Hálaadás igazi örömben

"Folytonos hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvérek, akiket szeret az Úr, mert az Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Lélek megszentelő erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek." (2Tessz 2,13)

A Szent Pál leveléből vett részlet most elsősorban Kálmán atyára vonatkozik. Érte tartozunk hálaadással Istennek, mert őt szerette és szereti az Úr. Kiválasztotta őt, és erőt adott neki. A Zsoltárok könyvében ezt találjuk: "Ifjúkorom óta gyenge vagyok, s fenyeget a halál. Viseltem borzalmaidat és betegeskedtem." (Zsolt 88,16) Ki ne imádkozhatná ugyanezt? Ezt maga Jézus is imádkozta, és az Egyház hivatalos imádságában is végezzük. Mindannyian gyenge, sebzett és beteg emberek vagyunk. Van az a betegség kategória, amikor orvoshoz kell fordulni, vagy kórházba is kerülünk. Kálmán atyának volt része ebben. Van az a betegség, amikor az emberség és a kiválasztottság kettős ereje kerül megmérettetésre. Az első idézet magyarázatául azt fűzhetjük, hogy Pál az isteni kezdeményezést hangsúlyozza. "kezdettől kiválasztott". Nem az emberi akarat az, amely egy egyházközséget, annak minden feladatával együtt vezetni tud. Melyik ember lenne képes ellátni minden olyan feladatot (szolgálatot), amit egy felszentelt pap tesz meg? Képzeljük el, hogy egy szerda délután nekünk kellene elvégezni egy temetést, ahol értelmiségi emberek, egyszerű emberek, gyászolók, közeli és távoli rokonok vannak. Majd este jegyesoktatást kell tartanunk, szombaton pedig esketni kell - talán kétszer is egymás után. Reggel misézni kell pénteken, mert elsőpéntek van. Vasárnap három mise, azon tartalmas homíliát mondani, ha kell, gyóntatni - és közben emberi sebekkel és belső nyomorúságokkal találkozni. És ez még nem minden, ami egy pap teljes egészében. 

Hálaadás. Nem búcsúzás és nem keserű órák. Nekünk is az most a fontos, hogy hálát tudjunk adni Kálmán atyáért. Az előbb említett betegséget, mely emberségünk lényegéből ered (tehát nem a fizikai) más szóval helyettesítenénk, talán a "gondterheltség", "megemésztettség", "gyötrődés" szavak felelnének meg leginkább. Nehéz szavakba önteni ezt. (És íme: gondolkodásunk és fogalmazó - alkotó - képességünk is milyen beteg a lét igazi arcához képest!) 

Miért ad hálát egy hívő? Mindenért. Ha ez a fogalom üres és nem rakódik bele életünk összes tette, eseménye, gondolata, ki nem mondott szava, meg nem élt dolga, akkor hálaadásunk sem teljes. Talán egy ember nem mondhat joggal olyat másik emberről, hogy neki vannak rossz tulajdonságai. Sőt - nem mondhat. Olyat mondhat a másiknak, hogy "törekedjen", "próbálja meg", stb. De egyértelmű ítéletet nem mondhat. Segíteni pedig mindenkin szabad - a kereszténynek állítólag kötelessége is -, mert a lehetőség mindig adott. 

Hálaadáskor nem szokás keseregni, rossz emlékeket feleleveníteni, hibákat felróni. Amikor egy ember (egy pap) hálát ad életének egy meghatározó szakaszáért, minden megfontol. Szó szerint "átrágja" magát minden elmúlt és megtörtént napon. Elé kerül minden ember, azok is, akiket már eltemetett. És rájön, hogy a hálaadás nem rossz. Azt is mondhatnánk, hogy egy hálaadás megtisztít, bölcsebbé tesz. 

Milyen a mi hálaadásunk? Kifogásolunk? Hibát keresünk? Ítélkezünk? Majd most jobban fogunk mindent csinálni? Nem jó gondolatmenet. Igen, rosszul látunk, mert van ám gerenda nálunk épp elég... (vö. Mt 7,4)

A mi hálaadásunk őszinte legyen. Kezdjük egy keresztvetéssel, térdeljünk le a templom valamelyik padjában, és tegyük össze a kezünket: legyen ebben lelkiismeret-vizsgálat is. Az első kérdés: "Mit tettem én? Mit nem tettem meg én?" Ha az erre adott/kapott válasz után még mindig van kifogásolni valónk, menjünk el gyónni.

"Egy nap az Angyalos Boldogasszonyban boldog Ferenc magához hívta Leó testvért és azt mondta:
- Írjad, Leó testvér.
Ő így válaszolt:
- Készen vagyok.
- Írjad - mondta -, mi az igazi öröm. Hírvivő jön és azt mondja, hogy Párizsban minden teológiai doktor belépett a Rendbe, írjad, nem ez az igazi öröm. Ugyanígy, minden főpap a hegyeken túl, érsekek és püspökök, és ugyanígy a francia és az angol király is; írjad, nem ez az igazi öröm. Ugyanígy, testvéreim a hitetlenek közé mentek és mindet megtérítették a hitre; vagy hogy annyi kegyelmet kapok Istentől, hogy betegeket gyógyítok és sok csodát teszek: mondom neked, mindez nem az igazi öröm.
- Dehát mi az igazi öröm?
- Perugiából jövök vissza és késő éjjel érek ide és tél van, esős, sáros idő, és olyan hideg, hogy habitusom széléről jégcsapok lógnak és a lábamat verdesik és ezekből a sebekből vér folyik. És nyakig sárosan, átfázva, jéggel borítva a kapuhoz jövök, és miután hosszasan kopogtam és kiáltoztam, egy testvér jön és megkérdezi: Ki vagy? Válaszolok: Ferenc testvér. És ő azt mondja: menj innét, nem illik ilyenkor járkálni, nem jöhetsz be. És amikor újra zörgetek, azt válaszolja: Menj innét, te együgyű és tanulatlan alak vagy, mostantól fogva ne gyere közénk, annyian vagyunk és olyan fontosak vagyunk, hogy nincs rád szükségünk. De én még mindig ott állok a kapunál és mondom: Isten szerelméért, engedjetek be éjszakára. És ő így válaszol: Nem engedlek. Menj a menhelyre és kérj ott helyet! Mondom neked, hogy ha megtartom türelmemet és nem indulok fel - ez az igazi öröm és igazi erény és a lélek üdvössége."

