A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2012. március 31., szombat

Kuba: nagypéntek ünnepnap lesz

Április hatodika, az idei nagypéntek ünnepnap lesz Kubában. II. János Pál pápa egykori kubai látogatása után a karácsony napja lett ünnepnap, melyet azóta is megtartanak.

Prédikáció virágvasárnapra

Kedves Testvérek!

Hosanna filio David! Hozsanna Dávid fiának!
Az üdvtörténet belső törvényszerűsége az, hogy Isten belépett életünkbe, azzal a céllal, hogy azt üdvösségre vezeti. Virágvasárnap bevezetés a húsvéti misztérium ünnepléséhez, és az Egyház azért kezdte ünnepelni, mert meglátta, hogy ennek az emlékezésnek van mondanivalója.
Mi ez a mondanivaló? Az, amit az evangélisták megőriztek számunkra. A szenvedés egész történetén végigvonul az a tény, hogy ezekben a szomorú eseményekben teljesedik be a próféták jövendölése. A zsidók olyan messiást vártak, aki dicsőséges, hatalmas, megsemmisíti az ellenségeit, ezért nem tudták elfogadni azt, aki engedelmességével, áldozatával, a vértanúság vállalásával kiengeszteli Atyjánál a világ bűneit. Jézusban teljesedik be az Ószövetség, életében, de ez a mű most lesz igazán teljes. A nagyhét misztériumai, melyek megértésében segít liturgia napról napra,  belevisznek minket az események sorába. Együtt leszünk Jézussal. Együtt az egyházmegye püspökével és papságával, együtt a lábmosásnál, együtt halálakor, és találkozunk vele az úton, miután feltámadt. Most pedig együtt vonultunk be vele a szentmise elején, hogy mi is csatlakozzunk szenvedéseihez, vele együtt vállaljuk azt, hogy majd mi is bejuthassunk az örök húsvétba.
Virágvasárnap drámaian gazdag, végtelenül összetett, és mégis isteni módon egyszerű. Ha virágvasárnap nélkül érkeznénk a Szent Háromnapba, félő, hogy Jézus egyéni történetére emlékeznénk csupán: perére, megkínzására és kivégzésére. Ma kezdődik a nagyhét. Ma már kapunk néhány aranyló sugarat is húsvét fényéből: „Hozsanna Dávid Fiának, áldott, aki az Úr nevében jön, hozsanna a magasságban!” – énekeljük a Jézusnak ujjongó tömeggel. A véres és sötété nagypénteket Virágvasárnap és Húsvét ragyogása keretezi. Nagyon hasonlít a színeváltozás hegyén történő eseményekre: Jézust, miközben Mózessel és Illéssel eljövendő haláláról beszélgetnek, tündöklő fény öleli át. A nagypénteki áldozatot is ilyen dicsőség öleli körül, hogy tudjuk, maga Isten működik itt.
Ma három réteget különböztethetünk meg az ünneplésben.
Az első a felidéző emlékezés. Fontos, hogy ne feledkezzünk el semmiről sem, ami Jézus bevonulásakor történt, hiszen mindez értünk, a mi üdvösségünkért történt. A keresztény ünneplés nem csupán évforduló, vagy emlékműsor, de természetesen van időbeli vonatkozása is. A liturgia a Szentlélektől áthatott cselekvő emlékezés arra a Krisztus-misztériumra, aminek egyedi kapcsolata van a múlttal, a jelennel és kiváltképpen az örökkévaló jövővel. Az emlékezés egyben jelenvalóvá tétel.
Ha csupán drámai módon adnánk elő a virágvasárnapi eseményeket, az nem közvetítené Isten kegyelmi erejét. Jézus a főszereplő, és az ő személyében Isten vonul be most a szent városba, melynek kapuja, akárcsak a templom kapuja, a mennyország ajtaját jelképezi, amit kínszenvedése és halála által nyit meg számunkra. Ő maga ez az ajtó, csak általa, rajta keresztül juthatunk el az Atyához a Szentlélekben. Az egész liturgia és a templom az a cselekmény és hely, amelyben nem csupán emlékek felidézése, emlékképek megjelenítése történik, hanem belépünk a Krisztust megszemélyesítő pap vezetésével abba az eseménysorba, melynek Krisztus volt a főszereplője. Jézus pedig kijelenti: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Mit? Az ő megváltó művét. Azt, hogy belép a szegény és beteg emberek életébe, felemeli őket, együtt sír a sírókkal, szenved, és örül, kételkedik és utat mutat magabiztosan. És végül vérét ontják értünk, bűneinkért. A vértanúk megtették az ő emlékezetének fennmaradásáért.
Az ő jelenléte a mi ünneplő közösségünkben elvezet a második szintre. Jézus azt akarja, hogy most mi legyünk az őt kísérő, előtte hódoló tömeg, s megilletődött lélekkel ajánljuk fel neki szívünk dicsérő énekét. És megrendültségünk hitünk természetéből fakad, mert tudjuk, hogy ő a Messiás, az élő Isten Fia. Ezzel a felismeréssel még az őt követő apostolok sem rendelkeztek, hiszen a Lélek kiárasztása még nem történt meg. A liturgia mindig megrendülésre késztet, nem érzelmileg, hanem a hittől megvilágosított értelem új meg új felismerései, rácsodálkozásai által. A megrendülés hitelességét aztán az erkölcsi változásaink igazolják.
Ennél is mélyebb, vagy éppen magasabb szintre akar emelni minket az Úr a liturgikus ünneplés által. Az Egyház minden tagjában folytatni akarja szenvedését és feltámadását. Nem csupán a stigmatizált szentekben, hanem minden benne hívőben. Keresztté alakítva, saját keresztjének részévé téve értelmetlennek látszó és olykor elfogadhatatlan szenvedéseinket. Bevon minket önátadásának legmélyebb titkába, ahol ő a Lélek által egyetlen áldozatul ajánlotta magát Atyjának. A szentáldozásban, az Úrral való közösségben valósul meg az ünneplésnek ez a legvégső szintje, és kegyelmi jelenlétében megmaradva a zarándokúton lévő Egyház élete állandóan megjeleníti Krisztus bevonulását a mennyei Jeruzsálembe, az Atya dicsőségébe.
Adja Isten, hogy bevonulásunk, készületünk a Szent Háromnapra elvezessen minket lelkünk újjászületéséhez, hogy majd egykor méltók legyünk bevonulni az örök Húsvétba is! Amen.

Virágvasárnap

Jézus bevonul Jeruzsálembe egy szamár hátán. A király bevonulása most nem olyan, mint az elmúlt időszakokból ismert be- és felvonulások. Jézus nem felvonul egy ügy érdekében, vagy nem "Führer"-ként vonul be. Ő az Úr nevében jött, hogy megváltson minket bűneinktől. 
A király bevonulása látszatra egyszerű, mégis teli van az isteni öröm jeleivel. Zöldellő ágak és virágok borítják az utat, melyen halad. Ez nagypéntekre véres, köves, a csőcselék nyálával és porával telt nehéz út lesz. Most gyermekek éljenzik: "Hozsanna!". Most is az Isten ügyében jön, hogy engedelmességből a megváltás tervét véghez vigye. Nagypénteken az Isten ügyében megy föl a keresztre.
Ez a Király nem azért vonul be, hogy majd utána politikai uralkodóvá, földi királlyá tegyék. Nem olyan király, aki trónra lépése után visszaél a neki adatott hatalommal. Nem nyom el senkit, nem vár el személyi kultuszt, népszerűséget. Ez a Király megmossa Péter apostol lábát nagycsütörtök este, lehajol, és tisztává akar tenni. Ez a Király vérét ontja a kereszten, mert meg akar tisztítani a szentségek által. Ez a Király jelen marad feltámadott Úrként az Eucharisztiában, hogy tisztán egyesüljön velünk. 
Ágaink, melyeket leterítünk az érkező király elé, a tisztaság és újrakezdés ágai legyenek. Kísérjük el útján ezt a Királyt, Jézust, hogy tisztán és méltó módon, leborulva a kereszt előtt, leborulva a feltámadott és a szentmisében köztünk lévő Úr előtt az emmauszi úton, fölemelhessen minket egykor az örök hazába.

2012. március 28., szerda

Álom, álom, édes álom

Manapság sokan küzdenek álmatlansággal, vagy alvásproblémával. Sokan vannak olyanok is, akik szinte egész nap tudnának aludni. Bűn-e az alvás? – teszi fel a kérdést valaki. Igen, ha sokat alszunk, illetve többet mint kellene, akkor bűn – mondja rá egy atya. Nos, az alvás fogalma nem idegen a kereszténységtől. Az alvás során sok jó és fontos dolog is történhet. Az ószövetség teli van az álomhoz kapcsolódó jelenetekkel, eseményekkel. Szent Józsefnek álmában jelenik meg az angyal…
Nemrég egy napilapban érdekes cikk jelent meg. Az abban szereplő egyik hölgy szó szerint kifakadt azon, hogy az általa meglátogatott család mindegyik tagja az ágyban feküdt, amikor az óra a delet ütötte. Boldog John Henry Newman is azt tanítja, hogy akkor keljünk fel, amikor arra először adódik lehetőség – vagyis felébredés után már ne aludjunk vissza „még egy kicsit”. Most nem is erről lesz szó, hanem inkább az alvás fogalmának bibliai vonatkozásáról.
Most, amikor az órák már átállítva… jövünk rá, hogy mennyire fontos az alvás. A dolgozó ember még értékeli az alvás szükségességét, ám a henyélő már-már elvárja, hogy őt bizony hagyják békén, míg alszik – tudomást sem véve a külvilágról, hisz a redőny (függönyök) lehúzva.
Vegyük szemügyre először az Ószövetséget. Ádám, amikor elaludt, Isten kivette oldalcsontját – ebből lett Éva (Ter 2,21k). A rabságból való szabadulás és jólét ígérete álmában érte Ábrahámot is (Ter 15,12). Az álom az isteni kinyilatkoztatás eszköze. Dániel próféta is álmában látta meg a négy vadállatot (Dán 7,1-14). Joel prófétával ezt közölte Isten: „kiárasztom Lelkemet minden testre, fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak” (Joel 3,1). Felmerülhet az is, hogy az Isten távolléte egyenlő az álom hiányával. Saul megidézi Sámuelt, mondván: „a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tőlem. Nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban” (1Sám 28,15).
Az álom megfejtése (megértése) is Isten adománya. Dánielnek megadta Isten, hogy megértse az álmokat. A fáraó álmát például egyik bölcs sem tudta megfejteni. József, aki által Isten kinyilvánítja az álom értelmét (Ter 41,8.16).
Az álom Isten megjelenésének is eszköze. Jákob álmában látta a létrát, melynek „hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai le és fel jártak rajta. Íme, az Úr fölötte állt” (Ter 28,12k).
Izajás prófétánál a bűnös olyan, mint az álom. „Úgy eltűnik, mint az álom, mint az éjszakai látomás” (Iz 29,7).
Az álom a halál jele is lehet. A Zsoltárok könyvében olvassuk, hogy „Tekints rám, Uram, Istenem, és hallgass meg! Adj világosságot szememnek, nehogy halálba szenderüljek…” (Zsolt 13,4).
Az Újszövetségben Isten kinyilatkoztatásának eszköze az álom. Mint már említettük, József álmában látta az angyalt, aki azt közölte vele, hogy Mária gyermeke Istentől van (Mt 1,20). Ellentétes értelmezése is van, mert Márk evangéliumában ezt olvassuk: „Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik!” Tehát az álom veszélyt is jelenthet.
Szent Pál apostol az éberségre figyelmeztet: „nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok” (1Tessz 5,5k), „Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból… Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit” (Róm 13,11k).
Az Újszövetségben is lehet a halál jele. „Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog” (Ef 5,14). Szent Pál itt a keresztségben újjászülető emberre utal.
Az alvás során tehát megjelenhet nekünk Isten, aki valami jót közöl velünk – az Ő tervében közreműködve –, de lehet az álom üzenete rossz is.
Hívő emberek vagyunk. Van ismeretünk az álomról, alvásról. Döntsük el, hogy kinek akarunk élni nappal, és kinek éjszaka! Álmaink tanúskodhatnak a napközben felhalmozódott érzelmeinkről és gondolatainkról is, de tanúskodhatnak Istennel való kapcsolatunkról is. „Adjon Isten jó éjszakát!”

