A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2012. február 29., szerda

2012. február 28., kedd

Nagyböjt második vasárnapja - elmélkedés



"Isten próbára tette Ábrahámot." Még a próbatétel előtt Ábrahám készséggel állt Isten rendelkezésére, és "jelen"-nel válaszolt a megszólításra. Amikor pedig egyszülött fiát is képes lett volna feláldozni, Isten meglátta benne a hitet, ezért megáldotta. Ábrahám készsége ösztönzés lehet nagyböjt idején számunkra is. Képes vagyok-e bármire, hogy megtegyem Isten akaratát? Például képes vagyok-e hinni azt "mit hinnem Isten Fia szab"? 
"Ha Isten velünk, ki ellenünk?" Közel még az idő, hogy ezt más vonatkozásban is hallhattuk... Viszont veszélyes ez a mondat. Isten akkor van velünk, ha mi is vele vagyunk. Kettőn áll a vásár. 
"Egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: "amikor halottaiból feltámad"." Napjaink egyik hitszónoka bátran teszi fel a kérdést évek óta: minden nap megvallod, hogy várod a holtak feltámadását, de vajon tényleg várod? Szabó Dezső írt egy nagyszerű elbeszélést 1932-ben "Feltámadás Makucskán" címmel. A dolog érdekessége az, hogy a filmben valóban feltámad egy szép tavaszi napon - éppen húsvét ünnepén - minden halott. Az élők nem túl nagy lelkesedéssel fogadják a csodát, és mivel a feltámadottak semmi hajlandóságot nem mutatnak a temetőbe való visszatérésre, ingerültségük egyre nagyobb, s az eset végül országos botránnyá nő... Mindebből csak az érdekes a hívő számára, hogy elgondolkozzon a feltámadás tényén. Azon, hogy Jézus valóban feltámadt, és hogy mi is valóban fel fogunk támadni. 
Vajon aki megteszi Isten akaratát, az támad fel? Vajon az, aki Istenre tekint, megmenekül? 
Jézus feltámadt. Valóban feltámadt.

2012. február 27., hétfő

Indító gondolatok

"Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük. Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: "Gyalázóid szidalmai rám hullottak." Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját. Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére. Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket. A pogányok pedig irgalmasságáért magasztalják Istent, amint írva van: Azért magasztallak a pogányok között, és zsoltárt zengek nevednek. Majd pedig: Örüljetek népével együtt, ti pogányok! S ismét: Dicsőítsétek az Urat, ti népek, mind, magasztaljátok minden nemzetek! Izajás meg ezt mondja: Sarja támad Izájnak, aki a népek uralkodójává emelkedik. Benned bíznak majd a nemzetek. Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben." (Róm 15,1-13)

2012. február 25., szombat

2012. február 23., csütörtök

A nagyböjti idő - liturgikus kisokos

Szent Jeromos és Szent Leó alapján egyesek apostoli eredetűnek tartják. Viszont nincs adat arra, hogy az első századokban létezett volna ilyen hosszú böjti idő. Egy hétig tarthatott a böjt, hétfőn kezdték, mint ami a farizeusok összeesküvésének időpontja is volt. A szent negyvennap intézménye abból az igyekezetből fakadt, hogy előkészüljenek a húsvétra. Nyugaton először Szent Ambrus (+397) ír a negyvennapos böjtről. Korabeli dokumentumok bizonyítják, hogy az Egyház ezzel az intézménnyel a hittanulókat (katekumeneket) akarta a keresztségre felkészíteni. 
A 40 nappal utánozni igyekeztek az Úr pusztában töltött szent negyvennapját, és egyben az előképeket is: Mózes 40 napját a Sínai hegyen, Illés 40 napját a Hóreben. A hat hét (6x7 nap) 42 napot tesz ki; ha ebből levonjuk a vasárnapokat, 36 nap marad, így a 40 megtartásához szerdán kellett kezdeni a böjti időt.
A katekumenekkel és a bűnbánókkal együtt az egész Egyház készült a nagy napokra (a feloldozásra és a keresztségre), és szinte minden nap összejöttek a liturgiára, mégpedig naponta a városnak másik kijelölt ("stációs") templomába.
A IV. században kialakult a nyilvános bűnbánattartás intézménye. Ez is megjelölte a Nagyböjtöt, pl. a hamvazás szertartásaival, bizonyos olvasmányok kiválasztásával, a könyörgések általános jellegével, mely nagy szerepet ad az engesztelés gondolatának, és a szív töredelmét fejezi ki. 
Minden ókeresztény tanú szerint a nagyböjt legigazibb célja előkészíteni a lelket Krisztus halála és feltámadása titkainak megünneplésére. A húsvét felülmúl minden más ünnepet, és nagyon szigorú tisztasággal kell megünnepelni, mert nemcsak megváltásunk évi megünnepléséről van szó, hanem a misztériumban való részesedéről is. 
Krisztus lett a mi példaképünk és vezetőnk a nagyböjt folyamán. Az Úr számára a negyvennapi pusztai visszavonulás valóban arra a műre való előkészület volt, amelyet a Kálvárián kellett befejeznie. 
Nagyböjt a lelki tisztulás és növekedés ideje. A rossz legyőzésének legjobb gyógyszere: a jó gyakorlása. Nagy Szent Leó negyvennapi hadgyakorlatnak nevezi ezt az időt. A liturgia figyelmünket Krisztusra összpontosítja, és úgy mutatja be nekünk, mint egyetlen mesterünket: "Magister vester unus est Christus", a ti egyetlen mesteretek Krisztus. 
A keresztút elvégzése a nagyböjt jeles népájtatossága - ez lehet a templomban vagy azon kívüli alkalmas helyen.
Nagyböjt színe a viola, kivéve a IV. vasárnapot, ilyenkor rózsaszín. Nincs Gloria, a vasárnapi zsolozsmában nincs Te Deum. Minden napnak saját miséje van. Nem éneklünk Alleluját. Az orgona csak az ének kísérésére szorítkozik. Nincs virág az oltárokon. Nagyböjt V. vasárnapjától kezdve letakarják a kereszteket is. 
forrás: Török-Barsi-Dobszay: Katolikus liturgika

