XVI. Benedek pápa katekézise a hitről - elhangzott október 17-én

Olaszból fordította Börcsök Zsuzsanna, aki munkája és tanulmányai mellett vállalta ezt a feladatot. Nem hivatalos fordítás, ám igyekszik megjeleníteni magyar nyelven a Szentatya gondolatait. Bízunk benne, hogy sikerül ezzel elindítanunk egy újabb sorozatot a blogon. Civil kezdeményezésre és munkával sajnos nagyobb erőfeszítést igényel ez a feladat, mint lenne az olaszul tanult egyházi személyek esetében. 

Kérjük az olvasó imáját a fordítóért, hogy továbbra is vállalja ezt az üdvös feladatot. 

"Kedves Testvéreim!

Ma szeretnék egy új katekézis-sorozatot bevezetni, amely végigkísér a Hit Évében, amit most kezdtünk meg és amely megszakítja  – erre az időszakra – az ima iskolájának szentelt időt. A Porta Fidei apostoli levéllel kihirdettem ezt a különleges évet, éppen azért, hogy az Egyház megújítsa a lelkesedését Jézus Krisztus hite iránt, aki a világ egyetlen megmentője; felélessze az örömöt, hogy az általa kijelölt úton járjunk, és, hogy a hit átalakító erejéről konkrét tanúbizonyságot tegyünk.
A II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója fontos alkalom arra, hogy visszatérjünk Istenhez, hogy elmélyítsük és mind nagyobb bátorsággal megéljük hitünket, hogy megerősítsük az Egyházhoz –az emberiség tanítójához- való tartozásunkat, amely az ige hirdetésén, a szentségek kiszolgáltatásán és az irgalmasság cselekedetein keresztül elvezet minket a találkozásra, hogy megismerjük Krisztust, az igaz Istent és igaz Embert. Találkozásról van szó,- nem egy ideával, vagy egy élettervvel, hanem egy élő személlyel - amely mélyen átalakítja bensőnket, kinyilatkoztatva nekünk az istengyermeki voltunkat.
A Krisztussal való találkozás megújítja az emberi kapcsolatainkat, nap mint nap nagyobb szolidaritás és testvériség felé terelve minket a szeretet logikájában. Az Úrban való hit nem csupán egy tény, amely csak az intellektusunkat érinti, nem csak az intellektuális tudás területe, hanem az egész életet és önmagunkat érintő változás: érzéseinket, szívünket, intelligenciánkat, akaratunkat, testi valónkat, emberi kapcsolatainkat.

A hittel valóban megváltozik minden bennünk és világossá válik sorsunk, jövőnk, a vallási elhivatottságunk a történelemben, az élet értelme, a tudat, hogy zarándokok vagyunk égi hazánk felé vezető úton.

De – kérdezhetjük magunkban – a hit igazán átalakító erő a mi életünkben, az én életemben? Vagy csupán egy, azon elemek közül, melyek az emberi létezésben részt vesznek és nem a meghatározó, amely azt teljes egészében betölti?
Ennek az évnek – a Hit Évének – katekézisével egy zarándoklatot szeretnénk tenni, hogy megerősítsük, vagy újra megtaláljuk a hit örömét, megértve azt, hogy ez nem valami idegen, a konkrét élettől elrugaszkodott dolog, hanem az élet lelke.

A hit Istenben, aki a szeretet, és aki az emberhez közel van, aki megtestesült és önmagát adta érte a kereszten azért, hogy megmentse és kinyissa számára az Ég ajtajait, világosan mutatja, hogy csak a szeretetben áll az ember teljessége.