Hálát adunk Kálmán atyáért, és imádkozunk, hogy "a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek közössége" legyen atyával mindenkor!

A hit útján - új sorozat

Régen volt már a legfrissebb bejegyzés A hit útján című blogunkon. Augusztusban viszont új sorozat indul.

Augusztus 6-tól biblikus elmélkedéseket indítunk. A választott szentírási szakaszokhoz magyarázat és elmélkedés társul majd. 

Az elmélkedésekhez választott részek között lesz ószövetségi- és újszövetségi könyv egyaránt.

Eddig a szentekkel haladtunk a hit útján. Augusztusban a Hit évére való felkészülésünket a Szentírás olvasásával folytatjuk. 

Szeptemberben is izgalmas témával várjuk Olvasóinkat A hit útján blogunkon!

Indító gondolatok

Jónáson nagy szomorúság vett erőt, és haragra gerjedt. Így imádkozott az Úrhoz: "Ó Uram, vajon nem megmondtam-e ezt már akkor, amikor még otthon voltam? Azért akartam Tarsisba menekülni, mert tudtam, hogy jóságos és irgalmas Isten vagy, türelmes és könyörületes, aki megbánja a rosszat. Most azonban vedd el tőlem az életemet, mert jobb nekem a halál, mint az élet." Az Úr így felelt: "Azt hiszed, jogos a haragod?" Jónás kiment a városból, és leült a várostól keletre. Csinált magának egy sátort, és annak árnyékában ülve figyelte, hogy mi fog történni a várossal. Az Úr parancsára egy ricinusbokor nőtt Jónás fölé, árnyékot vetett a feje fölé, és megvédte a rosszulléttől. Jónás nagyon megörült a ricinusnak. Másnap hajnalban azonban az Úr egy férget rendelt oda. A féreg megrágta a ricinust, úgyhogy kiszáradt. Amikor aztán fölkelt a nap, az Úr forró keleti szelet támasztott, s a nap is hevesen tűzött Jónásra. Olyan rosszul lett, hogy a halált kívánta magának: "Jobb nekem a halál, mint az élet!" Ekkor az Isten így szólt Jónáshoz: "Azt hiszed, jogos a haragod a ricinusbokor miatt?" Azt felelte: "Igen, jogosan haragszom, egészen a halálig!" Erre az Úr azt mondta: "Bánkódsz emiatt a ricinus miatt, jóllehet nem is gondoztad és nem is nevelted. Az egyik éjjel felnőtt, a másik éjjel elpusztult. Hát akkor én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint százhúszezer olyan ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között, és igen sok állat?" (Jón 4,1-11)

Indító gondolatok

Atyáim Istene, irgalomnak Ura, aki a szavaddal teremtettél mindent, és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, és igazgassa a világot szentségben és igazságosságban és egyenes lélekkel tegyen igazságot: add meg nekem a bölcsességet, trónod osztályosát, és ne zárj ki engem gyermekeid közül. Hiszen szolgád vagyok, szolgálód fia, gyönge és rövid életű ember, és édeskeveset értek a joghoz és törvényhez. Ha mégoly tökéletes is valaki az emberek fiai között, de a tőled való bölcsességnek híjával van, semmibe kell venni. Te szemeltél ki néped királyává, fiaid és lányaid bírájává. Te parancsoltad meg, hogy templomot építsek szent hegyeden és áldozati oltárt a városban, amelyet lakóhelyül választottál, szent sátrad hasonmásául, amelyet kezdettől készítettél. Nálad a bölcsesség, ismeri műveidet, jelen volt, amikor a világot teremtetted, és tudja, mi kedves a szemedben és mi helyes a parancsaid szerint. Küldd le szent egedből, dicsőséged trónjától, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben. Mert tud és ért mindent; tetteimben józanul vezet majd és megoltalmaz hatalmával. Így majd tetszenek neked műveim, népedet igazságosan kormányozom, és méltó leszek atyámnak trónjára. Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr? Hisz a halandók gondolatai bizonytalanok, és terveink ingatagok. Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére. Csak nagy nehezen derítjük ki, ami a földön van, és üggyel-bajjal értjük meg, ami kézenfekvő. Hát akkor az égi dolgokat ki tudná kifürkészni? Ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál (neki) bölcsességet és nem küldted el a magasból szent lelkedet? Csak így lettek simává a földön lakók útjai, s így tanulták meg az emberek, mi kedves a szemedben. Csak a bölcsesség által menekültek meg. (Bölcs 9,1-16)

Hogy lehet ez?

- Uram - tartott ki álláspontja mellett don Camillo, tekintetét a Megfeszítettre emelve -, akárhogy nézlek, csak az áldozatodból fakadó isteni fényességet látom. Ám semmilyen fény, még egy mécses pislákoló lángja sem világítja meg az "elvtárs" don Camillo alakját.

Krisztus így válaszolt:

- Na és az a láng, amelyet a grevinyeci öregasszony szemében gyújtottál? Meg azok, amelyeket az eltűnt katona, a felesége és a gyerekeik szemében szítottál fel? És hogy lehet az, don Camillo, hogy a hajón, a vihar tombolása közepette, amikor elővetted azt a piciny feszületet, s felmutattad azoknak a szerencsétleneknek, akik azt hitték, hogy a halál küszöbén állnak, és kérted számukra Istentől bűneik bocsánatát, senki sem tartotta furcsának, hogy te, mint Tarocci elvtárs, Isten szolgájaként viselkedsz, hanem valamennyien térdre borultak, keresztet vetettek, s mind csókjukkal akarták illetni azt a nyomorúságos, összecsavarható feszületet? Egyszer sem tetted fel magadnak a kérdést, hogy mindez miként volt lehetséges?