Nagyböjt első vasárnapja - elmélkedés

Imádkozó asszonyok
Az Egyház nagyböjt első vasárnapján a keresztség szentségének megmentő jellegét tárja elénk. Ahogyan "Noé napjaiban" a víz által menekültek meg, az Egyházban is a keresztvíz által menekülnek meg azok a lelkek, akik a hit útjára lépnek. A keresztség nem csupán egy alkalom az ember életében, hanem állandó esemény. Jézus szüntelen megtisztulást vár el és kínál fel. Nála van a hatalom, hogy megtisztítsa lelkünket. A keresztség megújítása mindig a megtérésben és a szentgyónás elvégzésében rejlik. Felismerve bűnösségünket és gyönge, esendő létünket és személyiségünket, leborulhatunk az Isten elé, akinek elég csak a ruháját megérinteni, és hitünk meggyógyít. A keresztség vize hitet feltételez. Olyan hitet, mely alázatos és engedelmes. Jézus az Olajfák hegyén vérrel verítékezett, de ezt mondta: "De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!" (Lk 22,42)
A rövid evangéliumi szakasz is teli van elmélkedésre okot adó gondolatokkal. Isten uralmának közelsége és megvalósulása a bűnbánat által lehetséges. Dobszay László a szentmiséről szóló füzetében ezt írja: "A legliturgikusabb bűnbánati cselekmény a szentmise előtti ünnepélyes szenteltvízhintés, az Asperges. Mióta ezt ritkábban végzik el, a bűnbánat felindítása inkább szavakban, közös imádsággal szokott történni. Természetesen ez a "közgyónás" nem elegendő a súlyos bűnök eltávoztatásához. De segít abban, hogy bűnös voltunkat megvallva, sebeinket Isten előtt feltárva, a mennyei Orvosra bízza gyógyulásunkat.
Ez a bűnbánat most nem egyes bűneinkre vonatkozik: annak a gyónás a helye. Az a rövid csend, melyet a pap felszólítása után tartunk, úgysem elég kimerítő lelkiismeretvizsgálatra. De elég arra, hogy komolyan magunkba nézve őszintén elismerjük: bűnösök vagyunk, hiszen Szent János első levele szerint "aki azt mondja magáról, hogy nincs bűne, magát csalja meg és nincs benne igazság". Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak ellenben megkegyelmez. Ezzel a lelkülettel tárjuk fel bűnös voltunkat az egyetemes Egyház közösségében Isten minden szentjei előtt."
A szentmisében ezt követi a Kyrie, mely "feltárja Isten előtt nyomorúságunkat is; reá bízza, hogy abból kiemeljen minket. Hódolat, bizalom, kérés, megváltásért való vágyakozás egyesül egyetlen rövid kiáltásban." (uő.)
A hívő lélek tehát a szentségek által menekülhet meg. Lelkünk megmentése a cél, hogy méltó módon állhassunk majd Isten elé. Ugyanakkor nem elegendő a jövőbeni találkozásra gondolni, hiszen már most "az Úrnak szolgálunk". Vagyis Isten uralmában élünk, Isten országát és idejét éljük. Ezért kíván tőlünk Jézus szüntelen bűnbánatot, mely az ő jelenlétében való alázatos és imádságos élet. Csendet és rendet teremtve magunk körül, figyeljünk a velünk ÉLŐ Istenre, aki meghallgat, erőt ad és életet, mert ő maga a szeretet.

2012. február 21., kedd

XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenete - 2012

Szentatyánk idei nagyböjti üzenete itt olvasható. Már napokkal ezelőtt megjelent. Az üzenet mottója: "Figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást." (Zsid 10,24) A pápa rögtön az üzenet elején kijelenti: "A nagyböjt ismét alkalmat ad arra, hogy a keresztény élet középpontjáról elmélkedjünk: a felebaráti szeretetről." (Az idézet a megjelent magyar fordításból származik.) 
Cikkünk megírását az vezérelte elsősorban, hogy felhívjuk a figyelmet bizonyos hangsúlyeltolódásra, mely könnyen bekövetkezhet akkor, ha valaki nem ismeri eléggé a Szentatya tanítását. "A keresztény élet középpontjáról" - olvassuk. A levélről több közösség tartott már elmélkedést, és a tapasztalat azt mutatja: nem olvasták el az eredeti szöveget (akár olaszul akár németül, vagy szlovákul). Ebben ugyanis a középpont helyett a "szív" szó szerepel. Nyilván egy fordítás nem történhet szóról-szóra, ám mekkora a különbség, ha ezt mondjuk: "a keresztény élet motorja" - például. Vagyis a felebaráti szeretet nem csak úgy önmagában lehet a keresztény élet középpontja, hanem egyfajta motiváció, motor, "szíve", azaz középpontja - központi gondolata. Ezt a szót tehát könnyen félreértheti az, aki hangosan felkiált egy közösségi összejövetelen: "Ez a pápa végre nem a liturgiát és az Eucharisztiát helyezi a keresztény élet középpontjába!"
Nos, ha a keresztény életről szeretnénk elmélkedni, és megérteni azt, hogy mi a felebaráti szeretet, vegyük elő Jézus példáját. Amennyiben nincs nagyobb szeretete annak, aki életét adja felebarátaiért, akkor a legnagyobb szeretete Jézusnak volt. Azzal, hogy életét adta értünk. De eszünkbe juthat a Jézus Szíve litánia akklamációja: "minden szív királya és középpontja". Az a végtelenül szerető és irgalmas Szív a mi életünk és szívünk középpontja is, mely képes megtenni bármit a felebarátért - mert szereti. A keresztény életet tanulni kell. A hit útján fejlődni kell, és "ezt az utat az imádság és a megosztás, a csönd és a böjt jellemzi, miközben várjuk, hogy átéljük a húsvéti örömet." - fogalmaz a levélben a pápa. Mi más lenne egy liturgia, egy szentmise, mint ennek a teljessége, vagyis megélése annak, hogy "halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat"? Jézus Krisztus keresztáldozata a csúcsa és forrása annak, hogy képesek legyünk egymásra figyelni. Az egymásra való odafigyelés nem tréning szerűen működik, nem "csinálni kell és kész", hanem az Isten felé fordulásból fakad. Annyiban tudok a másik felé fordulni, amennyiben Istennel élek. Ha ez nem történik meg, üressé válik a felebarát iránt érzett valamennyi érzésem, vagy a neki nyújtott segítségem. 
Ha tehát a felebaráti szeretet "középpontja" a keresztény életnek, az úgy valósul meg, mint a Jézus által meghirdetett legfőbb parancs, mely a szeretet parancsa. A "sacramentum caritatis" pedig, vagyis "a szeretet szentsége" megmarad továbbra is "középpontnak", vagyis origo-nak.

Widor

Charles-Marie Widor 1844. február 21-én született Lyonban és 1937-ben, 93 évesen halt meg Párizsban. Francia orgonista és zeneszerző, zenepedagógus. Legismertebb műve talán az ún. „Widor-toccata” (ötödik orgonaszimfóniájának zárótétele), amit előszeretettel játszatnak orgonistákkal ünnepélyes szentmisék végén. Egy igényes zenehallgató és „zeneértő” ember számára viszont ez kevés. Nem állhatunk meg a best of-ok szintjén, vagy a mixek és népszerű válogatások még népszerűbb előadók tolmácsolásában, stb. kínálatnál. A zenét kedvelő fülnek mindig több kell, és lehetőleg minőségi többlet – a mennyiség mellett.
Első orgonaleckéit apjától kapta, és már tizenegy évesen Lyonban orgonista lett. 1860-tól Lyonban a St. François-templomban orgonált, 1870-től 1934-ig a párizsi St. Sulpice orgonistájaként működött. 1890-től 1896-ig a párizsi Conservatoire orgona-osztály vezetését vette át César Francktól, 1896-tól emellett a zeneszerzés-osztály professzora is volt. Tanítványai voltak többek között Marcel Dupré és Albert Schweitzer.
Tíz orgonaszimfóniát, operákat, színpadi zenéket, kórus-, zenekari és kamaraműveket komponált. Improvizáló tehetségével nagy hírnevet szerzett, és Párizsban ő alapozta meg az új francia orgonaiskolát. Bach hagyományos német interpretációját még Brüsszelben tanulta Lemmens-től, így elsőként ő tolmácsolta hitelesen Bach orgonaművészetét a franciáknak.
Már fiatalon érdekelték a klasszikus nyelvek és a festészet. A híres Aristide Cavaillé-Coll orgonaépítő a Widor család jó barátja volt. 1863-ban került Brüsszelbe, ahol zeneszerzésre Fétis, orgonára Lemmens tanította. Párizsi orgonistaként kapcsolatba került kora híres zeneszerzőivel is: César Franck, Rossini, Gounod, Meyerbeer, Saint-Saëns. Koncertturnét is tartott, elsőként Portoban, ahol megkapta a portugál Krisztus-rend elismerést. Ez egy pápai rend, mely az idők folyamán tisztán érdemrenddé alakult és jelenleg a pápai szék legmagasabb érdemrendje, melyet csak ritkán adományoznak kiváló katonai vagy polgári téren szerzett érdemekért, bel- és külföldiek részére.
1867-ben Lyonban előadta zongorára és zenekarra komponált hangversenyét, ahol ő maga játszott a zongorán. Ezt átírta később orgonára, ez lett a negyedik orgonaszimfóniája. Kompozícióiban jelen van a Bach Goldberg variációkban is domináló ellenpont (Kontrapunkt).
1870-ben három fontos esemény történt Widor életében: átköltözött Lyonból Párizsba, a Saint-Sulpice orgonistájává nevezték ki, valamint az 1870-es német-francia háború.
1873 és 1880 között több művet írt zenekarra és kamarazenekarra, valamint szakrális zenét komponált. Amikor 1878-ban Liszt Ferenc Párizsban volt, Widor vágyott arra, hogy meghallgassa Liszt zongorajátékát. Elsősorban a német stílus érdekelte.
A már említett ötödik orgonaszimfóniája teli van monumentális elemekkel. A mű komponálásakor volt pályájának csúcsán. Kifinomult technika jellemzi a műveit. 