Ma szükséges ezt megerősítenünk, miközben a kulturális átalakulások gyakran sokféle barbár formát vesznek fel, melyek „civilizációs vívmányként” jelentkeznek. A hit azt állítja, hogy nincs igazi humánum, az égtájakon, a gesztusokban, az időkben és azokban a formákban, amikor az ember az isteni szeretet által van lelkesítve, ajándékként fejeződik ki, és olyan emberi kapcsolatokban manifesztálódik, amelyek gazdagok szeretetben, együttérzésben, figyelemben és a másik felé irányuló önzetlen szolgálatban. Ahol dominancia, birtoklás, kizsákmányolás, elüzletiesedés van az egoizmus miatt, ahol az önmagába bezárkózott ÉN arroganciája van, ott az ember elszegényedik, lealacsonyodik, eltorzul. A keresztény hit tevékeny a szeretetben, erős a reményben, nem korlátoz, hanem emberivé teszi az életet, sőt teljességében emberivé teszi. A hit: befogadni ezt az átalakító üzenetet, befogadni Isten kinyilatkoztatását, aki megmutatja számunkra, hogy ki Ő, hogyan cselekszik és mi a terve velünk.
Igaz, Isten misztériuma mindig a mi fogalmainkon, értelmünkön, szokásainkon, imáinkon kívüli marad. Mindazonáltal a kinyilatkoztatással Isten maga az, aki megmutatja magát. És mi alkalmasak leszünk arra, hogy meghallgassuk az Ő igéjét és elfogadjuk az Ő igazságát. Íme tehát a hit csodája: Isten az ő szeretetében, megteremti bennünk – a Szentlélek működése által – a megfelelő feltételeket, amik miatt fel tudjuk ismerni az Ő igéjét. Isten maga az, aki meg akar jelenni, hogy kapcsolatba lépjen velünk, hogy jelen legyen történelmünkben – alkalmassá tesz minket arra, hogy meghallgassuk és befogadjuk. Szent Pál így fejezi ki ezt örömmel és felismeréssel: 

„Szüntelenül hálát adunk tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek.” ( 1 Tessz 2,13)

Isten kinyilatkoztatta magát tettekkel és szavakkal végig, az ember iránti barátságának egész történetén keresztül, amely fiának megtestesülésében illetve halálának és feltámadásának misztériumában csúcsosodik ki.

Isten nemcsak egy nép életében nyilatkoztatta ki magát, nem csak a prófétákon keresztül beszélt, hanem átlépte az Eget, hogy belépjen az emberek világába mint egy ember, azért, hogy mi találkozhassunk vele és meghallgathassuk Őt. A megszabadulás evangéliumának üzenete elterjedt Jeruzsálemtől egészen a Föld határáig. Az Egyház Krisztus átszúrt oldalából született, egy új és szilárd remény hordozójává vált: a keresztre feszített és feltámadt Názáreti Jézus, aki az Atya jobbján ül, az élők és holtak bírája. Ez a „kérügma” a hit robbanásszerű és központi üzenete. Szinte a kezdetektől fölmerül a „hit szabályának” problémája; állhatatosnak maradni a megszabadító igazsághoz Isten és ember által, oltalmazni és továbbadni azt. Szent Pál írja:

„Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké.” (1 Kor 15,2)

De hol találjuk a hit lényegi formuláját? Hol találjuk az igazságokat, amelyeket hűségesen továbbadtak, és amelyek mindennapi életünk fényét alkotják? A válasz egyszerű: a Hiszekegyben, a hit megvallásában, vagy a hit Szimbólumban mi újra bekapcsolódunk a Názáreti Jézus személyének és történetének eredeti eseményébe: konkréttá válik az, amit a népek Apostola (Szent Pál) mondott a korintusi keresztényeknek:

„Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az írások szerint, eltemették, és harmadnapra föltámadt.” (1 Kor 15, 3-4)

Ma is szükségünk van arra, hogy a Hitvallást jobban megismerjük, megértsük és imádkozzuk. Mindenek előtt fontos, hogy felismerjük. Megismerni ugyanis csupán intellektuális cselekvés lenne, miközben felismerni jelenti a szükségességét, hogy fölfedezzük a mély kapcsolatot a Hiszekegyben megvallott igazságok és a mindennapi létezésünk között, azért, hogy ezek az igazságok valóban és konkrétan – mint ahogy mindig is voltak – fény legyenek életünk lépéseihez, víz legyenek, amely enyhíti vándorlásunk tikkasztó forróságát, élet amely legyőzi életünk bizonyos sivatagait. A Hiszekegyben van összefoglalva a keresztény ember morális élete, aki abban találja alapjait és önigazolását.