2012. március 27., kedd

"Ego te absolvo a peccatis tuis"

Igen, a szentgyónás, a bűnbánat és az isteni irgalmasság, más néven a kiengesztelődés szentsége a Katolikus Egyház hatalmas kincse. Van az Egyháznak is felszíne: voltak botrányos életű főpapjai, volt inkvizíciója és elkövetett sok gyalázatot, de a mélyben ott van az életadó isteni bocsánat, a földön túlról jövő, a kozmoszt átölelő irgalom, ami a világban nincs. Nem magamnak kell saját magam felett ítélkeznem: bűnbánatot tarthatok és bocsánatot nyerhetek - ez az isteni miliő. Micsoda hatalom, amit Jézus Szent Péternek és rajta keresztül a papoknak adott: "Én téged feloldozlak..." Megdöbbentő a haldoklónak megadni a pápai áldást, amely által a Szent Péternek adott hatalomnál fogva minden bűnétől, minden köteléktől, kiközösítéstől föl van oldozva, s mehet az Úrhoz, boldogan..." (Barsi Balázs)

2012. március 26., hétfő

Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nemzetét!
Napod fénye boldogítsa népek életét.
Szomszédok közt megértést, szeretetet és békét.
Uram, áldd meg ezt a földet, s minden nemzetét!

Daj Boh šťastia tejto zemi, všetkým ľudom v nej.
Nech im slnko jasne svieti každý Boží deň.    
Nech ich sused v láske má, nech im priazeň, pokoj dá,   Daj Boh šťastia tejto zemi, všetkým ľudom v nej.

2. Daj Boh šťastia celej zemi, všetkým národom.
   Nech im svetlo hviezdy lásky ožiaruje dom.
   Hladným chleba dobrého, chorým zdravia pevného.
   Daj Boh šťastia celej zemi, všetkým národom.

3. Dopraj, Bože, svojmu dielu večné trvanie.
   Nech sa samo nezahubí všetci prosíme.
   Rybám čistej vody daj, vtáctvo a zver zachovaj.
   Dopraj, Bože, svojmu dielu večné trvanie.

Ki dönti el? - gondolatok a II. Vatikáni zsinat után ötven évvel (I. rész)


Az egyházban nagyon sok olyan dolog van, amit eldönthetünk. Nem a strukturális berendezkedést kívánjuk feszegetni, hanem a Szenttel való kapcsolatunk formáit. Azon belül is a minőséget. Amennyiben az Egyház nem fél pazarolni Istenre, akkor sok kérdés felmerül. Tehát nem a demokráciát, diktatúrát vagy a hierarchia szerepét kívánjuk fejtegetni, hanem elindítani a gondolkodást abba az irányba, hogy valóban „én döntöm el”, hogy mit és hogyan hiszek? Ha ugyanis én döntöm el a „hogyant”, akkor fennáll a „mit” veszélye is. Ma mindenkinek joga van bármihez, lehetőleg valami ellen használja fel természetesen, akár a médiát, akár kapcsolatait, akár legegyszerűbb technikai eszközeit. Abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy Isten az üdvösséget kínálta fel az embernek, és ennek utat is szabott, nem pedig a jogot ahhoz, hogy az ember önmaga döntse el, hogyan fog üdvözülni. A hit kifejeződésének és megélésének vannak közösségi és egyéni formái is, melyeket azért „kell” betartani, hogy figyelmünket szüntelenül Istenre irányítsuk. Az a bárány, amelyiket karám választ el a közeli szakadéktól, életben maradhat, viszont, ha karám sincs, akkor könnyen eltévedhet és halálos veszélybe kerülhet. Neki ott „kell” lennie, mert magától nem képes arra, hogy felfedezze és elkerülje a veszélyt. Melyikünk tudja megmondani, hogy mi a helyes istentiszteleti mód, vagy hogyan kell imádkozni? Melyik ember tudja bebizonyítani, hogy valóban az ő útja vezet az üdvösségre?
Az egyház liturgiájában sok szabály van, amit be kell tartani. Alakultak az idők során, de annyira nem adták fel soha azokat, mint a II. Vatikáni zsinat utáni liturgikus reformban, és utána. Ebben az időszakban ugyanis félreértelmezték a zsinati dokumentumok, sajnos néha félreérthető megfogalmazásait, utasításait. Eltűnt az érzék, és maradt a választási, döntési jog. Akinek hitérzéke van, belátja, hogy nem a rockfesztivál hangszereit kell bevinni a liturgiára. Sajnos nagy teret kapott a divat, mely félreviheti a „miben” való hitet is, vagyis könnyen átirányíthatja a figyelmet a karámon túlra, oda, ahol szakadék vár. Azon a helyen, ahol az Istennel találkozni akaró ember figyelmét minden Rá irányítja, kevésbé tud elkalandozni önmagában. Amíg megmaradunk az emberi szinten eszközeinkben is és templomi viselkedéseinkben is, addig vagy üresen, vagy kevés „töltettel” tér haza a hívő. Bármennyire fájdalmas, ki kell jelenteni (mégpedig az új evangelizáció kapcsán is), hogy az 1969 előtt élt embereknek is nagy volt a hite. Ma közeli kegyhelyekre is csak busszal vagyunk hajlandók elmenni – régen gyalog mentek, családok a gyermekeikkel. Ma hátra ülünk a templom padjaiba, mert elől valamitől félünk – a Szenttől? Ma nehézkesen megy egy liturgikus tárgy felújítása vagy beszerzése – régen azokat a saját vagyonból ajánlották fel. Ma nem éneklünk a szentmisén, holott a zsinat az aktivitásra buzdít – helyette inkább „mozogjunk többet” a misén szlogeneket hallani. Igen, egy ének betanítása az adott napra erőfeszítést kíván. Viszont látványosan kezet fogni mindenkivel a Miatyánk alatt a szeretet jegyében, az már könnyebb.
Végül tegyük fel a kérdést: ki dönti el?
Mindenekelőtt szögezzük le a Sacrosanctum concilium (SC) 22. pontjában leírtakat: „3. § Éppen ezért egyáltalán senki másnak, még a papnak sincs megengedve, hogy saját elgondolása szerint a liturgiához valamit hozzáadjon, abból valamit elvegyen, vagy abban valamit megváltoztasson.”
Ezek fényében olvassuk el az alábbiakat, és tegyük fel a jelenlegi állapotokat látva: ki döntötte el?
SC 36. 1. § A latin nyelv használatát, a részleges jog érvényben maradása mellett a latin szertartásokban meg kell tartani.
101. 1. § A latin szertartás sok évszázados hagyománya szerint a klerikusoknak a szent zsolozsmában meg kell maradniok a latin nyelvnél. Az Ordináriusnak azonban hatalmában áll, hogy megengedje egyes esetekre nézve, a 36. pontban foglaltak szerint az anyanyelv használatát olyan klerikusok számára, akiknél a latin nyelv komoly akadályt jelentene a zsolozsma helyes végzésében. (megj.: Nyilván nem a latin megtanulása lett az irányelv, hanem az engedmény minél szélesebb körű kihasználása.)
116. Az Egyház a gregorián korálist tekinti a római liturgia saját énekének. Ezért a liturgikus cselekményekben - azonos feltételek mellett - ennek kell elfoglalnia az első helyet.
A szent zene és ének többi fajtája, főleg a polifónia, a legkevésbé sincs kizárva az istentiszteletekből, csak feleljen meg mindenben a liturgikus cselekmény szellemének a 30. pontban foglaltak szerint.
A 22. pont 2. §-ában, továbbá a 37. és 40. pontban említett területileg illetékes hatóság megítélése és jóváhagyása alapján más hangszerek is használhatók az istentiszteleteken, amennyiben alkalmasak vagy alkalmassá tehetők a szent használatra, megfelelnek Isten háza méltóságának és a hívők épülését valóban előmozdítják. (megj.: ki dönti el, milyen szakképzettség és hitérzék alapján, hogy a hívők épülését melyik hangszer szolgálja igazán az orgona mellett?)
121. „…Olyan dallamokat szerezzenek, amelyek magukon viselik az igazi szent zene ismertetőjeleit…” A kántorképzőkön és egyházzenei tanszékeken bárki megtanulhatja, hogy milyen „az igazi szent zene” ismertetőjele. Azonban sok gyakorlat ettől eltérve nyer utat magának, hogy fesztivál jelleget adva tömegeket vonzzon.
125. Ragaszkodni kell továbbra is ahhoz a gyakorlathoz, hogy a templomokban elhelyezik a hívők által tisztelt szentek képeit és szobrait, de ezek az ábrázolások mérsékelt számban és megfelelő rendben kapjanak helyet, ne okozzanak a keresztény népben megütközést és ne adjanak alkalmat helytelen áhítatra. (megj.: Számold meg, hány Szűzanya van a templomban!)
123. Az Egyház egyetlen művészeti stílust sem tekintett kizárólagosan sajátjának, hanem alkalmazkodva a népek jellegzetes adottságaihoz és a különféle szertartások igényeihez minden korszak kifejezési formáját befogadta. Így a művészeti alkotásokkal a századok folyamán olyan kincseket hozott létre, amelyeket minden lehető gondoskodással őrizni kell. Korunkban is biztosítani kell az Egyházban minden nép és földrész művészeti szabadságát - csak szolgálják megfelelő tisztelettel és kellő megbecsüléssel az Isten házát és a szent szertartásokat -, hogy napjaink művészete, a maga remekléseivel csatlakozhassék ahhoz a kórushoz, amelyben elmúlt évszázadok kiváló művészei zengték a katolikus hit magasztalását. (megj.: Ebben hol van utasítás az előző értékek lerombolására? Valamint szerepel egy érdekes szó benne: „művészeti”.)
Végül álljon itt két latin szó, mellette a magyar jelentésével:
retro: vissza, hátrafelé, régebbi állapot felé haladó, mögött
indultum: engedély, kegyintézkedés; indultum apostolicum: pápai engedély.
„Qui habet aures audiendi audiat.” (Mt 13,43)