2012. február 20., hétfő

Indító gondolatok

"Összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik a gonosz lelkek fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. "Semmit se vigyetek az útra - hagyta meg nekik -, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás ruhát. Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább. Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul." Útra keltek hát, bejárták a falvakat, mindenütt hirdették az evangéliumot és gyógyították a betegeket." (Lk 9,1-6)

2012. február 19., vasárnap

NAGYböjt a blogon

Jövő héten megkezdődik a nagyböjt. Ez a szent idő készület lesz húsvétra, hitünk legnagyobb ünnepére. Ma már sokszor fel sem fogjuk azt, ami kétezer évvel ezelőtt valóság volt: Jézus értünk szenvedett és meghalt. Az oldalt látható képen azt kezdeményezzük, hogy nagyböjt péntekjein ne kapcsolja be számítógépét. A halaszthatatlan e-mailek vagy szervezési problémák vagy várjanak, vagy oldjuk meg előző nap. 
Blogunkon péntekenként nem lesz (előre megírt) bejegyzés sem. 
Minden egyes önmegtagadás csak akkor nyer értelmet, ha célja és értelme a kereszt és a feltámadt Úr Krisztus.

2012. február 18., szombat

Puccini: Tosca

Giacomo Puccini 1858. december 22-én született Luccában. Már ükapja is a város zeneigazgatója volt. 1881-83-ig a milánói konzervatóriumban tanulhatott, ahol Antonio Bazzini és Ponchielli zeneszerzés-növendéke volt. 1883-ban nyújtotta be diplomamunkáját, a Capriccio sinfonico című zenekari darabot, amelynek témáit később a Bohéméletben használta fel. Ekkor készült el első operája, a Le Villi is, amellyel részt vett a Sonzogno kiadó által kiírt versenyen. Annak ellenére, hogy nem nyert díjat, a milánói Teatro dal Verme műsorára tűzte a művet, amely sikert aratott. Ennek eredménye lett az a Giulio Ricordival kötött szerződés, amely lehetővé tette, hogy a zeneszerző a továbbiakban csak a komponálásnak élhessen. Következő operája, az Edgar (1892) nem aratott sikert, az 1893-ban Torinoban bemutatott Manon Lescaut viszont nemzetközi hírnevet hozott Puccininek. A La Bohème-től (1896) kezdve négyévente születtek az újabb művek: előbb a Tosca (1900), majd a Madama Butterfly (1904-1905). A La fanciulla del West 1910-ben, a Triptichon 1918-ban készült el. Puccini 1924-ben súlyos gégerákot kapott, november 29-én hunyt el Brüsszelben. A komponista utolsó műve, a Turandot kézirata befejezetlen maradt. Az opera utolsó két jelenetét a vázlatok alapján Alfano fejezte be, így mutatták be Milánóban 1926-ban.
A 112 évvel ezelőtt megírt Tosca című operája három felvonásos.

