"Látjuk, hogy a kereszténység tudatába milyen erősen bevésődött a nap szimbolikája. A húsvétnak a Niceai zsinaton történt végleges datálása az ünnepet a nap-naptárba illesztette be, de a hold-naptárral való kapcsolatot sem szakította meg. A vallások világában a Hold a maga váltakozó fázisaival gyakran a nőiesség, különösen a mulandóság szimbólumaként jelenik meg. Így a Hold kozmikus szimbolikája a halál és a feltámadás titkának felel meg, amelyet a keresztény húsvét ünnepel. Ha az első tavaszi holdtölte utáni vasárnap jelenik meg húsvéti dátumként, akkor a Nap és a Hold szimbolikája összekapcsolódik: a mulandóság a maradandósághoz tartozik. A halál feltámadássá válik és az örök életbe torkollik.
Izrael számára sem egyszerűen egy kozmikus ünnepet jelent a Pászka, hanem az már lényegében egy történelmi emlékezéshez van rendelve. Az az Egyiptomból történt kivonulásnak az ünnepe, Izrael felszabadulásának ünnepe, mellyel Izrael Isten népeként kezdi meg saját útját a történelemben. Izrael Pászkája Istennek arra a cselekedetére való emlékezés, mely szabadítás volt és így az közösséget alapított. Az ünnepnek e tartalma is bekerült a kereszténységbe és ahhoz hozzásegített, hogy Krisztus feltámadása jelentőségének mélységét még jobban megértsük. ...
Az emberek utolsó fenyegetése a halál. Az ember csak akkor válik teljesen szabaddá, ha a haláltól megszabadul. Izrael egyiptomi elnyomatása a halál egy fajtája volt, melynek elnyomói akarata szerint a népet kellett volna elpusztítania. Minden férfi utód halálra volt ítélve. A Pászka éjszakáján - éppen ellenkezőleg - a halál angyala jár Egyiptomban és annak elsőszülötteit sújtja. A szabadulás az életre való szabadulást jelenti.
A feltámadás közösséget hoz létre, megetermti Isten új népét. A búzaszem, mely egyedül halt meg, nem marad egyedül, hanem sok termést hoz. A Feltámadott nem marad egyedül, az emberiséget magához vonja a mennybe és így hozza létre az emberek új, univerzális közösségét." (Joseph Ratzinger: A liturgia szelleme, 91-93.)