Oddanosť k Márii približuje k Ježišovi - XVI. Benedek pápa mai beszéde szlovák fordításban

Drahí bratia a sestry,

v evanjeliu dnešnej nedele Ježiš hovorí o pšeničnom zrne, ktoré padá do zeme, odumrie a znásobí sa, v odpovedi niektorým Grékom, ktorí prišli za apoštolom Filipom s požiadavkou: „Chceme vidieť Ježiša“ (Jn 12,21). My dnes prosíme Pannu Máriu: „Ukáž nám Ježiša“. V dnešnej modlitbe Anjel Pána, keď si budeme pripomínať zvestovanie Pána, aj náš pohľad duchovne zamieri až k vrchu Tepeyac, miestu, kde je Božia Matka – „Svätá Panna Mária Guadalupská” – už stáročia vrúcne uctievaná ako znak zmierenia a nekonečnej dobroty Boha voči svetu. Moji predchodcovia na Petrovom stolci ju poctili zvláštnymi titulmi ako Pani Mexika, Nebeská patrónka Latinskej Ameriky, Matka a vládkyňa tohto kontinentu. Jej veriaci synovia a dcéry, zakúšajúc jej pomoc, ju zas plní dôvery vzývajú nežnými, familiárnymi menami ako Ruža Mexika, Nebeská Pani, Panna „Morena“ (mulatka), Matka z Tepeyacu, Vznešená „Indita“.
Drahí bratia a sestry, nezabudnite, že pravá oddanosť Panne Márii nás stále viac približuje k Ježišovi a „nespočíva v prázdnych a nestálych citoch, ani v akejsi márnivej ľahkovernosti, ale že vychádza z pravej viery, ktorá nás privádza k uznaniu vznešenosti Bohorodičky a pobáda nás k synovskej láske voči našej Matke a k nasledovaniu jej čností“ (Lumen Gentium, 67). Milovať ju znamená snažiť sa počúvať jej Syna. Uctievať Guadalupskú Pannu znamená žiť podľa slov požehnaného plodu jej života. V týchto časoch, keď sú mnohé rodiny oddelené a donútené k emigrácii, mnohé trpia kvôli chudobe, korupcii, domácemu násiliu, obchodu s drogami, pre krízu hodnôt a pre kriminalitu, obraciame sa na Máriu hľadajúc útechu, posilu, nádej. Je to Matka pravého Boha, ktorá vyzýva k vernosti vo viere a láske pod jej ochranou, aby sme tak zvíťazili nad každým zlom a vytvorili spravodlivejšiu a solidárnejšiu spoločnosť.
V tomto duchu chcem znovu predložiť pred láskavý pohľad Našej Panej z Gaudalupe túto krajinu a celú Latinskú Ameriku i Karibik. Zverujem každého z jej synov a dcér tejto Hviezde prvej a novej evanjelizácie, ktorá oživovala svojou materskou láskou kresťanskú históriu tejto krajiny a dala zvláštny charakter veľkým udalostiam jej dejín, jej sociálno-spoločenským iniciatívam, rodinnému životu, osobnej zbožnosti a kontinentálnej misii, ktorá sa rozvíja v tejto vznešenej krajine.
V časoch skúšok a bolesti ju vzývali mnohí mučeníci, ktorých volanie „Nech žije Kristus Kráľ a Guadalupská Panna Mária” je trvalým svedectvom viery v evanjelium a darovania sa Cirkvi. Dnes úpenlivo prosím, aby jej prítomnosť v tomto drahom národe naďalej vzbudzovala rešpekt, obranu a podporu ľudského života a upevňovanie bratstva, aby sa zabránilo márnej pomste a nenávisti, ktoré rozdeľujú. Nech nás Svätá Mária z Guadalupe žehná a skrze svoj príhovor nech pre nás získa z neba bohaté milosti.

Sion új leánya - Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Ezt az ünnepet az ötödik századtól kezdve ünnepli az Egyház. Urunk születésének ünnepétől számoltak vissza kilenc hónapot, így lett az ünnep március 25-én. Mária életének legnagyobb csodáját és titkát ünnepeljük ma. "A Szentlélek mindenható teremtő erejében alászáll az örök Ige, mint a természetfölötti élet csírája, az égből az asszonyok között Áldottnak makulátlan méhébe és emberré lesz. A szűzből anya lesz, anélkül, hogy megszűnnék szűz maradni." (Magyar-latin misszále, SzIT, 1933.) Érdekesség az ünnep történetében, hogy a milánói ambrozián liturgiában és Spanyolországban az ünnepet sokáig adventben ülték, nem nagyböjtben. 
Mária Isten tervében fontos és nélkülözhetetlen helyet foglal el, hiszen közreműködése által jöhetett létre az új szövetség, melyet Isten kötött népével. II. János Pál pápa 1996-ban egy katekézis alkalmával Máriát "Sion új leányának" nevezte. 
A mai ünnep központi gondolata a hit. Isten üdvözítő terve csak úgy valósulhat meg, ha az ember, akit Isten már a teremtéskor kiválasztott, alázatos hittel elfogadja Isten akaratát, leborul annak nagysága előtt, mert belátja, hogy Nélküle semmit sem tehet. Mária alázatos hittel fogadta az angyalt. Befogadta az örök Igét, aki a Szeretettől van, hogy általa üdvözüljön a világ. Az ünnep titka, hogy Isten üdvözítő tervéhez szükséges az ember. Isten szabad akaratot adott nekünk, hogy dönthessünk jó vagy rossz mellett. Isten Máriát használta fel, hogy egyszülött Fia a világba jöjjön. Isten mindenhatósága abban is rejlik, hogy meghallgatja az embert, együttműködést ajánl fel, és üdvösséget ígér. Nem olyan kompromisszum ez, melyet a csalfa világ ígér, vagy olyan gazdasági hatalmak, melyek azután mégis a másik fél elnyomásával és kizsákmányolásával élhetnek boldogan. Isten önmagát ajánlja fel, egészen. Az ő szövetsége nem az állatok vérében, hanem saját Fiának a keresztfán kiontott vérében rejlik. A szentmise áldozatában minden alkalommal megújulhatunk ebben a szövetségben. Sőt, a végtelen Szeretet a kiengesztelődést is felkínálja az elesett és gyönge embernek. Ezért mehetünk el gyónni, hogy a minket teremtő és velünk együttműködni akaró Istennel együtt élhessünk, és már ne szakítson el minket a bűn.
A "Redemptoris mater" enciklika, melyet Boldog II. János Pál pápa írt, kijelenti Lukács evangéliuma alapján, hogy "boldog, aki hitt". Erzsébet mondja ezt Máriának, rá vonatkoztatva. "Ezeket a szavakat párhuzamba állíthatjuk az angyali köszöntéssel: "kegyelemmel teljes". Mindkét szöveg lényeges mariológiai megállapítást tartalmaz, azaz elmondja az igazságot Máriáról, aki pontosan azért lett jelenvaló Krisztus misztériumában, mert "hitt". A "kegyelemmel teljesség", melyet az angyal hirdetett, azt az ajándékot jelenti, amely maga az Isten; Mária hite, amelyet Erzsébet a látogatáskor magasztalt, azt mutatja: hogyan válaszolt a názáreti Szűz erre az ajándékra." -  fogalmaz a pápa. 
XVI. Benedek pápa így fogalmazott: "Mária az imádság szükségességére tanít minket, mely által állandó, bensőséges, szeretetteljes kapcsolatban lehetünk Fiával." Isten tervére igent kell mondanunk, önmagunkból kilépve, hogy részesei lehessünk az új szövetségnek.
Imádjuk hódolattal a mai napon a testté lett Igét és köszöntsük Máriát, kinek tisztasága és alázatossága szerezte meg nekünk az Isten gyermekeinek kegyelmét.

Indító gondolatok

"Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: ,,Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!' De Ácház azt mondta: ,,Nem kérek, és nem kísértem az Urat.' Erre a próféta így szólt: ,,Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni." (Iz 7,10-14)

2012. március 22., csütörtök

A víz világnapja

Az ENSZ március 22-ét a Víz világnapjává nyilvánította. Az élethez nélkülözhetetlen a víz, oltja a szomjat, táplálja a növényeket... 2,4 milliárdan azonban tisztítatlan vízhez jutnak csak - közölte az ENSZ. A világnap alkalmával kezdjünk el tudatosabban bánni a vízzel, és ne pusztán a vízdíj csökkentése ösztönözzön. Falunkban jelenleg egy köbméter ivóvíz 241 forintba kerül, nyáron pedig 10% locsolási kedvezmény van. 
A víz alap szimbóluma a kereszténységnek. Jelen van a teremtéstől kezdve egészen a szentségekig. Az Ószövetségben nemcsak az élet jele, hanem a pusztításé is. Tanúskodnak Isten hatalmáról is: "A vizek láttak téged, Istenem, a vizek megborzadtak, a hullámok a mélységekig remegtek." (Zsolt 77,17) Pusztító erő a víz, de aki az Úrhoz imádkozik a szorongatás idején, azt nem éri el a betörő víz áradata (Zsolt 32,6). 
Az Újszövetség Isten lelkéhez kapcsolja, az üdvösség eszközeként mutatja be. Jézus szavai által a Szentlélek jelképe lesz a víz. A sátoros ünnep alkalmával pedig ezt mondta Jézus: "Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem, belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak. Ezt a Lélekről mondta." (Jn 7,37kk) Eszkatologikus jel is, mert az idők végén az Isten és a Bárány trónjából fakadó víz az örök élet vize (Jel 22,1).
Az egyházatyák az üdvösséget, a kegyelmet látják a víz által kifejezve. A keresztvíz szakralitását a Krisztust jelképező húsvéti gyertya adja meg, amikor a pap háromszor mártja a vízbe, mondván: "Szálljon le a kút teljességébe a Szentlélek ereje. És e víz teljes lényegét termékenyítse meg az újjászületés eszközével." A keresztségkor a Szentlélek erejét jelenti. A szentmisében a kora keresztény időktől néhány csepp vizet kevernek a miseborhoz, amely jelenti a hívőknek Krisztussal egyesülését. Ugyanakkor utal Krisztus sebére, amelyből víz és vér folyt (Jn 19,34). 
A kereszten függő Jézus (Jn 19,19k) előképe a jelenet, amikor Mózes vizet fakaszt a sziklából (Kiv 17,6). Jelképe Krisztus vérének, mert ahogy a sziklából fakadó víz megmentette Izrael fiait, úgy mentette meg az emberiséget Krisztus vére. (irodalom: Dávid Katalin: A teremtett világ misztériuma, SzIT, 2002.)
Az alábbi videón Händel Vízizenéje szól:

2012. március 21., szerda

Miért tartózkodjanak a katolikusok a hústól?