Don Camillo így felelt:

- Uram - dadogta -, én nem tettem semmi egyebet, mint amit Isten bármely szolgája tett volna. 

- Ez így van, don Camillo: ám Pepponét kivéve senki sem tudta, hogy te Isten szolgája vagy. Számukra te csupán Tarocci elvtárs voltál. Tehát hogy is állunk ezzel?

Don Camillo széttárta a karját: ez a megmagyarázhatatlan dolog csak most tudatosult benne, s számára is hihetetlennek tűnt.

- Akkor hát - folytatta gyengéden Krisztus - ez mégis azt jelenti, hogy don Camillo elvtársból is áradt egy kis fénysugár. (Giovannino Guareschi: Don Camillo Moszkvában)

Évközi 16. vasárnap - gondolatok

A vasárnapi evangéliumban Jézus tanításáról olvasunk, és egy metaforáról: olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. A szakaszban hangsúlyos, hogy a tanítványok részesülnek Jézus hatalmában, valamint, a nép lelkesedik Jézus iránt, aki együttérez velük. A jelenetek, miszerint elhagyatott helyre vonulnak, de a nép megelőzi Jézust, előre utalnak a kenyérszaporításra. Arra is utal, hogy nincs szükségük a tanításhoz semmire. 

"Mint a pásztor nélküli juhok." Ez Ószövetségre utaló gondolat. "Ne hasonlítson az Úr közössége pásztor nélküli nyájhoz." (Szám 27,17) Mózes az Úr parancsára Józsuét állítja vezetőnek, akinek majd engedelmeskedniük kell. 

"Látom egész Izraelt, szétszórva a hegyen, mint a pásztor nélkül maradt nyájat." (1Kir 22,17) Ez nem jó, mert a nép ezután hazatér, ki-ki a házába. Ez a jövendölés rossz a király számára. 

"Így aztán szétszéledtek juhaim, mert nem volt pásztoruk, és a mezei vadak zsákmányává lettek és szétszéledtek." (Ez 34,5-6) Az ószövetségi utalások is egyértelművé teszik a szakasz jézusi jelentését. Jézus nélkül elcsigázottak, reményvesztettek, jövő nélküliek leszünk. Jézus pedig velünk van az Eucharisztiában. Mi nem az apostolok korát éljük olyan értelemben, hogy hús-vér emberként látnánk Jézust. Viszont az Eucharisztiában teljes és osztatlanul, egészen jelen van a feltámadott Jézus. 

Vehetjük a másik értelmét is, miszerint a pápa a mi legfőbb pásztorunk a földön. Ő Krisztus földi helytartója. Meg kell hallani szavát, a pásztor szavát, és engedelmeskedni kell neki. Tanítását kell követni, mely tanítás nem tér el a krisztusi tanítástól és példamutatástól.

Visszatérve az Ezekieltől vett idézethez, megállapíthatjuk, hogy aki nem tart Jézussal, könnyen vadállatok prédájává válhat. Könnyű préda az, aki sehová sem tartozik, akinek nincs elve, nincsenek céljai. Manapság sok a céltalan, reményvesztett ember. Elsősorban azért, mert nem mer a katolikus Egyházhoz tartozni. Sok megkeresztelt sem! Ezért kell a pásztor, a jó pásztor, hogy egybegyűjtsön, ne pedig szétszórjon, vagy engedje szétszóródni a rá bízott nyájat. 

Jézus velünk akar maradni, személyesen szeretne velünk lenni minden nap, életünk minden percében. Barátunk akar lenni, mégpedig a legjobb: aki meghallgat, aki segít, akinek őszintén lehet beszélni. 

Ne hagyjuk magunkat, hogy ez a világ sodorjon minket. Ne hagyjuk, hogy életünk Jézus nélküli legyen.

Burke és Cañizares bíboros is óv a túl sok koncelebrálástól

Magyar Kurír:

A túl sok koncelebráció oda vezethet, hogy elhomályosodik a papnak a misében játszott szerepe – mondta Raymond L. Burke  bíboros, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának vezetője a CNA-nak adott nyilatkozatában.

Mint a bíboros kifejtette: szerinte nem szabad túlzottan bátorítani a koncelebrálást, azaz azt, amikor a papok együtt mutatják be a szentmisét. Szerinte ez oda vezethet, hogy a papok csupán egy résztvevőnek érzik majd magukat a sok közül, ahelyett, hogy a misét bemutató papként tekintenének magukra. 

Az amerikai Burke bíboros, St. Louis városának volt érseke abból az alkalomból nyilatkozott a CNA-nak, hogy liturgikus konferencián vett részt az írországi Corkban. A háromnapos találkozó témája a szentmise bemutatása volt, ami „áldozat és közösség”. 

Burke szavai rímelnek Antonio Cañizares bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusának március 5-i kijelentésére. Ő a római Szent Kereszt Egyetemen azt mondta: mérsékelni kell a koncelebrálás lehetőségének szélesítését; majd a II. Vatikáni Zsinat szövegeire utalt. 

Cañizares magyarázata szerint a koncelebrálás különleges, ünnepi és nyilvános rítus, amit általában a püspök vagy a püspök megbízottja vezet,  körülvéve a papsággal és a hívek közösségével. Azonban a papok napi, sokszor privát együttmisézése nem tartozik a latin liturgikus hagyományok körébe. 

Burke bíboros azt is hozzátette: a papoknak nem szabadna a saját, rögtönzött szavaikkal misézni, mivel ők a rítus szolgái, nem pedig a főszereplői – az ugyanis Krisztus. Így nagyon rossz, ha a pap abból a megfontolásból, hogy így érdekesebbé vagy jobbá teheti a misét, a saját szavait kezdi el használni az előírt szöveg helyett. A bíboros rámutat: abszurd gondolkodás az, ami szerint a pap egy személyben „fejlesztheti” az évszádok hagyományain nyugvó szentmisét.  

