópuli ego sum, dicit Dóminus: de quacúmque tribulatióne clamáverint ad me, exáudiam eos: et ero illórum Dóminus in perpétuum. Vs. (Ps. 77: 1) Attendite, pópule meus, legem meam: inclináte aurem vestram in verba oris mei. Vs. Glória Patri, et Fílio, et Spirítui Sancto. Sicut erat in princípio, et nunc, et semper, et in saécula sæculórum. Amen.

Korábbi bejegyzésünk ezzel kapcsolatban ITT.

Cölibátus - kinek fontos?

Aktuális beszédtéma lett ismét a papi nőtlenség, vagyis a cölibátus. Persze ismét azok beszélnek róla mindenfélét, akiket nem érint a dolog. Vagy mégis? Gyors közvélemény kutatást végeztünk azzal kapcsolatban, hogy egyházi személyek felé leginkább kik szokták aggodalmukat és nemtetszésüket kifejezni a cölibátus miatt: általában egyedülálló nők. Valljuk meg őszintén, hogy egyfelől természetes, hiszen az egyedülálló nő párt keres magának. Ugyanakkor természetellenes, hogy teszi ezt egy "foglalt" személynél, aki egyedül Istené. 
A napokban Barsi Balázs ferences hitszónok ezt írta: "Katolikus hívőként tehát nem azok számát kellene gyarapítanunk, akik kritizálják a római rítusú papok életét s vitatják a papi cölibátus „korszerűségét” hanem szavunkkal és életünkkel meg kellene próbálnunk hozzájárulni a papi élet tisztaságához. Szent Ferenc atyánk, akinek a mai napon ünnepeljük stigmatizációját, az isteni irgalmasság testben megjelölt prófétájaként arra is példát mutat nekünk, hogy merjük vállalni és hordozni a sebeket, melyeket egyes egyháziak szeretetlenségükkel és méltatlan életükkel Krisztusnak okoztak."
A cölibátus egyedül azt a férfi személyt érinti, aki Isten meghívására igent kíván mondani. Nincs feltétele. Nem kérésekkel és feltételekkel áll Isten elé az, aki pap szeretne lenni. Ha pedig saját alkatát ismerve kapja a meghívást, végül dönt: nem lesz pap. Csak az lehet pap, aki egész szívvel át tudja magát adni Istennek. Aki tudja, hogy nem tud nő nélkül élni, az ne legyen pap. Viszont a szentelése után pedig már ne siránkozzon, hogy "Jaj, de jó! Majd Ferenc pápa végre eltörli a cölibátust!" De ez a pap nem tud rendesen tömjénezni egy ünnepi misén, és azt sem tudja, hogy mi történik egy bérmálási szentmisén. (Egy konkrét tapasztalat után írom.)
Nos, kijelenthetjük, hogy a cölibátus a pap számára fontos. Nem a hívőket kötelezi a cölibátus intézménye, hanem a papot. A hölgyeknek elég sok lehetőségük van arra, hogy párt találjanak. Másfelől: "Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára." (Lk 9,62)

2013. szeptember 19., csütörtök

Dsida Jenő: Psalmus hungaricus - I.

Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:


Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!