Akad olyan ember is a világ valamely pontján, aki egész nagyböjt idején azt hangoztatja, hogy ő bizony nem eszik húst. Van olyan is, aki az alkoholtól tagadja meg magát - legalábbis ezt közli mindenkivel. Az apostolok halászok voltak, ezért tagadnánk meg magunkat a hústól? Vagy pénteken azért nem ehetünk húst, mert Jézus pénteken halt meg? Nem ezek az elsődleges okok. 
"Friday Fish Fry" - a pénteki sült halnak sokszor jobb íze lehet, mint egy rántott húsnak, bár a magyar mondás szerint a "rántott húsnál nincs jobb sütemény".
A keresztények nemcsak a hústól, hanem a tejtermékektől és a halak fogyasztásától is tartózkodtak. És ez még nem minden! Ugyanis a péntek mellett nagyböjt egész idejére kiterjesztették az önmegtagadást. 
A negyven napos tojás-megtagadás után kialakult a húsvéti tojás-keresés hagyománya. Az angolok gyakran sütöttek húshagyó kedden palacsintát, mivel tojás nélkül nem lehet elkészíteni a palacsintát. 
Egyesek azt mondják, hogy azért kell nagyböjtben halat fogyasztani a hús helyett, mert a Földközi-tenger vidékén az emberek általában halat ettek, és a hús számított "csemegének". Azonban a szarvasmarha és a juh nem volt ritka árucikk. A legeltető életforma igen gyakori volt. 
Aquinói Szent Tamás is azt mondja, hogy az előbb említett ételek fokozzák az ember vágyait. A szüzesség erénye pedig úgy növekszik az Egyházban, ha megtagadják magukat egyesek. Az évek során a böjti fegyelem megengedőbb lett. Már fogyaszthatunk tejet, tojást, csak a hústól kell tartózkodnunk. 
Ha érdeklik a további okfejtések és magyarázatok a böjttel kapcsolatban, olvassa el ezt a cikket. A cikk angol nyelven íródott. Sajnos hazánkban nem találunk olyan népszerű katolikus honlapot, ahol ebben a témában kielégítő választ kapnánk.

2012. március 20., kedd

Nagyböjt ötödik vasárnapja - elmélkedés

A szentírási szakaszok az új szövetségről és Isten szeretetének megismeréséről szólnak. Az új szövetség megkötése Jézus kínszenvedésében, halálában és feltámadásában valósul meg. Jézusnak szenvednie kell, és ezt nekünk meg kell ismernünk. Nem ismerheti meg Jézust az, aki a szenvedésének megismerését mellőzni kívánja. A görögök, akik az ünnepre mentek imádkozni, Jézust szerették volna látni, megismerni. Jézus nem csodát tesz, nem kezdi el magát "mutogatni", produkálni. Válaszában megjelöli a megismerés egyetlen útját, vagyis a kereszt útját. A hit útja nem más, mint a keresztáldozat útja. A gabona elhal, bő termést hoz. Jézus meghal, végül pedig megdicsőül és meghozza a bűnbocsánat kimeríthetetlen termését. 
"De hiszen ezért jöttem, ezért az óráért." Ismét elgondolkozhatunk azon, hogy megállunk-e karácsony olykor negédes és cukormázas hangulatánál, vagy elmegyünk Jézussal a Golgotára. Minden pénteken jártuk a keresztutat nagyböjtben. Melyik alkalommal láttuk magunk előtt a maga véres valóságában a Golgotára vezető utat? Melyik alkalommal hallottuk az őrjöngő tömeg kiáltását: Barrabást! Melyik pénteki keresztúton láttuk "jönni szemben" az Édesanyát, Máriát, aki úgy öleli át vértől ázott Fiát az úton, mint tette azt Betlehemben az újszülött Isten Fiával? Voltunk-e nagyböjtben olyanok, mint a Cirenei? Kinek adtunk kendőt, miközben a másik a kínok kínját élte meg fájdalmában? Tudunk-e leborulni a kereszt előtt, melyen maga a Szeretet függött? 
Csak Jézus megismerése által lehet erős a hitünk. A megismerés pedig a szenvedésben kezdődik, mert az tudja megismerni Istent, aki engedelmes. Az, aki gyermeki módon ráhagyatkozik Jézus Egyházának tanítására. Jézus engedelmes volt Istennek, ezért vállalta a szenvedést. 
János teológiája Jézus szenvedését megdicsőülésként mutatja be. Ezért írja: "Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről..." A szenvedést nem önmagáért a szenvedés élvezetéért vállalja. A mi szenvedésünk sem lehet a kilátástalanságtól övezett, hanem olyanná kell válnia, mint "a szülőasszony szenvedése". Az édesanya sokszor nem is emlékszik a szülés fájdalmára, mert ott van előtte a gyümölcs, az "anyaméh drága gyümölcse". A hívő ember szenvedése jövőbe tekintő szenvedés. Kívánja ugyan, hogy elmúljon "ez a pohár", de végül a keresztre tekintve rájön, hogy hitének útja "ez az óra". 

Az ünneplés művészete a Krisztus felé fordulásban rejlik

"Az imairánynak az imádság transzcendens megszólítottja felé kell mutatnia. Ezért azt a kérdést, mely a celebráns imájának fókuszpontját érinti, igen komolyan kell vennünk... Sajnálatos lelki veszteség, ha a celebráns és a gyülekezet közös imairánya, mely a felmagasztaltatott és újra eljövendő Krisztus felé fordul, teljességgel eltűnik." (Andreas Heinz)

2012. március 19., hétfő

Indító gondolatok

"Egyszer kiűzött egy ördögöt, amely néma volt. Amikor az ördög kiment, a néma megszólalt, a nép pedig elcsodálkozott. De közülük néhányan így szóltak: ,,Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.' Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: ,,Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór." (Lk 11,14-23)

2012. március 18., vasárnap

Örömhír az öröm vasárnapján

Örömmel jelentjük, hogy blogunk látogatottsága az elmúlt harminc napban rekordot döntött. A harminc napos látogatottság eddig még nem haladta meg az ötezret, ez a tegnapi nappal megváltozott, ugyanis legalább ötezerszer nyitották meg oldalunkat az elmúlt harminc napban. Nemrég a Magyar Katolikus Egyház hírportálja is utalt egy cikkében blogunkra. Ezen kívül a legtöbben az aktuális időszaknak megfelelő bejegyzéseket keresik és olvassák. Gyarapszik a külföldi olvasók száma is; tartósan azonban a felvidéki olvasók vezetnek... 
Örülünk annak, hogy olyan blogot üzemeltetünk, melyet országszerte egyre többen olvasnak, és már-már népszerűsítenek is. Egyre több levelet kapunk, amiket bejegyzéseink, felvetett témáink ihlettek. 
Imádkozzunk azért, hogy blogunk a hit megismerésének és terjedésének mai (megfelelő) eszköze maradhasson. 
Egyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jobb oldali sávban található "Ajánlott oldalak" folyamatosan bővülnek. E-mailben is követheti blogunk tevékenységét, mely funkciót szintén egyre többen veszik igénybe.
Köszönjük, hogy minket olvas!

A hit öröme - részlet XVI. Benedek pápa "Porta fidei" motu propriojából

A keresztények élete ismeri az örömet, de ismeri a szenvedést is. Milyen sok szent tapasztalta meg a magányt; napjainkban is milyen sok hívő tapasztalta meg Isten hallgatását, pedig vigasztalásra várt! Az élet megpróbáltatásai, miközben segítenek megérteni a Kereszt misztériumát és részesülni Krisztus szenvedésében (vö. Kol 1,24), annak az örömnek és reménynek előjátékai, melyre a hit vezet: "mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12,10). Szilárd meggyőződéssel hisszük, hogy az Úr Jézus legyőzte a rosszat és a halált. Ezzel a bizonyossággal hagyatkozzunk Őrá: Ő jelen van közöttünk, legyőzi a Sátán hatalmát (vö. Lk 11,20); és az Egyház, az Ő irgalmasságának látható közössége, megmarad Benne mint az Atyával való végső kiengesztelődés jele. 
A kegyelem ezen idejét Isten Anyjára bízzuk, akit "boldognak" mondunk, "mert hitt" (Lk 1,45).

Laetare vasárnap

III. Senuda (1923-2012) - elhunyt a kopt egyház feje

2012. március 15., csütörtök

Türelemmel és szeretettel javítani - részlet Vaszary Kolos esztergomi érsek beszédéből

Honnét merítettük azt a bámulandó életerőt, mely annyi veszély közt fönntartott bennünket? Nincs történetíró, ki el nem ismerné, hogy a kereszténységből!
Egyik legnagyobb történetírónk - Katona István - írja: "Két világhíres fejedelme volt a magyarnak. Attila és Szent István. De amit Attila Szerzett, meg nem maradhatott; amit István kezdett, az mindeddig fönnáll. Csodálatos dolog! 
Attilának mind népe, mind ereje, mind fegyvere, mind győzelme nagyobb volt. Istvánnak sem oly fegyvere, sem oly ereje, sem annyi népe, sem oly győzelme nem volt. Mi ennek az oka? Attila Isten ostora, István Krisztus apostola volt. Amaz a fegyver mulékony hatalmán, emez a hit megdönthetetlen szikláján épített. 
Valóban csodálatos az az életszentséggel párosult államférfiúi bölcsesség, mellyel szent István országunk ügyét szervezte. Nem fordult sem a szomszéd nyugatészaki germán, sem a délkeleti bizanc császáraihoz, kik hűbér fejében osztogatták a birtokot és a koronát, mert veszélyeztetve látta nemzetének alkotmányát, önállóságát; hanem fordult az egyház fejéhez, II. Szilveszter pápához... 
Törvényeinket és közhasznú intézményeinket a vallás és hazaszeretet alkotta. Tudományunkat és művészetünket a hit és honszeretet fejlesztette. Dicsőségünket az egyház és haza közös munkája szerezte. 
A hit hősei voltak egyúttal a hazaszeretet hősei. Közösen örültek, közösen szenvedtek. Békében, háborúban, szerencsében, balsorsban, örömben, bánatban, együttesen osztoznak a hit és haza hű fiai. 
Nem szolgálnak külön érdekeket, nem keresnek külön célokat. Vágyuk és óhajuk, hogy együttesen munkálkodjanak a haza üdvéért, együttesen küzdjenek pro aris et focis - az oltárért és tűzhelyért. 
... A jelen időkről nem szükséges, hogy szóljunk, hisz mindnyájan látjuk állapotainkat, észleljük, mennyire dúl közöttünk az ellenségeskedés és visszavonás. Szomorodott szívvel, elborult lélekkel ismételhetjük Szent Pál apostolnak a viszálykodó Galatákhoz intézett e szavait: "Si invicem mordetis, videte, ne ab invicem consummamini." "Ha egymást marjátok, vigyázzatok, hogy egymást föl ne emésszétek."
Ily körülmények között mi a teendőnk? Tán gáncsoljuk, szidalmazzuk korunkat? Nem! A mi föladatunk az, hogy türelemmel, szeretettel javítsuk. Mert bár a régi viszonyok megváltoztak, de egyházunk és hazánk iránti kötelességeink változatlanul ugyanazok maradtak, amelyek az előtt voltak. 
Mert a haza fogalmán kívül szerintünk Isten és hit nem elavult eszmék, nem túlhaladott álláspontok, nem értéktelen maradványok és jelentéktelen romok a középkorból, hanem azon erős alapok, melyeken hazánk kilenc századon át biztosan nyugodott. 
Washington az észak-amerikai államok alapítója és elnöke a kongresszushoz 1789-ik évben intézett izenetében a következőket mondja:
"A vallás és erkölcs az állam jólétének legnélkülözhetetlenebb támaszai. Hiába kérkednék az hazafiságával, ki a társadalmi épület e két főpillérét megdönteni törekednék." 
Ha kettős, vallási és hazafiui kötelességünknek Társulatunk üdvös működése által is (Szent István Társulat) megfelelni igyekszünk, ha továbbra is egyházunknak odaadó fiai, királyunknak engedelmes alattvalói, hazánknak hű polgárai leendünk, bizonyára a jó Isten nem vonandja meg szent áldását tőlünk. 
Úgy legyen!..."