A bíboros idézte az 1917-es kánonjogi kódexet (amit természetesen már felülírt az 1983-as), ami leszögezte: a papnak követnie kell a rubrikákat. Burke amiatt is dícsérte az 1917-es kiadást, mert az világosan leszögezte, hogy a halálos bűn állapotában lévő papnak tartózkodnia kellene a mise bemutatásától, legelsősorban pedig az Eucharisztia vételétől. Ha szükséges a misét bemutatni, és nincs lehetősége gyónni, akkor pedig fel kell indítania a tökéletes bánatot. A bíboros rámutat: ezt a pontot törölték az 1983-as kánonjogi kódexből, szerinte viszont újra be kéne vezetni. 

XVI. Benedek közeli munkatársa szerint a liturgia bármilyen megújítása a zsinat és a hagyomány szellemében kell, hogy történjen, ami praktikusan számos „innováció” eltávolítását jelenti, kezdve a világiak által vezetett áldoztatással olyankor, amikor nincs pap. Ez ugyanis a szentség iránti érzék csökkenéséhez vezet. Az ilyen „szolgáltatások” túlzott gyakorisága emellett a papi hivatások számát is csökkentheti, hisz az Eucharisztia kiszolgáltatása a pap egyik legfontosabb feladata, a papi identitás része, amit ha bárki más is megtehet, az a papi identitás kárára van. 

Az Egyház elsőszámú bírója emellett közvetlen kapcsolatot lát a kánoni büntetések alkalmazásában tapasztalható kortárs „hezitálás” és a liturgikus téren látható egyházjogi visszaélések közt. A bíboros szerint „a büntetések szükségesek”, hogy az elkövető ráböbbenjen, mit követett el. Mint mondja: ha az előző húsz évszázadban szükség volt az ilyen büntetésekre, miért pont a mi századunkban ne lenne szükség rájuk? Burke úgy látja: ez a gondolkodás is „abszurd”. 

Magyar Kurír (szg)

Ebben a témában ajánlunk egy tanulmányt:

Aki koncelebrál, ugyanúgy mutatja be a szentmisét, mint a főcelebráns?

- a koncelebrálás kérdése -

Bevezetés

Ha a pap felszentelése után „Krisztus személyében” cselekszik a liturgiában, akkor például öt pap a szentmisén öt Krisztust jelent? Jézus Krisztus saját keresztáldozatát egyedül vitte végbe, és az utolsó vacsorán is egyedül ő osztotta szét a kenyeret és a bort, ami az ő Teste és Vére volt. Ő maga pedig azt mondta, hogy „ezt tegyétek az én emlékezetemre”[1]. Vajon, ha több szentmisét végeznek a papok, több a kegyelem is a világban? Egy koncelebráló pap ugyanannyi kegyelmet „tud kieszközölni”, mint a főcelebráns pap? Hogyan működik valójában, és mi az értelme a koncelebrálásnak?

Zsinati dokumentumok

A II. Vatikáni zsinat erőtejesen arra fektet hangsúlyt, hogy a koncelebráció lényege a papság egységének megmutatkozása. Azonban ez ismét újabb kérdéseket vet föl: miért maradnak például magányos papok egy püspöki „koncelebrált” mise után is? Valamint: az utolsó vacsora Eucharisztia-alapítási elbeszéléséből nem az látszik ki, hogy Jézus azért rendelte volna, hogy „ezt tegyék az ő emlékezetére”, mert látszania kell a papi közösségnek. (A szentmise közösségi alkalom, vagy Krisztus keresztáldozatának vértelen jelenbehozatala?)

A papok „szent szolgálatukat mindenekelőtt az eucharisztikus kultuszban vagy szinaxisban gyakorolják, ahol Krisztus személyében cselekedve és az ő misztériumát hirdetve egyesítik a hívek imáit az ő Fejük áldozatával és a szentmise áldozatában megjelenítik és alkalmazzák egészen az Úr eljöveteléig az Újszövetség egyetlen áldozatát, vagyis Krisztus áldozatát, aki egyszer s mindenkorra felajánlotta önmagát az Atyának szeplőtelen áldozatként…”[2]

A zsinat azt mondja, hogy „a koncelebráció, mely alkalmas módon fejezi ki a papság egységét[3], napjainkig megmaradt mind a keleti, mind a nyugati Egyház gyakorlatában”. Azonban a hiba ott van, hogy ez így nem igaz. A nyugati Egyházban ugyanis csupán a püpsök- és papszentelési miséken való koncelebráció maradt meg a II. Vatikáni zsinatig, a keleti Egyházban valóban a mai napig gyakorlat[4]. A zsinat hozzáteszi azt is, hogy ezen túl milyen alkalmakon megengedett a koncelebrálás.

Szentatyák

XII. Piusz pápa felvet egy kérdést, hogy érvényesen mutatja-e be több pap együtt a szentmisét, ha közülük csak egy mondja ki az átváltoztatás szavait. Ehhez tudnunk kell, hogy nyilván ekkor még a koncelebránsok nem mondták az átváltoztatás szavait. A pápa ezt mondja: „Nem; mert Krisztus intézkedése szerint egyedül az misézik érvényesen, aki az átváltoztató szavakat kimondja.”[5]

XVI. Benedek pápa kifejti, hogy a koncelebrálás főleg püspöki miséken, nagy összejöveteleken indokolt, és korlátozni kell a koncelebrált misék alkalmait.[6]

Egyéb megfontolások

A koncelebrált szentmise egyetlen szentmise, és nem annyi, ahány koncelebráló pap jelen van. A koncelebrációt bevezető Ecclesiae semper kezdetű dekrétum világosan kijelenti: „A szentmise celebrálásának ezen módjában több pap, ugyanazon papság erejében és (Krisztusnak) a Főpapnak személyében egyszerre, egy akarattal, egy hanggal cselekszik, és az egyetlen Áldozatot egyetlen szentségi aktussal egyszerre hozza létre és ajánlja fel, valamint egyszerre részesül benne”[7]. Tehát a koncelebrált mise egyetlen egy mise, amit több pap mutat be, és nem annyi párhuzamos mise, ahány koncelebráló pap van!

