A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2012. október 13., szombat

A katolikus hitről - létünk az élő Egyház történelmében

Nem eléggé hangsúlyos ma az a tény, hogy egyetlen zsinat sem törli el az előzőt, vagy előzőeket. Nyilvánvalóan lehet rossz időzítése a cikknek, amennyiben most a Világegyház kifejezetten a II. Vatikáni zsinat megnyitásának évfordulóját ünnepli, és csak annak tanítását kellene forgatnunk a Hit Évében. Valóban jó ötletnek tűnik, hogy most többet olvassuk, tartsunk katezézist a zsinati dokumentumokról. Ám létünk az Egyházban (mint hívők általánosságban - voltak, jelenlegiek és leendők) nincs határvonalakhoz idomítva. Nincsenek olyan hitbeli határvonalak, melyek inkább divatbeli, társadalmi szintűek szoktak lenni. Nem a technika robbanó fejlődésének és az ember értelmének szembenállása határozza meg a hitet, mint tanbeli és az Igazságot érintő kérdést. Most nem a legutóbbi zsinatról, hanem sokkal inkább annak aktualitása kapcsán a katolikus hitről elmélkedünk. Nyilvánvaló, hogy az előző generációk számára fontos és meghatározó volt a zsinat, hiszen maga, amiért életre hívták, közvetlenül érintette őket: változó/változott világ, új kihívásokkal, két világháború után, kommunizmus, stb. Meg kellett szólalnia a világban élő Egyháznak, hogy újra elindítsa híveit a hit útján. Ebben úgy tűnt, közös munkára van szükség más vallásokkal és a nem hívőkkel. 
Életünk az Egyházban nem olyan, mint biológiai életünk a földön. Köthető ugyan a keresztség szentségéhez, de onnantól fogva már nemcsak előre tekintő kereszténység részesei vagyunk, hanem visszatekintőek is. Pontosabban: nem a jövőnket érintő megoldásokat keressük saját kútfőnk és a Szentlélek segítségével, hanem merítünk az Egyház életéből. Mit értünk ezen? Azt, hogy nincs az Egyház történelmének ún. élő vagy holt része. Egy fa mindig zöldell, növekszik. De nyilvánvaló, hogy nem a régi, megvastagodott ágakon fog termést hozni, hanem már egyre föntebb, új és új helyeken. És mindig az előző segítségével, annak bőséget termő adománya folytán. A gyökér pedig nélkülözhetetlen. Így vagyunk tehát az élő Egyházban. Mint egy kis ágacska, valahol fenn - most fenn! - a lombban. Ha még növekszik ez a fa, akkor egyszer mi is úgy középtájon leszünk... És kivágnak minket onnan? Mit szólnánk hozzá? Ugye, fájna? 
Tehát ilyen létünk az élő Egyház történelmében. Élünk, mert Isten létbe hívott minket. Élünk, a történelemben. Az Egyháznak nincs múltja - persze, van olyan, hogy "múlt-ban" történt események. De azok is jelenné válnak azáltal, hogy Krisztus titokzatos teste az Egyház. Hogy ezen nem vesz erőt a pokol kapuja. Így válik ez az egész megszentelt isteni élő-közösség az Igazság munkatársává. Tegnap, ma és mindig. 
Tehát, ha hitünket mint katolikus hitet nézzük, rájövünk, hogy nincs benne törés. Nem mondhat ellene semmilyen zsinat, semmilyen gyűlés az igazi katolikus hitnek - mint ahogyan nem is mondott ellene. Mire szólít fel a mostani évforduló? Talán arra is, hogy nézzünk visszafelé is egy kicsit ebben az élő Egyházban. Nézzük meg például a középkor legfényesebb nyugati zsinatát, a IV. Lateráni zsinatot. Ez nem beporosodott akták, iratok, dokumentumok gyűjteménye. Nem homályba veszett pápa, bíborosok, püspökök, papok tanácskozása. Ez a ma is élő Egyház szerves része. Szerves, tehát éltető-része. Talán három év múlva ezt fogjuk ünnepelni, hiszen 1215-ben ülték (2015-ben lesz a 800 éves évfordulója). 
Alapvetően a zsinatok formáltak a hitet, a dogmákat. Volt, hogy valaki/valami ellen kellett felszólalni, határozni. Bizonyos ellenkező vélemények, hitek ellen, amelyek olykor tömegeket vontak el az Egyházból. Ilyet a II. Vatikáni zsinat nem tett. Ebből a szempontból sem mondható ki az, hogy valami újat hozott volna. 
Bármilyen hitbeli kérdésben az előző zsinatokhoz kell fordulni. Így teszünk most mi is, és fellapozzuk a IV. Lateráni zsinat írásait...
A katolikus hitről írva tévtanok ellen fogalmaz, határoz. (Határoz - tehát márcsak ezért is aktuális ma.) Például ma nincs az Egyházon belül kellő módon formálva a bűn fogalma. Nem szabad hittanon beszélni róla, mert rosszat fog álmodni a gyerek, vagy személyisége rendellenesen fog fejlődni - az energiaitaltól és az akció filmektől nem? A lateráni zsinat kimondta: "Az ember pedig az ördög sugallatára vétkezett". Noha a teremtés összefüggésében írja, mégis vonatkozik ez ma is, hiszen az áteredő bűn is aktuális minden egyes gyermek születésekor. (Felteszem, keresztségi előkészítőben ez sem hangsúlyos.) 