A beszéd "Egyház és haza" címmel hangzott el 1900. március 29-én a Szent István Társulat XLVI. nagygyűlésén. 

2012. március 14., szerda

Új evangelizáció - ízlések és pofonok...

Az elmúlt napokban kaptunk néhány fotót az ország három különböző pontjáról. Itt csak azokat közöljük, amik kevésbé hatnak sokkolóan az olvasóra. (Kápolnákhoz tartozó illemhelyek állapotáról nem teszünk fel képeket.) Egyre többet olvasni a Hit Évére való felkészülésről, vagy az új evangelizáció különféle új és legújabb módszereiről. Minden pap temetett már, és tudja, hogy milyen állapot fogadja egy ravatalozó papi öltözőjében. Pilisszentkereszten, hála Kálmán atyának, „kulturált” és jól felszerelt, tiszta ravatalozó van. Az alábbi képeken viszont egy budapesti (tehát nem elmaradott vidéki) ravatlozó papi öltözőjének egy részletét láthatjuk. Az egyik széknek nincs támlája, a másik legalább olyan koszos, mint a támla nélküli. Az egyik előtt a padlón a fagyos napokból maradt némi só is. A megfáradt idős atya, aki temetés előtt vagy után pár percre szeretne leülni, hogy kifújja magát, nem teheti meg. Az egyikre le tudna ülni – ha merne, mert a másikat látva elfogja a végtelen bizonytalanság.
Hogy lényeges-e ez a kis apróság? Vagy tükröz-e a hittel kapcsolatban valamit? Azt döntse el az olvasó. Mindenesetre ettől az öltözőtől (és széktől) pár méterre nyugodtan pihen továbbra is a megfáradt test – így Pilinszky János, Széchenyi Zsigmond, Weöres Sándor, Kodály Zoltán és Bartók Béla.



A lenti képen egy nagy ház kápolnáját látjuk. A beküldő hozzáfűzte: „Istennel akartam találkozni ezen a helyen, mert a hirdetésükben azt olvastam. Mélységesen megdöbbentett, hogy a katolikus egyház intézményének kápolnája így nézett ki. Lelkileg csak azt kaptam, amit olvastam a magammal vitt könyvekből.” Semmi esetre sem szeretnénk bírálattal tekinteni a képen látható szent helyre. Azonban fel kell rá hívni a figyelmet, mert szerencsére egyre több hívő fedezi fel a lelkigyakorlatok jelentőségét. XVI. Benedek pápa pedig sokszor beszél a szépség és a liturgia, liturgikus tér kapcsolatáról.
A kis rácsos dobozka (mely egy postaládához hasonlít leginkább) három kövön pihen. A kő lehet akár Ytong elem, vagy mészkő. Ezt nem tudjuk. A tetjén egy piros mécses jelzi, hogy ott van Jézus. Mellette kiszáradt virág (vagy szárazvirág) egy festett tejes kancsóban.
A Redemptionis sacramentum egy olyan dokumentum, melyet az Istentisztelet és a Szentségi Fegyelem Kongregációja adott ki 2004-ben. Ez instrukciókat tartalmaz néhány dologról, melyeket meg kell tartani vagy kerülni kell a legszentebb Eucharisztiával kapcsolatban.
Ebben az áll, hogy „Minden templom szerkezetének és a helyi törvényes szokásoknak megfelelően az Oltáriszentséget tabernákulumban kell őrizni a templomnak különösen méltó, kiemelt, jól látható és szépen díszített helyén.” (130.)
Másik fontos dokumentumunkban, Az Egyházi Törvénykönyvben is vannak megtartandó kánonok. A 938. kánon így szól (2. §.-tól): „Az a tabernákulum, ahol a legszentebb Eucharisztiát őrzik, legyen a templom vagy a kápolna valamely kiváló, látható, díszes és az imádságra alkalmas részében.
3. §. Az a tabernákulum, ahol a legszentebb Eucharisztiát tartósan őrzik, legyen elmozdíthatatlan, készüljön szilárd, nem átlátszó anyagból, és legyen úgy elzárva, hogy a lehető legjobban elkerüljék a megszentségtelenítés veszélyét.”
A képen látható tabernákulum minden bizonnyal nem mozdítható el, amennyiben ott az „Eucharisztiát tartósan őrzik”.
A 940. kánon így szól: „Az előtt a tabernákulum előtt, amelyben a legszentebb Eucharisztiát őrzik, állandóan világítson egy külön lámpa, Krisztus jelenlétének jelzésére és tiszteletére.”
Rupert Berger a Lelkipásztori liturgikus lexikonban ezt írja: „A régi Caeremoniale Episcoporum (1600) előírja, hogy a templomokban mindig égnie kell néhány mécsesnek, az Eucharisztia őrzésének oltárán legalább ötnek. – Ezzel jelzik a mécsesek sajátos funkcióját, amely a latin egyházban az állandóan őrzött Oltáriszentség növekvő tiszteletével alakult ki: az „örökmécsesnek” mindig égnie kell az Eucharisztia őrzésének helyén. Ilyen jellegű helyi előírásokkal a XIII. század óta találkozunk. Az egész latin egyház számára ez a szokás kötelezővé vált a Caeremoniale Episcoporummal (1600) és a Római Rituáléval (1614). Az előírás továbbra is fennáll (EDIL 955, 3072; CIC 940. kánon). Az örökmécsest olívaolajjal vagy méhviasszal kell táplálni, szükség esetén másféle olajjal, helyette azonban elektromos fény is alkalmazható.” (EDIL=Enchiridion documentorum instaurationis liturgicae) Milyen leleményes az ember, hiszen azonnal azt alkalmazza, ami harmadikként szerepel, mert oda van írva: „alkalmazható”.
Az új evangelizáció és az előírások miért nem függenek össze? Ha egy kőművesnek nem tanítják meg, hogyan építsen alapot, az általa épített összes ház össze fog dőlni. Nem tehet cement helyett lisztet, vagy amit éppen „alkalmasnak” talál. A liszt és a víz egyvelege olyan lesz látszatra, mint a cement és a víz keveréke, csak éppen más színű. Ha egy oltár előtt kell lennie a mécsesnek, akkor miért teszik a tabernákulum tetejére? 

Nagyhét és húsvét a blogon

Már most jelezzük, hogy nagyhét minden napján, szombat kivételével, elmélkedés lesz olvasható az adott napról. Virágvasárnap misztériumával és eseményeivel kezdjük, majd elérkezünk húsvét hajnaláig, amikor Jézus feltámad a sírból. Nagyszombaton nem lesz bejegyzés, mert ekkor "az Egyház Krisztus sírjánál időzik". 
Elsősorban a templomban végzett liturgia legyen a maga drámaiságával készületünk a húsvétra. Gyónjunk meg, lehetőleg a szent háromnap előtt, hogy tiszta lélekkel és a világ zaját kizárva tudjuk ünnepelni a napok liturgiáját. 
Nagycsütörtökön (ha nem kötelez a munka) vegyünk részt a délelőtti püspöki szentmisén, melyen a főpásztor a papsággal együtt mutat be szentmisét. Este az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmise a lábmosással megrendítő kifejeződése a jézusi szeretetnek, melyet nekünk is gyakorolnunk kell. Utána virrasztás az Olajfák-hegyén imádkozó és verejtékező Jézussal (a megfosztott és lecsupaszított oltároknál). Nagypénteken járjunk keresztutat, és este boruljunk le és imádjuk a keresztrefeszített Urat, mert "szent keresztje által megváltotta a világot". Nagyszombaton egész nap Jézus sírjánál időzünk - akár egy-egy órát. Ezen a napon már ne a házimunka és a sonka elkészítése legyen a fő gond! Aki rendben ügyel teendőire, annak ez a nap ismét "lelki nap" lehet. Éjszaka már húsvét vigíliáját üljük, és így jutunk el húsvétvasárnap hajnalához, amikor már az úton fogunk találkozni a feltámadott Krisztussal. 
Olvasson minket a nagyhéten lehetőségéhez mérten, de ne tegye előbbre blogunk olvasását, mint a szent liturgiák méltó megünneplését. 