I. felvonás
A római Sant'Andrea templomban. Angelotti, a politikai fogoly megszökött a hírhedt Angyalvár börtönéből, és a rendőrfőnök, Scarpia kopói elől a templomban keres menedéket. Nővére, Attavanti márkiné a további meneküléshez szükséges női ruhát, fátylat és legyezőt hagyott itt neki. Angelotti a kápolnába húzódik, mert megjelenik a sekrestyés, aki Cavaradossi festőt keresi. A jámbor sekrestyés megütközik azon, hogy a készülő Szent Magdolna-kép mennyire hasonlít arra az előkelő hölgyre, aki nap mint nap itt szokott imádkozni: Attavanti márkinéra. Cavaradossi a képet szemlélve, két arcképre gondol: a szőke, véletlenül modellé vált márkinéra és szerelme, Tosca barna fürtjeire, fekete szemére. A megbotránkozott sekrestyés keresztet vetve, ijedten távozik. Angelotti bújik elő rejtekhelyéről. Cavaradossi felajánlja a szökött fogolynak segítségét, ám beszélgetésüket megszakítja a szerelmét hívó Tosca hangja. Angelotti ismét visszatér a kápolnába. Tosca féltékenyen vonja kérdőre a festőt, miért nyitotta ki oly késve a templomajtót. Gyanúja erősödik, amikor a készülő szentképen Attavanti márkiné vonásait ismeri fel. Cavaradossinak sikerül megnyugtatnia, estére találkát beszélnek meg és megvallják egymásnak szerelmüket. Alig teszi ki lábát Tosca a templomból, ismét előjön Angelotti. Biztosabb helyre kell elrejtőznie. Cavaradossi élete árán is megmentené a volt konzult. Felajánlja villáját, melynek kertjében az öreg kút mélyén lévő barlangban biztos menedéket találhat a szökevény. Egyszerre csak ágyúdörgés hallatszik: az Angyalvárban felfedezték Angelotti szökését. A festő együtt siet el barátjával. Ministránsgyerekek és templomi karénekesek tódulnak be; ujjongó Te Deumra készülnek. Az a hír érkezett ugyanis, hogy Marengónál az osztrák-olasz sereg megverte Napóleont. Ennek örömére még ezen az estén fényes ünnepet tart a királyné a Farnese-palotában, ahol Tosca egy új kantáta szólóját énekli majd. Hirtelen Scarpia jelenik meg embereivel. A templom népe megrettenve húzódik félre. A jó nyomot szimatoló Scarpia kihallgatja a sekrestyést. Gyanús jelek kerülnek elő: Attavanti márkiné ott felejtett legyezője, a kápolna ajtaja tárva-nyitva, az elemózsiás kosár, melyet a sekrestyés Cavaradossinak hozott - aki azzal tette félre, hogy nem éhes -, üresen találják meg a kápolnában. Scarpia is felismeri a festményen Angelotti testvérét, Attavanti márkinét. Mindebből hamar és jól következtet a rendőrfőnök. Amikor megtudja, hogy a festő Cavaradossi, kettős bosszúvágy ébred szívében: eltiporni a másként gondolkodót, a volteriánust és megszerezni Cavaradossi kedvesét, a mindeddig hiába ostromolt Toscát. Váratlanul megjelenik Tosca. Cavaradossit keresi, hogy értesítse: esti találkozásuk a Farnese-palotabeli ünnepségek miatt módosul. A festő helyett azonban Scarpiát találja itt a primadonna. A rendőrfőnök gálánsan kezdi. Először Tosca vallásos érzelmeinek hízeleg: maga nyújtja az asszonynak a szenteltvizet, majd a legyező és a kép összefüggésében felébreszti Tosca féltékenységét. Tosca szinte eszét vesztve siet el, hogy "leleplezze" hűtlen lovagját. Scarpia emberei titkon követik. A rendőrfőnök meg éhes sólyomként várja kettős zsákmányát. A templomban felzúg a Te Deum, Scarpia gőgösen, győzelme tudatában veszi szájára a szent éneket.
II. felvonás 
A Farnese-palota egyik termében Scarpia vérszomjas ragadozóként várja a fejleményeket. Éjszaka van, a rendőrfőnök ablakot nyit. Kintről, a palota másik szárnyából az ünnepi kantáta gavottra emlékeztető, kellemes hangjai szűrődnek be. Scarpiában újból felgyúl a vágy Tosca iránt, és felforr gyűlölete Angelotti, Cavaradossi ellen. Spoletta, Scarpia egyik rendőrkopója jelentkezik. Követték Toscát. Angelottit nem találták meg, de a festő gyanúsan viselkedett, ezért behozták, hátha kicsikarnak belőle valamit. Scarpia kezdetben társalgási hangvétellel faggatja Cavaradossit Angelotti tartózkodási helye felől, majd a festő konok tagadásán felbőszülve, kínvallatást rendel el. Ekkor érkezik meg Tosca. Egy pillanat alatt átlátja Scarpia ördögi tervét. Cavaradossit átvezetik a szomszéd szobába, a férfi keményen állja a vallatás gyötrelmeit. Az asszony egy ideig tartja magát, ám amikor Scarpia kinyittatja a vallatószoba ajtaját, Tosca - szerelmese jajkiáltásainak hallatán - nem bírja tovább: elárulja Angelotti rejtekhelyét. Az ájult Cavaradossit kihozzák, a festő Tosca karjaiban tér magához. Scarpia durván vetélytársa értésére adja, hogy Tosca vallott. Cavaradossi tehetetlenségében kétségbeesetten kiált rá Toscára. Scarpia egyik embere, Sciarrone ront be; a marengói csata sorsa megfordult: mégis Napoleon győzött. Cavaradossi diadalmasan üdvözli az új hírt, nyíltan elárulva Scarpia előtt politikai nézeteit. A rendőrfőnök rövid utasítással a vérpadra küldi. Éjjel három óra van, Cavaradossit a parancs szerint négy órakor végzik ki. Tosca, hogy szerelmét mentse, pénzt ajánl fel Scarpiának, akinek azonban az asszony kell. Tosca undorral taszítja el Scarpiát. Spoletta tér vissza az Angelotti-hajszából. Angelotti öngyilkos lett a kútban, Cavaradossi cellájában halálra készül. Scarpia kérdőn néz Toscára, a primadonna megtörten bólint. A rendőrfőnök közli Spolettával, hogy megváltoztatta tervét: Cavaradossi haljon meg golyó által, de csak színleg, úgy, mint Palmieri gróf... Ám Tosca nem elégszik meg ennyivel, szerelme és a maga részére útlevelet kér Scarpiától; azonnal, a legrövidebb úton kívánja elhagyni Rómát. Scarpia mosolyogva teljesíti a kérést, kiállítja az útleveleket. Ekkor Tosca tekintete a megterített vacsoraasztalon egy késre téved. Hirtelen elhatározással felkapja, és mielőtt Scarpia karjaiba zárná, a gazember szívébe döfi a kést. Scarpia, "akitől egész Róma rettegett", ott hal meg Tosca lábai előtt.
III. felvonás
Az Angyalvár egyik bástyáján, röviddel hajnal előtt. Még csillagos, csöndes éjszaka van, majd sorra megkondulnak a hajnali harangok, a távolból pásztorfiú énekét sodorja a szél. A börtönőr jön, közli Cavaradossival, hogy készüljön: egy óra múlva kivégzik. A voltariánus festő visszautasítja az utolsó kenetet, inkább levelet ír, Toscától búcsúzik. Tosca érkezik sietve az útlevelekkel. Elmeséli szerelmének, miként ölte meg Scarpiát, s azt is, hogy Cavaradossit csak színleg végzik ki, ahogyan Tosca hiszi, vaktölténnyel. A festő mégsem képes felszabadultan örülni, talán rossz előérzete miatt, talán a rémes éjszaka emlékeinek nyomasztó súlya alatt. Megjelenik a kivégzőosztag, Cavaradossi a puskacsövek elé áll, a lövés eldördül. A festő holtan rogy össze. A hozzásiető Tosca őrjöngve fedezi fel: Scarpia ismét hazudott. Lentről kiabálás hallatszik: megtalálták a holt Scarpiát, Toscát keresik. Tosca azonban félrelöki a rátörő Spolettát, és sikoltva veti le magát a mélybe: "Ó, Scarpia, majd felelsz Isten előtt!" 
forrás: www.opera.hu