És milyen csodálatosan ír Jézus Krisztusról! Ugyanez visszaköszön a Katekizmusunkban (húsz éve adták ki), tehát tessék olvasni! Jézus Krisztus "a legkézzelfoghatóbban mutatta meg az élet útját. Bár istensége szerint halhatatlan és szenvedésre képtelen, Ugyanő maga azonban embersége szerint szenvedésre képes és halandó lett, és az emberi nem üdvösségéért a keresztfán szenvedett és meghalt, alászállott a poklokra, föltámadott a halottak közül, és fölment a mennyekbe: de lélekben szállott alá és testben támadott föl, és mindkettőben egyenlőképpen ment föl a mennybe. El fog jönni a világ végén és ítélni fog élőket és holtakat, és kinek-kinek meg fog fizetni cselekedetei szerint, az elvetetteknek éppúgy, mint a választottaknak, akik mindannyian föl fognak támadni a saját testükkel, amelyet most viselnek, hogy megkapják cselekedeteik szerint - akát jók voltak ezek, akár rosszak - ez utóbbiak az ördöggel együtt az örök büntetést, amazok pedig Krisztussal együtt az örök dicsőséget." (DH 801)
Nemrég több, egyébként Istenben hívő felnőtt és fiatal véleményét hallottam. Református iskolába járnak, ahol hetente egyszer kötelező az istentiszteleten részt venni. Igen, tudta, hogy oda megy tanulni, tehát vállalta ezt is. Mi lett a hatása? Egy hónap után közölték, hogy milyen jó és vonzó az ő istentiszteletük, mert mai példákat hoznak, nem szűk látású a miséjük, ahol csak a Szentírásról beszélnek, vidáman énekelnek, stb... Rossz volt egy idő után hallgatni is. 
A IV. Lateráni zsinat így fogalmaz: "Egy pedig a hívek egyetemes Egyháza, amelyen kívül egyáltalán senki sem üdvözül (megj.: a reformáció előtt vagyunk még, és legutóbbi állásfoglalásuk szerint a reformátusok nem vetik el az addigi egyháztörténelmüket.), amelyben ugyanaz a pap és az áldozat, Jézus Krisztus, akinek testét és vérét az Oltáriszentség a kenyér és a bor színe alatt valósággal tartalmazza, miután Isten erejénél fogva átlényegült a kenyér testté, a bor pedig vérré, hogy az egység titkának megvalósulásához mi magunk megkapjuk az övéből azt, amit Ő megkapott a miénkből. És ezt a szentséget természetesen senki más nem hozhatja létre, csak a pap, aki szabály szerint lett fölszentelve az Egyház kulcsai szerint, amely kulcsokat maga Jézus Krisztus engedett át az apostoloknak és az ő utódaiknak." (DH 802) 
Miért nem beszélünk erről? Miért megy még mindig ez a tingli-tangli? Mosolygunk, közben hívők százait veszítjük el a langyosság miatt. Nincs határozott vonalvezetés, amelyhez a tévelygő nyáj igazodni tudna. Miért nem magyarázzuk a negédes történetek helyett a hitünket a prédikációkban? Nincs szüksége senkinek sem arra, hogy telesírja a zsebkendőjét egy vasárnapi beszéd alatt. Arra van szüksége, hogy végre valaki felvilágosítsa arról, hogy miért kell neki eljönni a misére vasárnap. Nem gyülekezet vagyunk! Nem összejövetel, találkozási alkalom a mise. Jézus Krisztus keresztáldozata. Amit az előbb idéztem a zsinattól, az magáért beszél. Ezt fel kell olvasni, és elmondani hozzá, hogy testvérek, íme: mi már az odaföntvalókat keressük, hiszen kilépünk a világból itt a templomban, és belépünk Isten örök országába a liturgia által. Nincs más evangelizációs út, csak ez! Tegye a pap azt, amire fölszentelték - és akkor, csak akkor lehet továbblépni bármilyen más téren. Meg van írva: "a sötétség nem fogadta be" Jézust. Tényszerű megállapítás. Ne ámítsuk magunkat, minket sem fogadnak be. Megtűrt elemek vagyunk a sötétség számára. 
Kedves olvasó! Most döbbenjen meg, legyen szíves. Ugyanis 1215-ben ezt írták: "És hogyha a keresztség fölvétele után valaki bűnbe esnék, ez mindig helyrehozható az igaz bűnbánat által. Az örök boldogságra pedig nemcsak a szüzek és az önmegtartóztatók méltók eljutni, hanem a házasok is, akik mintaszerű hitükkel és jócselekedeteikkel elnyerik Isten tetszését." Hát nem erről kellene beszélnünk a templomban? Nyolcszáz év telt el a gondolat megfogalmazása óta. És mi újat akarunk kitalálni? 
Morális kérdésekben is sokszor megszólalt az Egyház az utóbbi évtizedekben, és azt hisszük, mi, "zsinat utániak", hogy csak a II. Vatikáni zsinat és korunk pápái szólaltak fel az élet védelme mellett, vagy az egészséggel kapcsolatban. 1215-ben ezt írták: "Mivel pedig a lélek sokkal értékesebb a testnél, kiközösítéssel való fenyegetés terhe alatt megtiltjuk, hogy egy orvos a testi egészség érdekében valami olyat tanácsoljon betegének, amely a lélek vesztére válik." (DH 815)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...