2012. március 13., kedd

Nagyböjt negyedik vasárnapja - elmélkedés

A most következő vasárnap evangéliuma, melynek szerzője János, ismét a hitet állítja a középpontba. Isten üdvözíteni akar és nem elítélni, azonban az üdvösség elnyeréséhez szükséges a hit. Aki azt gondolja, hogy ebben az esetben elég ennyit mondani: "hiszek Istenben, a magam módján" - és a vallásos cselekedeteknek semmi jelentőséget nem tulajdonít, az téved. Itt nem hiszékenységről és az Isten állítólagos létének puszta elfogadásáról, annak nyugtázásáról van szó. A hit összetettebb dolog annál, hogy hiszem Isten létezését, és szeretem a másik embert. Hiszen ez a két dolog sem olyan egyszerű, és sokkal mélyebb érzés- és gondolatvilágot, ha tetszik intelligenciát követel meg. Hogyan hihet az, aki a szentgyónásnak kevés, vagy semmiféle jelentőséget nem tulajdonít? 
Az emberiség jobban szereti ma is a sötétséget, nem képzi magát az igényes dolgokra, érdektelenséget mutat hittel, művészettel, zenével, irodalommal, közösséggel kapcsolatban. 
Mostani elmélkedésünket fordítsuk az üdvösség kérdése felé. A Lumen Gentium zsinati konstitúcióban ezt olvassuk: "De az üdvösség terve azokat is átöleli, akik elismerik a Teremtőt, köztük elsősorban a mohamedánokat, akik azt vallják, hogy Ábrahám hitén vannak és velünk együtt imádják az egy Istent, aki irgalmas és az utolsó napon megítéli az embereket. Isten azoktól sincs távol, akik árnyékokban és képekben keresik az ismeretlen Istent, mivel Ő ad mindennek életet, lélegzetet és mindent (vö. ApCsel 17,25-28), s mint Üdvözítő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4)."
Érdekes kérdés ez. Ugyanis "Isten azt akarja" - olvassuk. Egyesek ezt automatikusan így értelmezik: "Isten üdvözíteni fog mindenkit". Az, hogy "Isten amit akar, azt véghez is viszi" - megnyugtató gondolat lehet. Ám egyértelműen mégsem azt olvassuk, hogy Isten mindenkit üdvözíteni is fog. Az, hogy ő ezt akarja, még nem szükségszerűen fog bekövetkezni. A Szentírás alapján nyilvánvaló, hogy Isten akarata megvalósul, és csak az valósul meg - az emberi akarattal ellentétben. Tehát, ha az ember kárhoztatni akarja magát, Isten még "a sír mélyéből is kimenti". Azonban Isten tiszteletben tartja az ember szabad akaratát. Ha valaki véglegesen Isten ellen (az üdvösség ellen) dönt, Isten elfogadja. Szent Ágoston mondja: "Isten megteremtett téged a te közreműködésed nélkül, de üdvözíteni nem fog a te közreműködésed nélkül."
Jézus kijelentése értelmében a hit szükséges az üdvösséghez. A IV. Toledói zsinat (633-638) a háromságos-krisztológiai hitvallásban a három isteni személy viszonyáról és természetéről ír. Megvallja Jézus feltámadását és a poklokra való leszállását. Ezt is írja: "Ő fel fog támasztani az utolsó napon, abban a testben, amelyben most élünk, és azon minta szerint, amelyben maga az Úr feltámadt, és meg fogjuk kapni tőle, egyesek az igazság érdemeiért az örök életet, mások a bűneikért az örök büntetésre való ítéletet. - Ez a katolikus Egyház hite, ezt a hitvallást sértetlenül megőrizzük és megtartjuk; bárki ezt teljes szilárdsággal meg fogja őrizni, az örök üdvösséget fogja birtokolni." (DH 485)
A II. Vatikáni zsinat Dei verbum dogmatikai határozata így fogalmaz: "A kinyilatkoztató Istennek "a hit engedelmességével" tartozunk (Róm 16,26; vö. Róm 1,5; 2Kor 10,5-6), mellyel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, "értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt" (I. Vatikáni zsinat, "Dei Filius" dogmatikai konstitúció a katolikus hitről, cap. 3.) és önként elfogadja a kapott kinyilatkoztatást. Ehhez a hithez szükség van Isten megelőző, segítő kegyelmére és a Szentlélek benső segítségére, aki az ember szívét megindítja és Istenhez téríti, az értelem szemét megnyitja, és mindenkinek megadja az "igazság elfogadásának és hitének édességét". A Szentlélek folyton tökéletesíti hitünket adományai által, hogy egyre mélyebben megértsük a kinyilatkoztatást." (DH 4205)
Visszatérve a Lumen gentium dogmatikai konstitúcióhoz, ezt olvassuk: a zsinat "A Szentírás és a hagyomány alapján azt tanítja, hogy ez a földön vándorló Egyház szükséges az üdvösséghez. Mert egyedül Krisztus a közvetítő és az üdvösség útja, aki az Ő testében, ami az Egyház, jelenik meg számunkra; Ő maga pedig kifejezetten hangsúlyozva a hit és a keresztség szükséges voltát (vö. Mk 16,16; Jn 3,5), egyúttal az Egyház szükségességét is megerősítette, melybe a keresztségen mint ajtón át lépnek be az emberek. Ezért nem üdvözülhetnek azok az emberek, akik tudják ugyan, hogy Isten, Jézus Krisztus által az üdvösség szükséges intézményének alapította meg a katolikus Egyházat, mégsem akarnak belépni oda vagy megmaradni benne." DH 4136)
Végül olvassuk el a vasárnapi szentmise második olvasmányát Szent Páltól: "De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett - az ő kegyelméből üdvözültetek -, vele együtt feltámasztott, és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk." (Ef  2,4-10)

2012. március 12., hétfő

Indító gondolatok

"Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott. (ApCsel 2,42-47)

2012. március 7., szerda

Templomi koncertek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

A domonkos szerzetesrend lelkiségét őrző Belvárosi Szent Mihály Templom Budapest egyházzenei életének fontos helyszíne. Az évszázadok szellemiségét sugárzó falak között idén két koncerttel várjuk a fesztivál közönségét. Március 21-én a Szent Efrém Férfikar és a Schola Cantorum Budapestiensis Imák a Duna mentén címmel a közép- és kelet-európai liturgikus zene rendkívül szép és értékes világából ad ízelítőt. A koncert karnagya, Bubnó Tamás a Duna menti kolostorok zenei hagyományaira támaszkodva állította össze az est műsorát, mely gazdag áttekintést nyújt a nyugati és a keleti egyházak zenei kincseiből, Németországtól egészen Ukrajnáig, a kora középkortól napjainkig. Az érdeklődők nemcsak egy képzeletbeli hajóúton, hanem egyfajta liturgikus utazáson is részt vehetnek, melyen a régió kolostorainak évszázados kultúrájába nyernek betekintést. A középkortól kezdve e kolostorok schola cantorumai sok-sok generáció értelmiségét nevelték föl, muzsikusok százai dolgoztak, alkottak, zenéltek itt, sokukat a Duna menti zenei tradíció jelentős mesterének tekinthetjük.
Március 22-én a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus Lajtha László és Joseph Haydn egy-egy művét szólaltatja meg. Lajtha kompozíciója, a Három Mária-himnusz 1958-ban, az egyházi zene komponálása szempontjából kifejezetten ellenséges időszakban keletkezett, a mű ajánlása a legendás párizsi zenetanárnak, Nadia Boulanger-nek szól. A műben könnyű felismerni a gregorián ének hatását. Ugyanakkor – írja egyik elemzője – a három tételen a magyar népdal hangvétele is karakteres nyomot hagyott. A hangverseny második részében egy igazi zenetörténeti kuriózum csendül fel. Haydn miséjének (Missa Cellensis in honorem Beatissimae Virginis Mariae – „Cäcilienmesse”) keletkezéstörténete rejtélyes mozzanatokat tartalmaz. Elképzelhető, hogy ez a viszonylag korai darab 1766-ban – Johann Georg Werner, Haydn hivatali elődjének halála után – keletkezett. Ekkor léptették elő Haydnt a kismartoni kastély első karmesterévé. Az esemény jelentőségét jelzi, hogy Haydn a mariazelli kegyhelyhez kötődő fogadalmi misét írt, tudjuk, hogy ifjúkorában a zeneszerző felkereste a híres zarándokhelyet. A darab eredeti kézirata egy 1768-as tűzvészben megsemmisült, Haydn a következő évben – több jel is erre utal – emlékezetből írta újra a művet. (mr3.hu) 

2012. március 6., kedd

Barsi Balázs atya beszéde 2012. március 4-én a pesti ferences templomban - nagyböjt második vasárnapi konferenciabeszéd