A hit Isten nagylelkűségéből kapott ajándék - homília évközi hetedik vasárnapra

A II vatikáni zsinat előtti naptárban a nagyböjt előtti pár vasárnapot böjtelőnek hívták. Nem véletlenül, mert a nagyböjt kezdetére voltak hivatottak a hívek lelkét felkészíteni. És noha a böjtelőt eltörölték, mégis a múlt vasárnapi és a mai evangélium is elkezd bennünket bevezetni a negyven napos böjtidőbe. A héten hamvazószerdával kezdetét veszi a szent húsvétra való készület ideje. 
Az elmúlt vasárnapok evangéliumai az Úr Jézus csodáiról szóltak. Kafarnaumban betegek tucatjait gyógyította meg. Nem öncélú csodatettek voltak ezek, hanem szembesítsék az akkori embereket a felismeréssel: az a Jézus, aki előttük áll, akit tanítani hallottak, akinek szavára gyógyulások történtek, nem más, mint az Isten Fia, aki emberré lett. A várva várt Megváltó. 
Bennünk is fölmerülhet a kérdés, hogy az a Jézus, aki annyi jót tett, miért mondja másutt, hogy az Emberfiát megölik, de harmadnapra föltámad? Mint ahogy az apostolok is értetlenül álltak ezen szavak hallatán, amikor Jézus megjövendölte saját szenvedését. Nos ezek az evangéliumok, amelyek csodás gyógyulásról szólnak, arra hivatottak, hogy növeljék bennünk a hitet. Mert csak erős hittel leszünk képesek egy picit is megérteni majd húsvét titkát, egy kicsit is megérteni Isten nagylelkű szeretetét. És végső soron felismerni az ember reményét. 
A mai evangélium megdöbbentő valóságot tár elénk. És csak az értette meg igazi mondanivalóját, aki a történet mögött felismeri az Isten Fiát. Párhuzamosan fut az illető béna ember testi gyógyulása és a bűneinek bocsánata. Sőt ez utóbbi következménye a testi gyógyulás. És még egy ennél megdöbbentőbb dolog se kerülje el figyelmünket. A testileg sérült ember ki volt rekesztve nem csak a társadalomból, hanem az istentiszteletből, nem mehetett be a jeruzsálemi templomba, nem vehetett részt az áldozatok általi Isten dicséretben. És most, Jézus töri át ezt a falat. Visszahelyezi ezt az embert nem csak az egészségesek közé, hanem lehetővé teszi számára, hogy részt vehessen az Isten tiszteletben. Isten dicséretében. Az evangélium ezzel zárul, mindannyian dicsőítették Istent. Ez pedig nem más, mint végső soron az üdvösség állapotának földi dimenziója.
nincs idő és lehetőség ezen összetett részlet mindenre kiterjedő elemzésére, de az a kis kafarnaumi házikó, amelyben Péter lakott, amelyben Jézus időzött, nem mint az Egyház előképe. Jézus ott van. Tanít, gyógyít, az Ő felismerésére vezeti az egyszerű embereket.
A hit isteni erény – tanultuk a katekizmusból. Igen, erény, Isten nagylelkűségéből kapott ajándék. A nagy kérdés azonban az, mit kezdek ezzel a kinccsel? Elásom, mint a balga ember, eldobom magamtól, nem foglalkozom vele? Sokan tesznek így, mondván, a hitet nem lehet racionálisan igazolni.   
Valóban, mert a hit meghaladja a természettudományok világát. Éppen azért, mert nem evilági dolog, természetfeletti. A hit és a természettudományok között nem lehet ellentét. Mert ahogy azt boldogemlékű II. János Pál pápa is írja a Fides et ratio enciklikájában, a természettudomány forrása is maga a mindeneket teremtő Isten, akiben hiszünk és aki a benne való hittel megajándékozni méltóztatott bennünket. Felismernünk engedte önmagát.
A hitünkért azonban felelősek vagyunk! Művelnünk kell, törekednünk kell megismerni, elmélyíteni. Növekedni kell benne. A hit olyan, mint egy út. Mindenki tart valahol, ki előrébb, ki hátrébb, de - és ez a legfontosabb - sohasem szabad megállni! 
Isten szolgáinak szolgája, XVI. Benedek pápa idén októbertől a Porta Fidei azaz a hit kapuja kezdetű motu proprioval meghirdette a hit évét. Nagyon fontos állomása ez a földön élő zarándok egyház életében. 
Az egyházon belül a hitben nincsen szakadás. Az a Jézus, aki egykoron eljött a megváltásunkra, aki önmagában láthatóvá engedte számunkra az Atyát, nem hagyott minket magunkra. Ma is él, és folyamatosan jelen van az Egyházban. 
Az evangéliumokat olvasva pedig, ugyanazok az alapvető kérdések fogalmazódnak meg bennünk, mint a korai szemtanúkban. Ez az ember, aki az ács fia, ez a Jézus a Krisztus? A Megváltó, akiről a próféták beszéltek? 
Figyeljük meg az akkori emberek válaszait: „nemde az Ács fia? Jakab és József testvére?” Sokan tétováztak és megütköztek rajta. 
Az írástudók: „Hogy beszélhet így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?” - Az elvakultság a megátalkodottság szólt az akkori írástudókból. És sokan halált kiáltottak rá.
Aztán mások „álmélkodtak tanításán, mert nem úgy tanított, mint az írástudók és a farizeusok, hanem úgy, mint akinek hatalma van.”
És ma? Ma is sokan eloldalognak, mint akik ott voltak a csodálatos kenyérszaporításkor. Jóllakatta őket és odébbálltak. Vagy csodás rabbinak tartották, nagyhatású szónokot láttak benne, mert a szemüket homály fedte. 
Mennyien vannak ma is, akik kiagyalt meséknek tartják mindazt, amit az Egyház, az apostolok hitének sziklaalapján állva, a Szentlélek ihletése által elénk tár. Mennyien vannak, akik megütköznek, megbotránkoznak a hallott tanításon. De az alapvető kérdést senki se kerülheti ki. 
Jézus-e a Krisztus? Az a Jézus, akiről az egyház tanít, aki él az Egyházban, akinek keresztáldozata jelenvalóvá válik nap, mint nap az oltáron, az élő Isten fia? Ez a kérdés. A válasz pedig IGEN.  
Jézus kortársai közül sokan hittek benne, leborultak előtte. A pásztorok, a pogány bölcsek, vagy a szamáriai asszony, avagy a bűnbánó Mária, aki drága nárdusz olajjal megkente Jézus lábát.
A döntés számunkra is megkerülhetetlen.
Aki ma elfogadja Jézust és leborul az Oltáriszentség előtt, a pogány századoshoz hasonlít: „Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”
Ezt a tettet, kedves Testvérek az igaz hit készteti. Erre hív ma minket az Egyház, erre hív minket a Szentatya, merjünk vele együtt belépni a hit kapuján. Lépjük át a kafarnaumi kis ház kapuján, a hit kapuján. Induljunk el Krisztushoz, a szent liturgián keresztül, dicsérni és magasztalni Istent! „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” Ámen (S.P.)

2012. február 15., szerda

Az elrejtett kincs

"Az Úr Jézus egyszer példabeszédet mondott a szántóföldön elrejtett kincsről (Mt 13,44): "A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet." Így akar annak a kincsnek birtokába kerülni. Krisztus ezen a kincsen az Isten országát, az Istengyermekséget, a keresztény életet értette. Sokak számára ez rejtett kincs; aki azonban - a kegyelemtől vezetve - megtalálta, az mindent odaad és egész életét Krisztus szolgálatába állítja.
Hasonlíthatjuk azonban ezt a rejtett kincset egy másik nagy jóhoz, ami éppoly ismeretlen nagyon sok keresztény előtt, mégpedig a szentmise áldozathoz. Ez is valóban nagy kincs az Egyház szántóföldjében, de sokak számára elásott, elrejtett kincs. Akik azonban az Egyházzal akarnak élni és vele együtt akarnak áldozni, azok megtalálták ezt a kincset és most azon fáradoznak, hogy kiemeljék és magukévá tegyék." 
Parsch Pius: A szentmise magyarázata, Bp. 1937, 3.

2012. február 13., hétfő

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Indító gondolatok

"Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől! Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen. Egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem. Te igazságosan ítélkezel, s méltányos vagy végzésedben. Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám fogant. De nézd, te az igaz szívben leled örömöd - taníts meg hát a bölcsesség titkára! Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek! Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét s ujjongani fognak megtört csontjaim. Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet! Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben! Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek, és megtérnek hozzád a bűnösök. Ments meg a vértől, üdvösségem Istene, s nyelvem áldani fogja igazságosságodat. Nyisd meg, Uram, ajkamat, és szám hirdetni fogja dicsőségedet. Az áldozatok nem szereznek neked örömet, ha égőáldozatot hozok, nem fogadod el. Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg. Jóságodban, Uram, légy kegyes Sionhoz, építsd fel újra Jeruzsálem falait! Akkor majd tetszenek neked az igaz áldozatok, az égő- és a teljes áldozat, akkor majd fiatal tulkokat visznek oltárodra." (Zsolt 50,3-21)