„Ha a püspök is jelen van, amikor a hívek összegyűlnek szentmisére, illik, hogy ő legyen a közösség elöljárója; gyűjtse maga köré papjait, és amennyiben lehet, koncelebraljon velük. Ez nem a szertartás külső ünnepélyességének növelése végett történik, hanem azért, hogy világosabban kifejezésre jusson az Egyház misztériuma, vagyis hogy az Egyház az egység szakramentuma.[8]”

A szentmisében átváltoztatott kenyér és bor lényegileg azonos Jézus föláldozott testével és vérével. „A szentmisében és a keresztáldozatban azonosság van, mert

     a) mind a kettőt ugyanaz a főpap mutatja be: az Úr Jézus Krisztus;

     b) mind a kettőben ugyanaz az áldozati tárgy: az Úr Jézus Krisztus;

     c) mind a kettőben ugyanaz a lélek nyilvánul: az Úr Jézus áldozatos lelke.”[9]

A szentség a fölszentelt pap szavára valósul meg, amikor Krisztus személyét képviselve az átváltoztatás szavait kimondja.[10] A szentmise nem új áldozat, nem ismétlése a keresztáldozatnak, hanem megjelenítése a szentségi színek alatt. Ilyen értelemben mondjuk „emlékezetnek”. Ezért tehát mondhatjuk azt is, hogy csupán egy papnak kell ezt megtennie, hiszen Jézus Krisztus is egyedül tette meg.

„A misében történő isteni áldozat ugyanazt a Krisztust foglalja magában, s áldozza fel vértelenül, mint aki a kereszt oltárán „egyszer sajátmagát adta vérontásával áldozatul”[11].

(…) Akkor, amikor az Egyházban a pápával egységben lévő püspökök, vagy a püspökkel egységben lévő papok közösségének (engedelmesség) kell megmutatkoznia (nagycsütörtök, egyéb esemény), akkor indokolt lehet valóban a koncelebrálás, mert maga az alkalom teológiája ennek megfelelő. Egyéb esetekben pedig mondhatjuk, hogy abszolút nem indokolt a koncelebrálás. Karl Rahner azt mondja, hogy ha a papok nem koncelebrálnak, hanem egyikük misézik (különféle összejöveteleken), a többiek pedig hívőkként részt vesznek, az is megmutathatja az egységet.[12]

Georg May professzor[13] egyik könyvében felveti azt a problémát, hogy a koncelebrált misék a szentmisék számának csökkenéséhez vezettek.[14] Ami kegyelemtani szempontból lehet érdekes, hiszen – bár furcsa lehet – több szentmise=több kegyelem. VI. Pál és II. János Pál pápa is azt szorgalmazta, hogy lehetőleg minden nap mutassák be a legszentebb áldozatot a papok. 

Az Unitatis Redintegratiora (UR 15) hivatkozva Mykhailo Stanchyshyn azt állítja az ökumenizmusról szóló előadásában, hogy a testvéri viszony alapja az Egyházban a keresztségben áll, amivel Jézus Krisztus testvéreivé tesz minket. Kiemeli azt is, hogy a testvéregyházak (ortodox és római katolikus) egy Eucharisztiát ünnepelnek.[15] A koncelebrálás tehát ebben az esetben is az egységet jeleníti meg, ami az Eucharisztiából, a keresztségből, és magából a Jézus Krisztushoz való tartozásból fakad.

A bevezetőben feltett kérdésre pedig, hogy öt pap öt Krisztus-e, ez a válasz: „A koncelebráció hozzáteszi a celebrációhoz a horizontális dimenziót, amely abban áll, hogy minden koncelebráns egyformán részesül Krisztus egyetlen papságában. Ugyanakkor a koncelebráció csupán kifejezi ezt a dimenziót, melyet nem nélkülöz a celebráció sem, hiszen az egyetlen celebráns is Krisztust képviselve virtuálisan megjeleníti minden paptestvérét.”[16]

Mindenesetre a koncelebráció nem kötelesség, hanem lehetőség a zsinatot, a kódexet és a szentszéki dokumentumokat figyelembe véve. Azonban általános jelenségként mondhatjuk, hogy félve néznek arra a papra, aki nem koncelebrál egy olyan helyen, ahol több pap van, a lehetőség adott a koncelebrálásra. Pedig a pap lelkületének is sokat számíthat, és azon csupán erősíthet, ha nem koncelebrál vele senki.

---

[1] Lk 22,19

[2] LG 28.

[3] Az Unitatis Redintenratio kezdetű zsinati dokumentum így fogalmaz: „Az is köztudomású, mily nagy szeretettel végzik a keleti keresztények a szent liturgiát; hogyan ünneplik főleg az Eucharisztiát, amely az Egyház életének forrása és a jövendő dicsőség záloga; ezzel járulnak a hívek püspökükkel együtt az Atyaistenhez a Fiú, a megtestesült, kínhalált szenvedett és megdicsőült Ige által a Szentlélek kiáradásában, s ,,az isteni természet részeseivé'' (2Pt 1,4) válva lépnek közösségre a Szentháromsággal. Ezért az Úr Eucharisztiájának ünneplése által ezekben az egyházakban Isten Egyháza épül és növekszik,[26] s a koncelebráció által megnyilvánul közösségük.” UR 15.

[4] Katolikus Lexikon: koncelebrálás, Erdő P. 1991. Bp.

[5] DH 3928

[6] XVI. Benedek, Sacramentum Caritatis (SZIT, Bp. 2007)

[7] SACRA CONGREGATIO RITUUM, Decretum generale „Ecclesiae semper”, 7 martii 1965, AAS 57 – Kovács Ervin Gellért OPraem fordításában

[8] Római Misekönyv Általános Rendelkezései, 59.

[9] Matthias Gaudron, Az áldozat, az áldozat bemutatása, Szent Margit Lap 131-134. száma

[10] LThK VII: 343.

[11] DH 1743.

[12] LThK ?: 525. (Konzelebration szónál)

[13] *1926. teológus, a mainzi egyetem egyházjog történésze, egyházjog és állami jog professzora volt. A mai napig publikál jogi, egyháztörténeti és liturgiai műveket. A Tridenti miséről című munkájával lett híres.