2013. szeptember 18., szerda

Salus populi Ego sum – gondolatok a vasárnapi proprium-tételekhez


„A nép üdve Én vagyok, mondja az Úr. Bármi bajban kiáltanak hozzám, meghallgatom őket, s uruk leszek mindörökké.” Az Éneklő Egyházban is és a Graduale Hungaricumban is megtalálható ez az introitus, mely az évközi idő 25. vasárnapjára szól. Több teológiai kérdés is fölvetődik ennek éneklése kapcsán, de most készüljünk fel arra, hogy méltó módon énekeljük majd vasárnap. 
Az ének előtt ezt a bevezetőt találjuk: „… elénk áll ma is az Egyház, s a szentmisében arra a mennyei bölcsességre tanít, mely nemzedékről nemzedékre hagyományozódik a szentek közösségében…”.
Érdekes, hogy ma úgynevezett „retro” időszakot élünk. Természetesen a divatozó emberek nem mindig meggyőződésből nyúlnak vissza a múlthoz, de valamelyest mégis magukévá teszik. Sokszor már mi magunk is csak azokat a dolgokat vesszük meg, amik összeköthetők a hagyománnyal. Ilyen a hagyományos kenyér, a hagyományos eljárással készült lekvár vagy szörp, a hagyományos konyha, a hagyományos bútorok, stílusok használata… Mintha éreznénk, hogy, bár sokat tudunk és nagyot fejlődött világunk, de mégiscsak abban a régi, igazi világban érezzük jól magunkat. Persze nem a régi világ nyűgje-nyavalyái között, hanem annak ízvilága, illatai és vonalai között. Szívesen beülnek a fiatalok is egy olyan kávézóba, ahol barokkos ingaóra jelzi az idő könyörtelen múlását, vagy kissé recsegve szól a lemezjátszón Bach egyik zongoraversenye.
Nos, nemzedékről nemzedékre csak úgy lehet hitet hagyományozni, ha makacsul ragaszkodunk az elődeink hitéhez. És ez a szentmisére is áll – főleg arra áll. Hiszen nem okozhat az Egyház törést a szentmise liturgiájában, szövegében, teológiájában, ha a folytonosság jegyében kívánja áthagyományozni az apostoli hitet.
Ez az introitus megtanít arra minket, hogy a számkivetés idején bátran forduljunk Istenhez, mennyei Atyánkhoz, aki urunk kíván lenni. Isten közel van, és felkínálja barátságát. Meghallgat minket. A szentmisében hozzá fordulunk, és neki beszélünk. Nem egymással találkozunk, és egymásnak produkáljuk magunkat! Ezért nagyon fontos az imairány és a liturgia nyelvezete (latin, gregorián). Isten felé fordulni annyi, mint önmagunkból kilépni. Feladni magunkat, átadni magunkat, egész lényünket. És erre leginkább a zsinat alatti és zsinat előtti liturgia képes.
De így hat a communio szövege is: „Te rendelted, hogy parancsaidat híven megőrizzük! Bár igazíttatnának arra utaim, hogy megtartsam a te igazságaidat!” (Zs. 118,4. 5)
Igen, vagyis a mi feladatunk (Krisztusban hívőké) az, hogy a mi igazságunk az isteni igazság szerinti legyen. Nem a saját gondolataink alapján és érdekek mentén kell megalkotnia az Egyháznak az Igazságot, hiszen az már Krisztusban kinyilatkoztatott. Krisztus, mint örök Igazság belépett ebbe a múlandó világba, hogy átalakítsa azt, és bevonja az isteni dicsőség világába. Tehát nem az a halandó ember vagyok a templomba lépve, aki rosszra hajló, hanem az, aki részese kíván lenni a mennyek országának. Ezért képes kilépni gyarlóságából úgy, hogy leteszi Isten elé vétkeit (szentgyónás), belép Isten oltárához (szentmise), és egyesül Krisztussal (szentáldozás), hogy a szent térből ismét kilépve, átváltozott ember legyen. Már ne gondoljon a múlandó javakra, hanem kezdjen el szent életet élni. Igazából ez lenne az Egyház elsődleges küldetése a világban. Hiszen ebből fakad a többi tett is.
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged! Mert Szent Kereszted által megváltottad a világot.

2013. szeptember 9., hétfő

Ébresztő

Folytatjuk a blog írását. Úgy illik, hogy a heti rendszerességgel megjelenő "Ébresztő"-vel kezdjük, miután közöltük Teréz anya csodálatos imáját. Ezek az Ébresztők gondolatébresztők, amik néhány napra, vagy éppen csak a mai napra gondolatokat adnak, elmélkedési lehetőséget biztosítanak. Dsida Jenőtől idézzünk fel egy verset:




A gyöngék imája

Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, füre, szétmáló göröngyre, -
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom, 
pehelykönnyü és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge. (1924)

Ez a vers, ha nem is aktuális lelki állapotunkat tükrözi (lehet, hogy igen), felidézi előttünk törékeny létünket. Mindig hatalmasok próbálunk lenni: egy állam leigázni a másikat, egy főnök uralkodni az alkalmazottakon, a szomszéd bíróságra vinni a szomszédot, és így tovább. Legtöbbször pedig magunkon nem tudunk uralkodni, pedig az lenne a legfontosabb - dehát, gyöngék vagyunk, nagyon gyöngék.
És Isten uralkodása milyen? A gyöngét felkaroló uralkodás. Énekeltük-e már a misén teljes szívből, teli bűnbánattal és alázattal a Kyriét? Ezután zenghet csak igazán és vég nélkül a Gloria! Nincs hatalmaskodó, elnyomó, véres áldozatot követelő Istenünk! A mi Istenünk hagyja, hogy szabad akaratunk szerint éljünk, de mindig lehetőséget ad a megtérésre, arra, hogy a gyönge ember felkiáltson és segítséget kérjen. 
Aki bevallja magának, hogy gyönge, az lesz igazán erős. Mindenkinek más és más a gyöngesége. Tudjuk-e gyöngeségeinket Istennek ajánlani, hogy végül Isten uralmában a gyöngék győzhessenek? 

Teréz anya imája

Boldog Kalkuttai Teréz anya imájával kezdjük újra a blog írását.
"Mária, Jézus anyja,
a szíved add nekem,
amely oly gyönyörű, tiszta és makulátlan,
alázattal és szeretettel teljes!
Legyek képes általa
Jézust fogadni az Élet Kenyerében,
szerethessem Őt, ahogyan te szereted,
és szolgálhassam Őt,
aki magára öltötte
a legnyomorultabbak köntösét."
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...