2012. február 11., szombat

Kálmán atya 75 - ünnepi bejegyzés Kálmán atya születésnapjára

„Az Úr megesküdött és nem bánja meg: ’Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.’” (Zsolt 110, 4) Vannak olyan szentírási mondatok, gondolatok, amelyek elcsépeltnek, már-már unalmasnak hatnak, mert megszoktuk őket, gyakran halljuk azokat. Vannak azonban olyan mondatok, amelyek örökké érvenyesek, főleg akkor, ha azt valakire vonatkoztatjuk. A zsoltáros szava most Kálmán atyához szól, akinek ugyan nem papi jubileumát ünnepeljük, hanem születésének hetvenötödik évfordulóját. És akkor, amikor egy férfi élete az Úr szolgálatában telik, „az Úr félelmében telik öröme” (Iz 11,3), mélyebben érintheti vele együtt környezetét is a zsoltáros fent idézett szava.
Szeged. Ez volt talán az első hely? „Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított.” (Iz 49,1) Isten „őbenne (Jézusban) választott ki bennünket a világ teremtése előtt” (Ef 1,4). Adott hazát és családot, amely megadta az első lépésekhez szükséges hátteret.
A Kálmán atyával való beszélgetéseket felidézve sokunknak a fülében hangzik, hogy a villamos vonalától egyik irányba szegedi egyházmegye, a túloldala pedig már a váci egyházmegye volt. Aztán az is, hogy gyermekkorában kora reggel a templom lépcsőjénél várta a nyitást, hogy már akkor szolgálhasson „az Úrnak”. Az élmények között ott van a szegedi színház is, ahol annyi híres és nagy színészünk fellépett. A felejthetetlen Tisza-part, a számtalan kapcsolat, ismeretség. Azután megváltozik a környezet, mert mélyebbre kellett evezni (vö. Lk 5,4). A teológián újabb élmények sokasága keletkezik, mindamellett, hogy a teológiát Kálmán atya kiválóan megtanulta – ebből nem is felejtett az évek során. (Teológiai kérdésekben egy-egy vita nélkülözhetetlen a beszélgetések alkalmával – amennyiben a másik fél egy kicsit jártas a teológiában.)
Aztán sokat hallunk az első káplán-évekről, az öreg plébánosokról, a püspökökről. Vicces és komolyabb történetek: a tarokkozás Pozsonyban és éjjel, vagy a püspök története félúton a bérmálásra menet (két gyertya közt)... A piliscsabai biciklizések, a Szent Orbán-napi prédikáció, a felejthetetlen dunaújvárosi káplánkor, vagy éppen Bicske. Mindkét hely a mai napig meghatározó maradt Kálmán atya számára. Két év tabajdi plébánosság után pedig megkezdődött egy hosszabb szakasz. „Az Úr, a te Istened szép országba vezérel, olyan országba, ahol patakok, források és folyók erednek a völgyekben és a hegyekben.” (Mtörv 8,7) Ha nem is más ország ez, de szintén meghatározó.
1977.
Áprilisban VI. Pál pápa fogadja a magyar katolikus püspöki kar tagjait. Júniusban a Vatikánban fogadja Kádár Jánost. VI. Pál pápa márciusban münchen-freisingi érsekké nevezi ki Joseph Ratzingert, június 27-én pedig bíborossá. Ferencsik János karnagy 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendjét kapja. ABBA: The Album. Locomotiv GT: Mindenki másképp csinálja. A Voyager–2 indítása. Az első napelemes számológép megjelenése. A neutronbomba kifejlesztése. Elfogadják a Szovjetunió új alkotmányát. A TV-ben Táncdalfesztivál. Számos híresség ekkor született. Ekkor távozott el: Kovács Margit keramikus, Szervánszky Endre zeneszerző, Elvis Presley, Déry Tibor, Kós Károly, Leopold Stokowski angol karmester, Charles Chaplin amerikai színész.
Kisberk Imre székesfehérvári püspök pilisszentkereszti plébánossá nevezi ki Ackermann Kálmán Gyula tabajdi plébánost.
Talán mindannyiunk számára ez utóbbi esemény a legfontosabb 1977-ből. Attól az évtől kezdve ugyanis egyházközségünkben szemmel látható fejlődés indult el. Emlékezetes eseményeknek adott otthont falunk. Gondoljunk csak 1984-re, amikor a falu határában lévő ciszterci apátság alapításának nyolcszázadik évfordulóját ünnepeltük. Akkor Lékai László bíboros, esztergomi érsek mutatta be a szentmisét papok és hívek körében. Sorolhatnánk még azokat a dolgokat, melyekről a historia domus is tanúskodik, ám most nem az események sorára és lelki programjaink sokaságának részletezésére vállalkoztunk...
Kálmán atya személyiségéből valamit mindenki megsejthetett, még akkor is, ha csak egyszer járt nála. Egy internetes oldalon, ahol a számunkra fontos papokról írhatunk röviden, ezt olvassuk Kálmán atyáról: „...számomra mindig a befogadó szeretet példája...”. Valóban, aki hozzá közelített, azt ő nagy szeretettel fogadja mindig. „Foglalj helyet! Mesélj valami szépet!” – halljuk tőle. Azután jöhet egy kávé vagy tea, esetleg üdítő.
A plébánián életet teremtett. Már azzal is, hogy a nyolcvanas években felépített egy új épületet a régi helyére. Ez az épület pedig nyitva áll mindenki előtt. Elmondása szerint nincsenek titkai, nem rejteget előlünk semmilyen kincset. Kész meghallgatni, befogadni és elfogadni, tanácsot adni, beszélgetni. Ismerjük azt az oldalát is, amivel a betegek felé fordul. Ma már nem foglalkozik intenzíven az alkohol-beteg papokkal, de sűrűn befogadta őket a gyógyulás reményével. Alapító tagja a leányvári Hivatásőrző Ház Rehabilitációs Otthonnak. Vállalta a Kiskovácsiban lévő kórház betegeinek lelki gondozását is. A beteg ember számára nem „selejt”, nem lecserélhető valami. Egy olyan ember, aki a kellő lehetőség és remény meglétével új életet kezdhet – ha akar.
Az egyházközség épületeit folyamatosan rendben tartja. A templomot a kilencvenes évek elején belülről kifesttette, a berendezéseket is restauráltatta. Megújult a ravatalozó is, ami harangot is kapott. Kicseréltette a templom padsorait, jelenleg a vizesedés okozta károkat igyekszik helyrehozatni a szakemberekkel. Befogad és szervez táborokat, kulturális programokat rendez. Felújíttatta a Szentkutat is, ahol minden nyáron misézik a hívek sokaságának részvételével.
A Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend lovagja.
Ő vezette be Szent Cirill és Metód helyi kiemelt tiszteletét a februári ünnepi szentmisével. Erre minden évben más püspököt/papot hív meg, hogy ezzel is változatossá és ünnepélyessé tegye a napot. Nagy gonddal figyeli a fiatalok pályaválasztását, amiben, ha kell, segíti is őket.
Figyelmességének jele a „péntek este”, és az „egy szál”, olykor egy cserép virág...
Számunkra, pilisszentkeresztiek számára nevek is kötődnek hozzá, akiket meg kell említenünk. A mindig szolgálatkész Palit, a kiválóan muzsikáló Jancsit (Kántor), a rokonait, megmaradt lelki gyermekeit – vagy csupán jó ismerőseit. Sokan vették körül mindig, és teszik ezt ma is. Szereti, ha van mellette társaság.
Mit lehet még írni vagy mondani Kálmán atyáról? „Szereti az Istent” (vö. 1Kor 8,3). És aki szereti az Istent, „azt az Isten is a magáénak tudja” (uo.). Ez az élő kapcsolat a legfontosabb, és minden tett, erő, képesség, adottság ebből forrásozik. Mindent csakis Istenben tudott és tud majd ezután is véghez vinni. Egy pap életében a 75 talán mondható „bűvös számnak” is. Ekkor beadja a püspök felé nyugdíjazási kérelmét. Határvonal a 75, mert, ha tetszik, ha nem, ekkor már jócskán kijut az orvosságokból is. Kimondhatjuk azonban, hogy Kálmán atya két dolgot biztosan magáénak mondhat, így 75 évesen: a hitet és a bölcsességet. A hit útja rögös, kanyargós, néha nem várt fordulatokat szab, de ezeket leküzdve és ezekkel élve az idők során igaz hívővé és bölcs emberré válhat.
Volt olyan is a 75 évben, hogy valami nem jól sikerült, vagy valaki esetleg rosszat akart – mert bizony ezen a földön ez is előfordul. Volt olyan is, hogy valaki hátatfordított, vagy meg sem hallotta a pap szavait. Volt olyan is, hogy üresnek tűntek a napok, és a magány úrrá lett.
Lesz még olyan, hogy valaki nem várt örömet hoz, és akkor minden jól fog sikerülni. Lesz még olyan is, hogy Kálmán atyát sokan meghallgatják. Lesz még olyan is, hogy az ürességet betölti a Minden.
Kedves Kálmán atya! Köszönjük, hogy 1977-ben eljött Pilisszentkeresztre, és nem ment el azóta sem innen. Köszönjük, hogy megkeresztelte azt a több száz gyermeket! Köszönjük, hogy Isten házáról és népéről gondoskodott, mint atya. Köszönjük, hogy közénk hozza az Úr Jézust minden nap!
Kívánjuk, hogy maradjon továbbra is köztünk, segítsen minket Isten felé, a Kereszt felé. Kívánjuk, hogy Isten hosszú és egészséges élettel áldja meg, azután pedig „boldog véget engedjen”, és befogadja a szentek seregébe.
Hálásak vagyunk Istennek Atyáért!
„Atyáim Istene, irgalomnak Ura, aki a szavaddal teremtettél mindent, és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, és igazgassa a világot szentségben és igazságosságban és egyenes lélekkel tegyen igazságot: add meg nekem a bölcsességet, trónod osztályosát, és ne zárj ki engem gyermekeid közül. Hiszen szolgád vagyok, szolgálód fia, gyönge és rövid életű ember, és édeskeveset értek a joghoz és törvényhez. Ha mégoly tökéletes is valaki az emberek fiai között, de a tőled való bölcsességnek híjával van, semmibe kell venni. Te szemeltél ki néped királyává, fiaid és lányaid bírájává. Te parancsoltad meg, hogy templomot építsek szent hegyeden és áldozati oltárt a városban, amelyet lakóhelyül választottál, szent sátrad hasonmásául, amelyet kezdettől készítettél. Nálad a bölcsesség, ismeri műveidet, jelen volt, amikor a világot teremtetted, és tudja, mi kedves a szemedben és mi helyes a parancsaid szerint. Küldd le szent egedből, dicsőséged trónjától, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben. Mert tud és ért mindent; tetteimben józanul vezet majd és megoltalmaz hatalmával. Így majd tetszenek neked műveim, népedet igazságosan kormányozom, és méltó leszek atyámnak trónjára. Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr? Hisz a halandók gondolatai bizonytalanok, és terveink ingatagok. Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére. Csak nagy nehezen derítjük ki, ami a földön van, és üggyel-bajjal értjük meg, ami kézenfekvő. Hát akkor az égi dolgokat ki tudná kifürkészni? Ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál (neki) bölcsességet és nem küldted el a magasból szent lelkedet? Csak így lettek simává a földön lakók útjai, s így tanulták meg az emberek, mi kedves a szemedben. Csak a bölcsesség által menekültek meg.” (Bölcs 9,1-19)