[14] Vö. Georg May, Die Pflicht des Pfarrers zur täglichen Zelebration der Messe. Editiones UNA VOCE 2006. Köln

[15] Mykhailo Stanchyshyn, „Das Kyjiver Christentum“ auf der Suche nach der Einheit Communio-Ekklesiologie

im Kontext der Ökumene in der Ukraine Geschichte, Dialog, Problemfelder und Perspektiven. München, 2007.

[16] Enrico Zoffoli, Legnagyobb kincsünk a szentmise – kérdések a szentmise koncelebrálásáról, Róma, 1991.

Wass Albert: Nyári éj

Leszállt az éj a rengeteg fölé,

lombok között a fényes hold szitál,

tündéri tónak csöndes tükörén

az égi bársony csillagképe áll.

Zöld tisztáson álldogál az őz,

mellette szép gidája lépeget,

kedélyes vándorunk: a hold

gyönyörűségesen nevet.

Zabvetésben meglapul a nyúl,

felette szál egy felriadt madár,

bokrok között rikoltoz egy kuvik.

Ki tudja, tán a kapzsi róka jár!...

A hegytetőn egy fáradt nyáj pihen,

még egyet-egyet kondul a kolomp,

aztán elhallgat csendes némasággal,

felette szürke némaság borong.

A tücskök búsan hangversenyre kelnek,

lombok között lágy szellő susog,

tündéri tükör égi bársonyán

szent békességnek csillaga ragyog.

ADORAMUS te, sanctissime Domine Iesu Christe, hic et ad omnes Ecclesias tuas, quae sunt in toto mundo, et benedicimus tibi; quia per sanctam Crucem tuam redemisti mundum. Amen. 

Imádunk Téged, legszentebb Urunk Jézus Krisztus, itt és a világon lévő minden templomodban,

és áldunk Téged; mert Szent Kereszted által megváltottad a világot. Amen.

"Az én házamat az imádság házának fogják hívni" - nyári élmények

"Az én házamat az imádság házának fogják hívni" - olvassuk Márk evangéliumában. Szép nyári este, a galambok szinte észrevétlenül keresik fészküket a levelét hullató gesztenyefa öreg lombjában, ami éretlen, zöld, de annál szúrósabb gesztenyét is lepottyant néha. A vidéki templom harangja másodszor szólal meg a szentmise előtt, és a feketébe vagy éppen nyári tarkába öltözött hívek (általában asszonyok és özvegyek) igyekeznek helyükre. A szentmise kezdetéig van még néhány perc, minden a helyén van. A gyertyák égnek, az üvegablak átengedi a napfényt az oltáron álló angyal kissé kopott, aranyozott szárnyára - hátha felszáll még egyszer. 

Észrevehető testmozgással a sekrestyés (hölgy) vissza-visszamegy a szentélybe valamiért. Majd valaki a hívek közül felhívja a figyelmét arra, hogy a főoltáron nem világít az imitált gyertya. (Az imitált gyertya: műanyag rúd, mely kissé sárgás-fehér, benne elektromos vezeték, majd a végén egy izzó.) Nos, négy izzó sem égett. A figyelmes hívő természetesen azonnal szóvá tette észrevételét, valamint hitbeli problémáját. Igen, fontos, hogy égjen az a gyertya (lámpa), de ha már nem is gyertya (aminek van teológiája egyébként), akkor minek világítson? 

A sekrestyés hölgy laza mozdulattal (mintha a strandon lenne) levette nyári szandálját, melyben addig járkált. Egy rózsaszínű kárpittal (?) behúzott széket vitt a főoltár elé. A szék olyan kopott, hogy a saját lakásában természetesen egyikünk sem tűrné meg - azért a templomban még elfér. Majd erre az odavitt székre a lábáról levetett szandál nélkül (azaz mezítláb) felállt, onnan felugrott a főoltárra, és a tabernákulum elé terített korporálén gond nélkül sétálgatva szemlélte meg a kiégett gyertyákat. Nincs is ezzel baj, csak egy kicsi. A szentmise öt perc múlva kezdődött volna - ez az egyik. A korporálén még akár az Oltáriszentség egy-egy darabkája is lehet-ne - ez a másik. Immár két hölgy szeretett volna gondoskodni megfelelő díszkivilágításról a szentélyben a szentmise előtt négy perccel, de nem jött nekik össze. Ugyanis nem az égővel volt a gond. Állítólag a kapcsolóval. De ugyebár a szentmise előtt három és fél perccel már nem lehet kihívni a villanyszerelőt - talán ha eljött volna a misére, biztosan odament volna ő is segíteni. A sekrestyés meg nem ért a villanykapcsolóhoz, mert nem villanyszerelő. A templom visszhangzott attól, ahogyan a két hölgy (egyikük csípőre tett kézzel) megvitatta az aktuális problémákat. 

Még mindig a villanynál tartunk. A sekrestyés már nem volt az oltáron, a másik hölgy sem állt mellette. Viszont valaki a padból odakiabált a sekrestyés hölgynek, hogy még melyik villanyt kapcsolja fel. És amikor nem az kapcsolódott fel, öten is így kiáltottak: "Ne azt! A másikat! Ez az, így jó!" Most ismét egy gond van csak: a szentmise másfél perc múlva kezdődik. Az már a kisebbik tényező, hogy a misét bemutatni szándékozó pap ekkor éppen a harang vezérlő órájával volt elfoglalva. 

Véget ért a mise. A templom előtt a közeli pszichiátriai intézet vezető asszonya egy röpke gondolatmenetet fogalmazott meg a pap és néhány hívő számára, bár kissé ideges stílusban...

Már javában mondta a mondókáját, amikor egy lényeges részhez ért: "a szentély azért szentély, mert szent hely. És a templomban imádkozni akarok. Itt meg piac van. Beszélgetnek a mise előtt, kiabálnak, égőt cserélnek, az oltárra másznak. Ha én ide eljövök, akkor imádkozni szeretnék..." 