Az Atya és a Fiú és Szentlélek nevében. Amen.
Krisztusban szeretett testvéreim!
A múlt vasárnap a Katekizmusból olvastuk, hogy a hét első napján, vagyis vasárnap összejöttek a hívek kezdettől fogva, hogy megünnepeljék az Úr halálát és föltámadását, kenyértöréssel, szentmisével. Tehát a kereszténységnek is lett egy ünnepe, és lettek hétköznapjai. S fölmerült a kérdés, vajon meghagyta azt a hasadást az ember életében, hogy külön van egy istenes életünk és külön van egy hétköznapi? És láttuk, hogy nem, mert Jézus Krisztus mind az ember istentiszteletét, mind a hétköznapi életét megváltotta. Ezt jelenti, hogy a megszentelő kegyelmet megadta nekünk, hogy az isteni természet részesévé tett. Így tehát a villamoson utazó vagy az Úrfelmutatás alatt térdelő ember ugyanaz. Nincs profán és szakrális a mélyben. Nincs. A szentmise tehát egy megújított belső világot föltételez. Ezért volt az, hogy az ősegyházban becsukták az ajtókat. Nem reklámozták a misét, nem ott kell hívővé lenni. Ez a megújult belső világ pontosan tökéletesen ellentéte egy kispolgári, nyárspolgári életnek, egy „eurokonform” polgári életnek. Az Úr Jézus Krisztusban újjászületett és megkeresztelt ember olyan teljességbe lép be – ha hagyja magát –, hogy átalakul az értelme, akarata, emberi kapcsolata, szociális vonatkozásai, a politikája is. Robert Schuman-t olvasom most, a könyv címe provokatív: A politika a szentség útja. "Vannak szent politikusok és erkölcstelenek, minthogy a családi élet a szentség útja." Nincs két életünk. Tessék kézbe venni ezeket a könyveket. Soha nem hazudott, soha nem alakoskodott. Benne, és éppen ezért a szentté avatásra méltó, a két világ nem volt szétválasztva. Amikor naponta áldozott, vagy amikor dolgozott Európa egységéért, ugyanaz az ember volt. A kispolgár a kereszténységgel ugyanazt akarja csinálni, mint nagyon sok pogány ember, hogy a hétköznapi életembe beépítem a vallást, mint egy szeletet. Letudom. Van egy vasárnap, de ami utána következik, abba az Isten ne szóljon bele! Tehát ugyanaz, amit Péter ma az evangéliumban csinált. Építsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet, Illésnek egyet. Nekünk, ha az apostoloknak nem is kell, mert mint kis szolga odafekszünk a sátor elé: de Uram, ezt az érzést, ezt a mennyei gyönyörűséget, ezt fogjuk be ebbe a világba. Tehát integrálni az isteni erőt ebbe a mulandósággal, halállal megjelölt világba, hogy aztán jobban működjön. Nem! Amíg a föltámadásig el nem jutunk, nem értik meg, hogy Jézus integrálja, vonja magába az anyagot, az ember biologikumát és ezáltal az egész kozmoszt, az univerzumot a dicsőséges, Szentháromságos életkörbe, az örökkévalóságba.
Testvérek, különösen az elmúlt karácsony nyitotta föl a szememet, hogy ez így van, vagy így kell lennie, és a másik út az hamis. Éppen azért nyitotta fel a szememet, mert megint kézbe vettem Pilinszky Jánost. Ezt írja: „Félek a kispolgártól. Nem gyűlölöm, amiért szűk és korlátozott világban él, de félek tőle, amiért világának túlnyomó fele formátlan és végtelen sötétség. A kispolgár tökéletesen más valami, mint a kisember. Látszatra a két életforma azonos. Valójában homlokegyenest más. A kisember olyan, mint a hó alatt megbúvó mag. Szemben a kispolgár lappangó poklával, démonitásával.” Zseniális megfogalmazás. Látszatra ugyanaz az életforma, hiszen a kisember is néha elmegy a templomba, karácsonykor, húsvétkor, búcsúkor, mint a kispolgár is. Látszatra. De a kisembernek a szíve megmozdul, megrendül. A vámos állapotába kerül, aki megáll hátul a kórus alatt talán, ezzel a fohásszal: Istenem, irgalmazz nekem, bűnösnek. Meghajol a háta, keze ügyetlenül összekulcsolódik, addig a nyárspolgár keze vagy a zsebében van, vagy kihúzza magát és kezeit büszkén az ágyékára teszi. Igen.
Testvérek! A kisemberben benne van a gyermek. Bensejében ott van a mag, egy életcsíra, amelyet ilyenkor mégis megérint valami természetfölötti, tavaszi fuvallat. A kisember egyszer még gyónni fog, vagy gyónni szeretne, a nyárspolgár soha. A betlehemi pásztorok ilyen kisemberek voltak, és azt is tudták magukról, hogy kicsik, de azt is tudták, hogy nem mindenki kicsi. Hogy vannak próféták és szentek. És most hirtelen berobban hozzájuk az éjszaka az angyali énekkel, és hallották, hogy dicsőség a magasában Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek. Betlehem kisváros kispolgárai nem hallották az éneket. Az angyali világ távol tartja magát a kispolgártól, de nem a kisembertől. A betlehemiek nem adtak helyet a szálláson egy várandós kismamának, a kisember helyet szorít neki az istállóban. A kisember olyan, mint „mag a hó alatt”. Nem folytatta meg bensejében a gyermeket, aki valaha volt, és aki Isten gyermekévé lehet. Igen, külsőre hasonló az életformájuk. Népszámláláskor talán mindegyik beírja, hogy keresztény, vagy katolikus, de a katolikus egyetemest jelent, egy isteni és emberi egyetemességet, mely tudatlanul is megvan a kisemberben, a nyárspolgárban nincs meg. Mert ez a rejtőző egyetemesség a kisemberben, a szívén egy seb, és őrzi ezt. A kisember ezért másképp vesz részt a misében, mint a kispolgár. A kispolgár nem a misében vesz részt, hanem engedi, hogy ez az érthetetlen rítus belépjen most a hétköznapjába, de csak úgy, mint ahogyan belép egy új reklám vagy új háztartási gép. A kisemberben van egy rejtőző seb. Testvérek! Nem a pszichéjén. A psziché nem a legmélyebb valóság bennünk. Ezért Európa és Amerika még megbűnhődik. Azt vájkálják most, vagy kutatják, vagy gyógyítják jobb esetben. De nem az a legmélyebb, hanem mögötte van az én.  Az a halhatatlan személy, és az sebzett. Persze a nyárspolgárnak is van belső sebzettsége, ő azt hiszi, hogy minden belső seb a pszichén van, e világi eredetű és e világilag gyógyítható. A kisember tudatlanul is tudja, hogy az a seb gyógyíthatatlan ebből a világból. Hordozza. Imádsága, ünnepei, miselátogatásai alkalmával ez seb egy kicsit vérzik, s vérzése valamiféle gyógyulásra hasonlít. A kispolgárnak egy húsvét éjszakai mise alatt sem vérzik ez a seb, mert jól berendezett kis világa elég neki. A kisembernek nem elég a saját világa, de elfogadja, hogy ez van. De azt is elfogadja, hogy nem elég. A kispolgárnak beszélhet a pap, szólhatnak a karácsonyi kórusok, az ezüst csengettyű, mikor fölmutatják az ostyát, mindez neki ugyanolyan kelléke a karácsonynak, mint a halászlé, a fenyőillat vagy a bejgli. A kisembernek nem. Egy pillanatra fordítva érzi, hogy mind a többi a kellék. A lényeg ez: honnét tudom én ezt annyira? Mert kisember eredetű vagyok.
A nyárspolgár világa zárt. Valójában a kereszténység és ez a kispolgári lét nem egyeztethető össze. De éppen az, hogy összeegyeztetik, mutatja, hogy devalválódott a kereszténység. Persze, a szentek sosem engedik devalválódni. A Teréz anyák, a Szent Pió atyák, a Boldog Gianna Beretta Mollák. Testvérek, soha nem a nagy elesésekből, melyet nagy bűnbánat követ, van a nagy baj, soha. Hanem, hogy be akarjuk építeni a vallást, a misét, az életnek egy részeként a kispolgári életbe, ahogy hozzátartozik ez is, hogy hát elmegyünk, mint ahogy a szilveszteri bulizás vagy a kutyaúsztatás a folyóban. Mert a kispolgárt kispolgárrá az isteni világ kizárása teszi, még akkor is, ha vallásosnak gondolja magát. És ma ez a típus terjed, ez az eszmény. Nem elvileg zárja ki, hanem mindazt, ami természetfölötti számára, tulajdonképpen úgy gondolja, hogy e világnak a tükröződése. Itt a kispolgár találkozik a posztmodern pszichologizmussal, szociologizmussal és minden egyetemi szintre emelt evilágisággal. Csodálatosan ragadja meg Pilinszky ezt a kispolgári életet. Ezt írja: „A kispolgárnak háza, kertje és kutyája van. Én nem ezért bírálom. Félelmemet a kispolgár elhanyagolt, elnyomott világa kelti, ami nem egyéb, mint a tudat alá szorított mindenség.”  Tudat alá szorított mindenség. A freudisták elfelejtik ezt fölpiszkálni. A tudat alá szorított Isten. „Ami házát, kertjét, kutyáját illeti, ezeknek legfeljebb örülök – ha mindjárt halovány mosollyal is –, mert ezek legalább láthatók. Ezeket befogadta életébe és tudatába. Félni én attól félek, amit a kispolgár nem mer vállalni az emberi lét egészéből, attól a kerttől, aminek nincs égboltja. Megpillantva a kispolgárt, én egy deformált, letagadott és be nem vallott mindenséget észlelek mindenekelőtt, mely ha szóhoz jut (mert ugye demokrácia van) egyszer, a „kispolgár” habozás nélkül hagyja ott házát, kertjét, kutyáját, hogy az elnyomott univerzum mintájára berendezze a koncentrációs táborokat, a be nem vallott mindenség mintájára egy bevallhatatlan mindenséget.”
Testvérek, az félelmetes, hogy ma ezek szóhoz jutnak megint. Nem akarok neveket mondani Szovjet uralkodók közül. Ami legjobban megdöbbentett, nem Lenin, hanem hogy egy tökéletes átlagember, akinek egy ép gondolata nincs, ott áll egy birodalom élén. Istenem! Istenem! Ha ezek átveszik az irányítást, igenis berobbanhat az a "deformált világmindenség".
És ott fröcsögnek és ordítanak. „A deformált világmindenség.” Csak azért bízunk a kis Robert Schuman-okban, az eljövendő fiatalságban, mely itt van, hogy nem engedik így szóhoz jutni, mert nincs mondanivalója. A fölfakadt, benne letagadott semmi ömlene ki. Hála Istennek ritkán jut szóhoz, egyetemes szóhoz; Hitler szóhoz jutott, Sztálin szóhoz jutott, bennük társadalmi méretekben sajnos szóhoz jutott a kispolgár. És az elnyomott és evilágivá torzított benső univerzumot kifordította. A kisembert az is megkülönbözteti a nyárspolgártól, hogyha szóhoz jutna a kisember, nem kapna az alkalmon. Nem. Ő visszamegy a családhoz és a munkájához. 
Mi ment meg attól, hogy kispolgárrá alacsonyodjunk? Hogy elnyomott, deformált, tudat alá szorított mindenséget termeljünk ki a bensőnkbe? Testvérek, a Szentegyház három lépcsője, ami az oltárhoz vezet. Az első lépcső a kegyetlen, éles bűntudat elfogadása. Kegyetlen, mert kijelenti Krisztus Egyháza, hogy a világból nem jöhet rá bocsánat. De, had mondjam, aki megáll az első lépcsőnél, az beteg lesz. Az ekkleziogén betegséget kap, de nem az Egyház a hibás. Mert a másik lépcsőre fog vezetni, ahol meghirdeti, hogy van az Istentől jövő bocsánat. És a harmadik: a Jézus Krisztussal való egyesülés.
Nézzük csak ezt az elsőt. Az első lépcső a bűntudat. Ezért szidják a kereszténységet már kb. két-háromszáz éve, hogy egy deformált irányzat, mazochista, öngyötrő, mert örökké a bűnről beszél. Bocsánat, azért beszélünk a bűnről, mert van bocsánat. A világ meg azért próbálja letagadni, mert tudja, hogy nincs bocsánat. A pszichológusnő nem oldozhat fel. Ő gyógyítja a beteg pszichét. Milyen nagyszerű, hogy vannak ilyen fiataljaink, akik itt hallgatnak. Ti építitek a jövőt. Elég ilyenből egy, mint az osztrák Bonelli, aki egy cikket ír, lerántja az egész lélekgyógyászat 80%-áról, amikor azt mondja: azt mondjátok, hogy a bűntudat a betegség jele. Az beteges jelenség. Nem! A bűntudat a psziché egészségének a jele. De van beteges bűntudat is. Azt kezelje a pszichológus. Olyannal vádolja magát, amiért nem felelős. Hát ezek, ez a jövő.