Holnap, vasárnap a 08:30-as szentmisén köszöntik Kálmán atyát templomunkban. Születésnapja hétfőn, február 13-án lesz. 

2012. február 10., péntek

Megjelent magyar nyelven a Porta Fidei!

A Szent István Társulat kiadta a közelmúltban lefordított "Porta Fidei" motu propriot. XVI. Benedek pápa ebben hirdette meg A hit évét. Hála és köszönet a magyar fordításért! (Hetekkel ezelőtt jeleztük, hogy ajándékkal kedveskedünk majd olvasóinknak, ugyanis felhívásunkra volt jelentkező - azonban visszajelzést és eredményt nem kaptunk.)

2012. február 9., csütörtök

XVI. Benedek pápa üzenete a betegek XX. világnapjára

Kedves Testvérek!

A betegek világnapja alkalmából, amelyet február 11-én, a Lourdes-i Szűz Mária emléknapján tartunk, szeretnék újból lelki közelségemről biztosítani minden beteget, akik valamilyen intézményben vagy családjuk körében vannak, és szeretném kifejezni mindannyiuknak az egész egyház irántuk való szeretetét és gondoskodását. Minden emberi élet, különösen a gyenge és a beteg élet nagylelkű és szeretetteljes elfogadása, a keresztény ember evangéliumi tanúságtételének fontos része, Krisztus példájára, aki lehajolt a testileg és lelkileg szenvedő emberhez, hogy meggyógyítsa.
1. Legközelebb jövőre, 2013. február 11-én Németországban üljük meg ünnepélyesen a betegek világnapját, amelynek témája az irgalmas szamaritánus jelképes, evangéliumi alakja lesz (vö. Lk 10,29-37). Erre készülve idén a „gyógyulás szentségeire” szeretném helyezni a hangsúlyt, azaz a bűnbánat és a kiengesztelődés szentségére valamint a betegek kenetére, amelyeknek természetes kiteljesedése a szentáldozásban valósul meg.
Jézus találkozása a tíz leprással, amelyet Lukács evangéliuma beszél el (vö. Lk 17, 11-19), és különösen az Úr egyikükhöz szóló szavai: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított” (v. 19), segítenek tudatára ébredni, milyen fontos a hit azoknak, akikre valamilyen szenvedés vagy betegség nehezedik, és az Úrhoz közelednek. A vele való találkozásban valóságosan megtapasztalhatják, hogy aki hisz, az soha nincs egyedül! Isten ugyanis, az ő Fiában nem hagy magunkra bánatunkban és szenvedésünkben, hanem mellettünk van, segít hordozni azokat, és szeretne lelkünk legmélyén gyógyítani bennünket (vö. Mk 2,1-12).
Annak a leprásnak a hite, aki mikor észrevette, hogy meggyógyult, csodálkozva és örömmel telve, egyedüliként, a többiektől eltérően rögtön visszamegy Jézushoz, hogy kifejezze háláját; megsejteti, hogy a visszanyert egészség valami sokkal értékesebbnek a jele, mint az egyszerű, testi gyógyulás. Az üdvösség jele, amelyet Isten Krisztuson keresztül ajándékoz nekünk, s ez Jézus szavaiban fejeződik ki: hited meggyógyított téged.1 Aki saját szenvedésében és betegségében Isten segítségét kéri, az biztos abban, hogy az Ő szeretete nem hagyja el soha, és hogy az egyház szeretete, amely Isten üdvözítő művének folytatása az időben, sosem hagy alább. A testi gyógyulás – amely az üdvösség mélyebb valóságának a kifejeződése – megmutatja, hogy az ember, testi-lelki egységében, milyen fontos az Úr számára. Minden szentség Isten közelségét fejezi ki és valósítja meg, aki teljesen ingyenesen „anyagi valóságokon keresztül érint meg minket…, amelyeket Ő saját szolgálatába állít, és eszközzé tesz ahhoz, hogy találkozzunk vele” (Homília, Olajszentelési szentmise, 2010. április 1.). „A teremtés és a megváltás közötti egység láthatóvá válik. A szentségek hitünk testi vonatkozásának kifejeződései, mely átfogja az egész embert, testet és lelket” (Homília, Olajszentelési szentmise, 2011. április 21.).
Az Egyház fő feladata nyilvánvalóan Isten országának hirdetése, «de ennek a hirdetésnek egy gyógyítási folyamatnak kell lennie: „…meggyógyítani a megtört szívűeket” (Iz 61,1)» (uo.), Jézus megbízása alapján, amelyet tanítványainak adott (vö. Lk 9,1-2; Mt 10,1.5-14; Mk 6,7-13). A testi egészség és a lelki sebekből való megújulás egymástól való elválaszthatatlansága segít, hogy jobban megértsük a «gyógyulás szentségeit».
2. A bűnbánat szentsége gyakran állt az egyház pásztorai figyelmének középpontjában éppen azért, mert nagyon fontos szerepe van a keresztény élet útján: „A bűnbánat szentségének minden ereje abban áll, hogy visszaállít minket Isten kegyelmébe, és bensőséges barátságban összekapcsol vele” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1468). Jézus meghirdette a megbocsátást és a kiengesztelődést, amelyet az Egyház folytat és az egész emberiséget szüntelenül meghívja a megtérésre és, hogy higgyen az evangéliumban. Magáévá teszi Pál apostol felhívását: „Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20). Jézus az életével hirdeti és jelenvalóvá teszi az Atya irgalmát. Ő nem azért jött, hogy elítéljen, hanem hogy megbocsásson és üdvözítsen, hogy reményt adjon a szenvedés és a bűn legnagyobb sötétségében is, és hogy örök életet ajándékozzon. Így a bűnbánat szentségében, a „gyónás orvosságában”, a bűn megtapasztalása nem fajul elkeseredettséggé, hanem találkozik a Szeretettel, amely megbocsát és átalakít (vö. II. János Pál pápa: Reconciliatio et Poenitentia szinódus utáni apostoli buzdítás, 31).