Nem véletlen, hogy Boldog II. János Pál azt akarta, hogy a Katolikus Egyház katekizmusa – biztos alap a hitoktatáshoz és nyilvánvaló forrás egy megújított katekézishez – a Hiszekegyben legyen megalapozva. Arról van szó, hogy elfogadni és oltalmazni a hit igazságának ezt a központi magvát, a mai idők embere számára, a mi számunkra érthetőbb nyelvezetben kifejezve. Az Egyház kötelessége továbbítani a hitet, kommunikálni az Evangéliumot egészen addig, amíg a keresztény igazságok fénnyé válnak az új kulturális átalakulások közepette, és a keresztények képesek lesznek visszaadni a reménység értelmét, amelyet hordoznak.

„Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi Tőletek.” ( 1 Pt 3,15)

Ma egy, a közelmúlthoz viszonyítva is mélységesen megváltozott társadalomban élünk, amely folyamatosan változik. A szekularizáció, a nihilista felfogás folyamatai, amelyben minden relatív, erősen bevésődtek a közfelfogásba. Így az életet gyakran lazán élik, világos ideák és szilárd remények nélkül, a szociális és családi kötelékek belül fölhígultak, ideiglenesek. Mindenekelőtt az új generációkat nem arra nevelik, hogy az igazságot keressék, és a létezés azon mélyebb értelmét, amely fölülemelkedik a járulékos dolgokon az érzelmek stabilitásában és a bizalomban. Ellentétben a relativizmus azt hozta, hogy ne legyenek stabil pontok, a gyanakvás és változékonyság rombolást okoznak az emberi kapcsolatokban, miközben az életet kísérleteken keresztül élik, amelyek kevés ideig tartanak a felelősség alkalmazása nélkül. Ha az individualizmus és a realizmus látszik uralni sok mai ember lelkét, akkor nem mondhatjuk, hogy a hívők teljesen immunisak maradnak ezekkel a veszélyekkel szemben, amelyekkel találkoznak a hit továbbadásakor. A felmérés, amelyet minden kontinensen elvégeztek az Új Evangelizáció Püspöki Szinódusa alkalmából, megállapítja a következőket: a hitet passzív és privát módon élik meg, a hitre való nevelést visszautasítják, az életet és a hitet különválasztják. A keresztény gyakran nem ismeri központi magvát sem a katolikus hitének, a Hiszekegynek, teret adván így egy bizonyos vallási szinkretizmusnak és relativizmusnak, anélkül, hogy tisztában lenne a hit igazságaival és a kereszténység szabadító hatásával. Nem áll távol ma egy úgynevezett „csináld magad” vallás megalkotása.

Ehelyett vissza kell térnünk Istenhez, Jézus Krisztus Istenéhez, föl kell fedeznünk újra az Evangélium üzenetét és mélyebben beengednünk tudatunkba, hétköznapi életünkbe.

A Hit Évének katekézisében szeretnénk segítséget kínálni, hogy véghezvigyük ezt az utat, hogy visszaszerezzük és elmélyítsük a hit központi igazságait Istenről, emberről, az Egyházról, az egész szociális és kozmikus valóságról, meditálva és elmélkedve a Hiszekegy kijelentésein. Szeretném, hogy ezek a tartalmak, vagy hitigazságok (fides quae) közvetlenül kapcsolódnának életünkhöz, a létünktől megtérést kérnének, amely életet ad a hit új módjának Istenben (fides qua). Megismerni Istent, találkozni vele, elmélyíteni arcának vonásait, elgondolkozni életünkről, mert ő belép az emberi lét mélységeibe.

Az út, amelyet végigjárunk ebben az évben, növeljen mindannyiunkat a hitben és Krisztus szeretetében, hogy megtanuljuk hétköznapi döntéseinkben és cselekedeteinkben jól és szépen megélni az evangéliumi életet."