Azért kell ám tagadni a bűnt, mert tudják, hogy nincs bocsánat. Megtagadták a keresztre feszített Istent, aki azt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik!”
Írja Pilinszky: „A keresztény nem okvetlenül jobb a többi embernél, de többet tud a bűnről, nem másokéról, hanem a sajátjáról.” Ma számtalan iparág dolgozik azon, hogy ez a fölismerés ne következzék be. Sőt, már úgy nevelik az ifjúság nagy részét, hogy a bűn nem bűn. Tehát elkezdődik a kamaszkorban egy csendes, benső univerzumépítés, amelyben minden torz, és minden beteg. A Szentegyház tulajdonképpen nem azt mondja, hogy a bűn megbocsáthatatlan, hanem azt, hogy ebből a világból nincs rá gyógyír. Nincs rá gyógyír. A másik ember megbocsáthat neked, akit megbántottál, jó, hogy kimondja, hogy megbocsátok – de ezzel fel vagy oldozva? Azzal, hogy valakit, aki semmi rosszat nem tett neked, kegyetlenül megrugdostad, aztán bocsánatot kérsz tőle és ő megbocsát, tényleg föl vagy oldozva? Ha egyetlen embert megrugdostál, már az emberiség ellen vétettél. Nem látod ezt? Ezt nem kell bizonyítani, ezt látni lehet. Arra pedig nincs módod, hogy minden embertől bocsánatot kérj, mert a világ kezdete óta sokan meghaltak már. És azoktól sem kérhetsz bocsánatot, akik majd ezután születnek. Pedig őket is megbántottad. Az Andrássy úton megrugdosott Mindszenty, és az a sok egyszerű ember… az az emberiség elleni vétek! Már csak azért is igaz ez, mert a rúgások a világ kezdete óta tovább adódnak, meg azért is igaz ez, mert az ő emberi méltóságukat sértetted meg, az emberi méltóság pedig felette áll az embernek. Nem ő teremtette saját magát. Nem az evolúció terméke az ő szabad, önmagáról tudó énje. Isten az ő képére teremtette. De megbocsáthat-e neked az Isten? Hát ő meg nem ember! Fölmenthetne, mert mindenható, de a szó szoros értelemben csak az az Isten bocsáthat meg, aki emberré lett, és akit megrugdostunk. Akit leköpdöstünk, akit keresztre feszítettünk. Az első lépcsőfokon, amely a Szentegyházban az oltárhoz vezet, már Krisztus vonzásába kerül a lélek. Hiszen az Egyház úgy fogadja, hogy te bűnös vagy, de Krisztus magára vette bűneidet. Tudod mit? Még a bűneidhez sincs jogod. Ő magára vette, ő pedig egylényegű az Atyával, emberségében pedig egylényegű velünk. És ezt az egylényegűséget a Szentlélek adja. Mert az Atyát és a Fiút ő kapcsolja össze, és az ő isteni természetét a mi emberi természetünkkel ő kapcsolja össze a megtestesülésben. Csak az az Isten oldozhatja fel a másik embert rugdosót, akit összerugdostak. Az oldozhat fel a hazugság alól, akit hamis tanúk alapján ítéltek el. Az oldozhatja fel a házassági szövetség megtörését, akinek velünk kötött szövetségeit mindig megtörtük, de ő hűséges maradt, és a szentmisében örök szövetséget kötött az ő vérében. És ez a második lépcső, amit említettem, hogy van bocsánat, de az Istentől jön Krisztus által.
Igen, ha ezt a kegyelmet valaki nem kapja meg, akkor megpróbálja bűneit beépíteni élete többi részébe, a ház, a kert, a kutya szintjére. És ahogy a házról a szél levihet pár cserepet, a kertet elöntheti a víz, a kutya bepiszkíthat a hálószobába, ahová beszökött – hát mi van, ilyen az élet. Egy szilveszteri buli, és összejött egy gyerek. Na és, aztán mi van? A bűnt képes apró, a mindennapi élethez tartozó balesetnek tekinteni. És itt találkozik a tehetséges áruló írástudókkal, a kereskedelmi rádiók ordenáré fröcsögésével, hogy hát ilyen az élet. Ott kezdődik Dávid király nagysága, amikor ebből a szerepből kiesik. Amikor az ötvenedik zsoltárban azt mondja, hogy „a bűn mindent áthatott bennem”. „Teremts bennem tiszta szívet, ó Isten”. Ezért kell nekünk, papoknak és nektek, híveknek őszintén meggyónni. Azt mondja Dietrich Bonhoeffer, ez az evangélikus szent, zseniális teológus, akit Hitler kivégzett, hogy igenis az evangélikusoknak is gyónni kell. Hogy lehet, hogy olyan könnyedén elmondod a csillagos ég alatt az Istennek a bűneidet? Mert nem az igaz Isten elé állsz, hanem akit te kitalálsz. Mert ha megjelenne, akkor összeesnél. Ezért kell oda a másik testvér, akinek megfogalmazod. És az ő szavából hallod, amire Krisztus megbízta a katolikus Egyház szerint a fölszentelt papot. De Szent Ferenc atyánk is tud arról: ha nem lenne közeledben egy pap, akkor gyónd meg a testvérnek. Milyen bámulatos! Az nem oldozhat fel, de elmentél odáig, ameddig elmehetsz. Mert a Szentegyház a világnak Istennel kiengesztelt része. Ez az Egyház szentsége. Igen, és hát aki menekülni akar ez elől, az egy álságos, hazug világba menekül. A keresztény hit lényege, a mise lényege: „ez az én vérem az új és örök szövetségé, mely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” De mit tegyen, aki ezt hallja, tanulta, de nem ismeri? Testvérek, nem lehet jobbá lenni, csak akkor, ha jobban megismered Krisztust. Maradunk azok, akik voltunk. Közönséges bűnözők. Jézus Krisztus fönséges ismerete, az hozta ki Pétert a bűnből. Amíg nem egészen ismerte, addig elárulta. De amikor húsvét után felismerte, hogy az Isten Fia, aki érte meghalt, akkor a keresztig ment, és elfogadta a vértanúságot.
Testvéreim! Persze, nem nagy bűnöket kell ahhoz elkövetni, hogy nagy bűnbánó legyek, hanem nagyon intelligensnek kell lenni. Látni azt, hogy az a pici kis haragtartás, az a kis szemérmetlen képzelődés, az a gondolat, hogy ha a másik meghalna, akkor megkapnám a lakását; ezek a kis bűnök hajszálcsövességgel a kárhozattal vannak kapcsolatban. Természetesen, abban a pillanatban, ahogy a Szentegyház meghirdeti a bűnt, sose a bűnt hirdeti meg, rögtön a bűnök bocsánatát. Ha a második lépcsőre nem lépsz föl, akkor pszichiátria lesz a vége. Ott nagyon sok intelligens ember van – a pszichiátrián. Intelligensebbek, mint azok a nagyképű tanítók, akik letagadják a bűnt. Csak senki se mondta meg időben nekik, hogy van bocsánat, hogy szeret téged az Isten. Ezen a második lépcsőn lehet belépni a Szentegyházba. Csak az léphet be, aki úgy tudja, hogy bűnös, de van bocsánat. Persze, a földi Egyház ajtajánál mise előtt nincsenek ellenőrök, és nem is kell. Ezért kell, hogy a családban, ott lépjen már bele a gyermek ebbe a bocsánatba, ennek a légkörébe. Hányszor előttem van az az ún. elsőpénteki gyónás. Az ötvenes években az öspörös úr várt minket a hideg templomban, a gyóntatószékben. És hát a gyerekeknek volt most a gyóntatása. Testvérek, a gyerekeket ne tartsátok vissza a gyónástól! Ki találta ki azt az ostobaságot, hogy a gyereknek nincs bűne? Nem emlékszik, hogy ő is gyerek volt? És akkor oda kellett menni a család minden tagjához, kezdve a nagypapán, mert ő a rangidős. Azért a családban hierarchia van, nincs demokrácia! Szeretet van. A szent hierarchia, szent rangsor azt mondja, hogy őneki kell a legjobban szeretni, ő már másodszor apa. Már egy második nemzedéket nevel föl. És odaállni: nagypapa bocsásson meg, ha valamit vétettem. Nem azt mondja, hogy én megbocsátok: Istené a bocsánat. És megcsókoltuk egymást. És így a nagymama, édesapa, édesanyám, a bátyám, a húgom, és akkor mehettünk gyónni. Milyen szabadulások ezek! Ez az érkező tavasz! A templomban azok a jácint illatok, ott, Jézus sírjánál. Az a fölszabadult, tiszta levegő! És a harmadik lépcsőig vezettek, a szentáldozáshoz. Ez már a kegyelem világa. Isten szeretetének kinyilatkoztatása. És a vele való eucharisztikus életközösség. Ez az igazán keresztény szint, amely már nem a bűn-nem bűn kategóriában vergődik, még akkor is, ha gyatra emberek vagyunk. A Törvény fölé emel. Marad a tízparancsolat, de Jézus föléje emel. Nem az a kérdés, hogy bűn, meg nem bűn, egész nap, hanem a szentáldozásban Jézus belépett az életembe. Pontosabban nem: én léptem be az ő életébe. És most az egész életemet bele akarom vinni az ő életébe. Bocsánat, engedem, hogy belevonja az ő életébe. Annyira az lesz az áldozó keresztény életének lényege, hogy áldozik, hogy az Úrral együtt van, hogy isteni természetnek részese lett, hogy még kisebb-nagyobb hibái, előfordult bűnei is átfordulnak egy tisztulásba. Szentáldozáskor nagyon sokszor mondom az Úr Jézusnak: Te, aki alászálltál a poklokra, a seolba, a holtak világába, szállj le az én alvilágomba is. De az áldozó embernek az ún. erényei sem romlanak meg, mert tudatában van, hogy Jézus szerelme nélkül elesett. Így a villamoson ülő, vagy az áldozásra fölvonuló ember ugyanaz. Élete lassan integrálódik Isten életébe.
Aquinói Szent Tamás imádsága: „Engedd, irgalmas Isten, hogy mindazt, ami Neked tetszik, hőn óhajtsam, okosan keressem, igazán megismerjem, tökéletesen megtegyem Neved dicséretére és dicsőségére.
Rendezd, óh Istenem, állapotomat és add tudnom, amit tőlem kívánsz, hogy megcselekedjem, és add, hogy véghez is vihessem úgy, amint kell és lelkemnek hasznára válik.
Add, Uram, hogy jó- vagy balsorsban egyaránt megállhassam helyemet, hogy abban el ne bizakodjam, ebben el ne csüggedjek.
Semmin se örüljek, vagy sajnálkozzam, csak azon, ami Hozzád vezet, vagy Tőled elszakít. Senkinek se kívánjak tetszeni, se ne féljek nemtetszeni, csak Neked.
Legyen előttem, Uram, silány minden, ami mulandó, legyen kedves nekem, ami örökkétartó. Legyen unalmas az öröm, mely Kívüled vár, semmit ne kívánjak, ami Nélküled van. Teljék örömöm a munkában, mely Érted van, legyen unalmas minden pihenés, mely Nélküled van.
Add, Uram, hogy szívemet Hozzád irányítsam, és ha lankadnék és botlanék, a javulás szent föltételével állandóan tápláljam.
Tégy engem, Uram, engedelmessé minden ellenmondás nélkül; tedd, hogy szegény legyek minden levertség nélkül; tiszta legyek sérelem nélkül, türelmes zúgolódás nélkül; alázatos színlelés nélkül, vidám pajkosság nélkül, megfontolt nehézség nélkül; féljek tőled kétségbeesés nélkül; igazmondó legyek kétszínűség nélkül; jót cselekvő elbizakodás nélkül; felebarátomat megintsem büszkeség nélkül; épülésére szolgáljak szóval és példával, képmutatás nélkül.
Adj, Uram, igen éber szívet, hogy annak figyelmét semmi kíváncsi gondolat Tőled el ne terelje; adj nemes szívet, hogy azt semmi hitvány érzelem földre ne teperje; adj egyenes szívet, hogy azt semmiféle mellékszándék el ne görbítse, maga felé ne hajlítsa, adj erős szívet, hogy azt semmi viszontagság meg ne törje; adj szabad szívet, hogy azt semmiféle erőszakos érzelem magához ne fűzhesse.
Adj, Uram, Istenem, Téged megismerő értelmet, Téged kereső buzgalmat, Téged megtaláló bölcsességet; add, hogy életem Előtted kedves legyen, állhatatosságom téged bízvást várjon; és adj bizodalmat, mely Téged végtére átkarolhasson.
Add, hogy büntetéseidet itt a bűnbánat szellemében fogadjam, jótéteményeidet földi zarándoklásomban kegyelmeddel jól felhasználjam, és örömeidet élvezhessem az örök hazában.” Krisztus a mi Urunk által. Amen. (megj.: az itt közölt ima fordítása eltér a beszédben mondott ima fordításától.)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...