"Az én házamat az imádság házának fogják hívni." (Mk 11,17) Lehet, hogy ki kell cserélni egy nem égő égőt. Lehet, hogy meg kell beszélni valamit két hívőnek. Lehet, hogy cipő nélkül kell felállni az oltárra. Lehet... De az biztos, hogy nem a szentmise előtt, amikor valóban a Szentre szeretnének figyelni a hívők. Biztos az is, hogy annyira azért nem kell fennakadni mindenen. 

A legbiztosabb viszont az, hogy bárki bármit csinál, bármit mond, bárhogy viselkedik, Isten háza akkor is az imádság háza lesz. 

Ez a beszámoló nem szándékozik a vidékre koncentrálni, mert lesz még városi is. Nem szándékozik senki hitvilágát sem felkavarni. Minden jó úgy, ahogy van.

Indító gondolatok

Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.' Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani. (Mk 6,30-34)

Szent Bonaventura

Ne hidd, hogy elegendő...

az olvasás - áttüzesedés nélkül,
a szemlélődés - áhítat nélkül,
a kutatás - csodálkozás nélkül,
a figyelem - ujjongás nélkül,
a szorgalom - jámborság nélkül,
a tudás - szeretet nélkül
az igyekezet - kegyelem nélkül,
az átélés - isteni bölcsesség nélkül.

Töltsön el Isten kegyelme,
légy alázatos, jámbor,
az öröm olajával felkent!

Légy az Isteni Bölcsesség szerelmese!

Égessen a vágy, hogy Istent
magasztald, csodáld és izleld!

A szentek ünnepei - liturgikus kisokos

Az ún. évközi időben is megemlékezik az Egyház a szentekről. Az utóbbi napokban is volt lehetőség bőven a megemlékező misék mondására, vagy pedig a kötelező emléknapok megtartására. A szentek ünnepeinek értelme elsősorban a vértanúságban keresendő. Húsvét, Jézus Krisztus feltámadása a középpont. Szent Ambrus ezt írja: "compatitur Christo et transitum eius in se suscipiat" - vagyis: együttszenved Krisztussal és az ő átmenetét magába fogadja. Jézust kell saját életünkkel reprodukálni. Egészen hasonlóvá kell válni hozzá, akár a vértanúság vállalásával is. 

Szent Ciprián azt állítja, hogy a vértanúkat tisztelni annyi, mint magát Krisztust tisztelni. 

Az apostolokat is először mint vértanúkat ünnepelték. A vértanúk ünnepe kezdetben a helyi egyház ünnepe volt. Vagyis csak ott ünnepelték, ahová kötődése van a szentnek. Az elterjedések oka általában az ereklyék átvitele volt. 

A II. Vatikáni zsinat után csökkentették a szentek ünnepeinek számát. Részben azzal indokolták, hogy a szentekre való emlékezés elfedi a Krisztus-misztérium megünneplését. A zsinati dokumentum így fogalmaz: "A hagyománynak megfelelően tiszteljük az Egyházban a szenteket, tiszteletben tartjuk hiteles ereklyéiket és képeiket is. A szentek ünnepei ugyanis Krisztusnak szolgáiban véghezvitt csodatetteit hirdetik, a hívőknek pedig követésre és utánzásra alkalmas példát adnak.

A szentek ünnepei ne kerüljenek túlsúlyba az üdvösséget szerző misztériumok ünnepeivel szemben, megtartásuk többnyire egy--egy részegyház, nemzet vagy szerzetescsalád körére korlátozódjék. Az egész Egyházra csak azoknak a szenteknek a tiszteletét kell kiterjeszteni, akiknek jelentősége valóban egyetemes." (SC 111)

Az ünnepeknek van rangsora is. Ez korábban így oszlott meg: Duplex I. classis, Duplex II. classis, Duplex majus, Duplex, Semiduplex, Simplex. És így egyszerűsödött a zsinat utáni reform során: Solemnitas (főünnep), Festum (ünnep), Memoria obligatoria (kötelező emléknap), Memoria ad libitum (nem kötelező emléknap).

A szentek ünnepeire igen gazdag énekrepertoár alakult ki, bár nincs mindegyik szent ünnepének saját énekrendje.

Évközi 15. vasárnap - gondolatok

"Közben magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével elküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe. Azt mondta nekik: ,,Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük.' Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak." Mk 6,7-13

A szakaszról való elmélkedésünk most nem exegézis, hanem inkább a patrológia felől közelít. Az ókeresztény korból számos írás maradt ránk. Ezek között találjuk az apostolok tanítását is. Felmerül a kérdés, hogy miután Jézus elküldte az apostolokat tanítani, ők mit mondtak, mit írtak. Egyértelmű, hogy tanításuk alapja az evangélium, a Jézustól kapott tanítás. 

A Didakhé a tizenkét apostol tanítása. Ide kattintva elolvashatja.

Eucharisztikus Kongresszus 2013 - Köln

Szent Benedek a hallgatásról - részlet a Regulából

Tegyük meg, amit a próféta mond: "Szóltam, vigyázok utamra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel. Őrizet alá vettem számat. Elnémultam, megalázkodtam és hallgattam a jókról" (Zsolt 38, 2-3). Ezzel megmutatja a próféta, hogy a hallgatás kedvéért néha még a jó beszédektől is tartózkodnunk kell, mennyivel inkább kell a bűnnek büntetése miatt a rossz szavakkal felhagynunk. Tehát a hallgatás fontossága miatt a tökéletes tanítványok is ritkán kapjanak engedélyt még a jó, szent és épületes beszédre is, mert írva van: "A sok beszédben nem kerülöd ki a bűnt" (Péld 10, 19). És másutt: "Halál és élet van anyelv kezébe" (Péld 18, 21).

Mert szólni és tanítani a mester dolga, a tanítványokhoz a hallgatás és az odafigyelés illik. Ha tehát valami kérdeznivalójuk van, azt teljes alázattal és az alárendeltek tiszteletadásával kérjék. Az illetlen tréfálkozást pedig és a haszontalan, nevetésre ingerlő szavakat mindenünnen örökre száműzzük, és nem engedjük meg, hogy a tanítvány ilyen beszédekre nyissa száját.

SZENT BENEDEK APÁT!

KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Fotók Kálmán atya pilisszentkereszti plébánosságából - I.

Bérmálás 1978-ban. Kálmán atya plébánossága
idején az első bérmálás.

Esküvő 2011-ben

Kitüntetés átvétele

Ismét egy elismerés

Kereszt-megáldás Majnek Antal püspökkel 1997-ben

A kereszt előtt...

Nyári hittanos tábor a plébánia kertjében

Ünnepi ebéd után - 1997. december

Emlékezés Mindszenty bíborosra - devictus vincit

"Elődeim közül senki sem állott ennyire eszközök híjával, mint én. Annyi célzatosan megszőtt, százszor megcáfolt, konokul tovább hirdetett valótlanság nem tajtékzott mind a hetvennyolc elődöm körül, mint körülöttem.

Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos." (Mindszenty József, bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek)

Mindszenty József  1892. március 29-én született a mai Csehimindszenten. Napjainkban kiállítással, pályázattal, ünnepi szentmisékkel emlékeznek meg a múlt század kiemelkedő főpásztoráról. 

Mi egy általa írt könyvet ajánlunk az Olvasó figyelmébe, melyet internet segítségével is elolvashat IDE kattintva.

Indító gondolatok

Magasztallak téged, Istenem, királyom, s áldom nevedet örökkön örökké. Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön örökké. Nagy az Úr és méltó a dicséretre, nagysága fölfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri alkotásaidat és hirdeti hatalmadat. Elmondják szentséged fölséges dicsőségét, elbeszélik csodáidat. Elmondják félelmetes erődet, és hirdetik nagyságodat. Megemlékeznek túláradó jóságodról, igazságodat ujjongva ünneplik. Irgalmas az Úr és könyörületes, hosszantűrő és nagyirgalmú. Jó az Úr mindenkihez, és könyörületes minden teremtményéhez. Magasztaljon téged, Uram, minden műved, és áldjanak szentjeid. Országod dicsőségét hirdessék és beszéljék el hatalmadat, hogy megismertessék az emberek fiaival hatalmadat, és országodnak fölséges dicsőségét. A te országod örökké tartó ország, és uralmad nemzedékről nemzedékre fönnáll. Hűséges az Úr minden igéjében, és szentséges minden tettében. Fölemel az Úr mindenkit, aki elesik, és minden elnyomottat fölsegít. Mindeneknek szemei tebenned bíznak, Úristen, mert te adsz nekik eledelt. Alkalmas időben. megnyitod kezedet, és betöltesz minden élőt áldásoddal. Igazságos az Úr minden útjában, és szent minden művében. Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják, akik segítségül hívják őt igazságban. Teljesíti akaratát azoknak, akik őt félik, meghallgatja könyörgésüket és megszabadítja őket. Megőrzi az Úr mindazokat, akik őt szeretik, de elpusztítja mind a bűnösöket. Hirdesse szám az Úr dicséretét, és minden élő áldja szent nevét örökkön-örökké. (Zsolt 144)

A Szentatyának ma ők énekeltek

További videók itt.

Jézus Krisztus a legnagyobb csoda - Angelus

XVI. Benedek pápa ma tartotta első Úrangyala előtti beszédét Castel Gandolfoban. A csoda a szeretet és a hitre nyitott szív jele - mondta a pápa. Beszéde előtt a drezdai kórus énekelt. „Nemo propheta in patria- senki sem próféta a hazájában. A Jézussal szembeni viselkedése a helyi lakosoknak érthető, hiszen sok év után tért vissza. Ő az isteni dimenziót nyitotta meg az emberek előtt. A pápa kiemelte, hogy a csoda nem a hatalom jele. Jézus szeretetének a jele, ott történik csoda, ahol Jézus az emberek hitével találkozik. 

"Jézus csodálkozott hitetlenségükön" - "Miért nem ismerik fel az igazság fényét? Miért nem nyitottak Isten jóságára, aki az emberiséggel meg akarja osztani jóságát?" - tette fel a kérdést a Szentatya. Az emberek más csodát kerestek, más jelet, holott az emberré lett Isten az univerzum legnagyobb csodája.

Noi Per Benedetto - tüntetés volt a pápa mellett Rómában június 29-én

Szent Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepe előtt már hírt adtunk arról, hogy fiatalok Rómában szimpátia tüntetést szerveznek. XVI. Benedek pápa mellett állnak ki, hiszen sokan támadják a világból. 

Az eseményen készült képekből válogattunk:

Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke

A pápa dolgozószobájának ablaka

Matteo Maria Zuppi római segédpüspök

„Átüt brokáton, selymeken
a nyílt paraszti jóság,
át a halandó emberen
az örökkévalóság.”
(fr. Szedő Dénes OFM)

Zene hőség ellen

A hűvös szobában felüdülni vágyón ilyenkor sokat segíthet egy jól megkomponált mű meghallgatása - kiváló előadásban. Az alábbi felvételen a híres zongorista, Szvjatoszlav Richter játssza Mozart D-dúr zongoraversenyének első tételét. 

Öt éves a "Summorum pontificum" motu proprio

Öt éve ezen a napon adta ki XVI. Benedek pápa a Summorum pontificum kezdetű motu proprioját. Budapesten a Szent Mihály Laikus Káptalan rendszeresen végez ún. régi rítusú szentmisét, valamint az esztergomi rítus szerinti zsolozsmát. 

Ilyenkor több honlap is cikkezik ebben a témában, hiszen az Egyház életében jelentős lépésnek számított 2007-ben ez a dokumentum. Mi változott? Megvalósult-e XVI. Benedek pápa szándéka? Sok még a kérdés, ám a liturgiához való viszonyunk kifejezi Istennel való kapcsolatunkat. 

Domenico Bartolucci: Missa de Angelis

A mise többi tételéhez kattintson a videóra, vagy ide.