„A végtelenül irgalmas Isten” (Ef 2,4), mint az evangéliumi példabeszédben szereplő atya (vö. Lk 15,11-32), egyik gyermeke előtt sem zárja be szívét, hanem várja, keresi őket, utánuk megy értük oda, ahol a közösség elutasítása elszigeteltségbe és megosztottságba börtönzi őket, asztala köré hívja valamennyiüket a megbocsájtás és a kiengesztelődés örömünnepében. A szenvedés ideje, amikor kísértésünk lehetne, hogy elbátortalanodjunk és elkeseredjünk, kegyelmi idővé alakulhat, és ahogy a példabeszédben a tékozló fiú tette, magunkba szállhatunk, hogy átgondoljuk életünket, elismerjük hibáinkat és bukásainkat; vágyat érezhetünk az Atya ölelése iránt és visszatérhetünk az úton az ő Háza felé. Ő nagy szeretetében mindig és minden körülmények között virraszt életünk fölött és vár minket, hogy minden hozzá visszatérő gyermekének felkínálja a teljes kiengesztelődés és az öröm ajándékát.
3. Az evangéliumokat olvasva világosan látszik, hogy Jézus mindig különleges figyelmet fordított a betegekre. Nemcsak elküldte tanítványait, hogy gyógyítsák sebeiket (vö. Mt 10,8; Lk 9,2; 10,9), hanem alapított számukra egy külön szentséget is: a betegek kenetét. Jakab levele tanúsítja, hogy ez a szentségi cselekmény már az első keresztény közösségben jelen volt (vö. Jak 5,14-16): a betegek kenetével, melyet a papok imádsága kísér, az egész egyház a szenvedő és megdicsőült Úrra bízza a betegeket, hogy enyhítse fájdalmukat és üdvözítse őket, sőt buzdítja őket, hogy lelkileg egyesüljenek Krisztus szenvedésével és halálával, hogy ezáltal Isten népének javát szolgálják.
Ez a szentség arra indít, hogy az Olajfák hegyének kettős misztériumát szemléljük, ahol Jézus drámai módon szembesült az Atya által mutatott úttal, a szenvedésnek, a tökéletes szeretetnek az útjával, és elfogadta azt. A próbatételnek abban az órájában Ő közvetítő, „magában hordozza, magára veszi a világ fájdalmát és szenvedését, Istenhez szóló kiáltássá formálva azt, Isten szeme elé és az Ő kezébe helyezi, azaz valóságosan a Megváltás művébe” (Lectio divina, Találkozó a római klérussal, 2010. február 18.). De „az Olajfák hegye az a hely is, ahonnan Ő felment az Atyához, tehát a Megváltás helye. Az Olajfák hegyének kettős misztériuma mindig „aktív” az egyház szentségi olajában…, Isten szeretetének jelében, amely megérint minket” (Homília, Olajszentelési szentmise, 2010. április 1.). A betegek kenetében az olaj szentségi anyagát kapjuk meg, úgymond „Isten orvosságát…, amely most biztossá tesz minket az ő jóságában, megerősít és megvigasztal, ugyanakkor a betegségen túl a végleges gyógyulás, a feltámadás felé irányítja figyelmünket (vö. Jak 5,14)” (uo.).
Ez a szentség ma nagyobb figyelmet érdemel, mind a teológia terén, mind pedig a betegek felé irányuló lelkipásztori tevékenységben. Figyelembe véve a liturgikus imádság szövegeit, amelyeket a betegséghez kötődő különböző élethelyzetekben és nem csak a földi élet végén alkalmazunk (vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1514.), a betegek kenetét nem tarthatjuk „kisebb szentségnek”, mint a többit. A lelkipásztori törődés és figyelem a betegek iránt, míg egyrészről Isten gyöngédségének jele a szenvedő ember iránt, másrészről lelki hasznot hoz a papok és az egész keresztény közösség számára is, annak tudatában, hogy amit a legkisebbnek teszünk, azt magának Jézusnak tesszük (vö. Mt 25,40).
4. A „gyógyulás szentségeivel” kapcsolatban Szent Ágoston megállapítja: „Isten meggyógyítja minden betegségedet. Ne félj tehát: minden betegségedből meggyógyít… Neked csak hagynod kell, hogy Ő gyógyíthasson téged és nem szabad visszautasítanod kezét” (Zsoltárok magyarázata, 102. zsoltár, 5: PL 36, 1319-1320). Isten kegyelmének értékes eszközei ezek, amelyek segítik a beteget, hogy egyre inkább azonosuljon Krisztus halálának és feltámadásának misztériumával. E két szentséggel együtt szeretném hangsúlyozni az Eucharisztia fontosságát. Ha betegség idején magunkhoz vesszük, egyedülálló módon segít, hogy végbemenjen bennünk ez az átalakulás. Aki Jézus testéből és véréből táplálkozik, azt egyesíti azzal a felajánlással, amelyben önmagát adta oda az Atyának mindannyiunk üdvösségéért. Az egyház egész közössége, különösképpen a plébániaközösségek figyeljenek arra, hogy biztosítsák a rendszeres szentáldozás lehetőségét azoknak, akik egészségi állapotuk vagy életkoruk miatt nem juthatnak el a liturgiákra. Ily módon ezek a testvérek megkapják a lehetőséget, hogy megerősítsék kapcsolatukat a megfeszített és feltámadt Krisztussal azáltal, hogy iránta való szeretetből felajánlott életükkel részt vesznek az egyház küldetésében. Ebből a szempontból fontos, hogy a papok, amikor a kórházakban, gondozó intézetekben vagy a betegek otthonaiban végzik érzékeny lelkületet igénylő tevékenységüket, a „betegek szolgálóinak” érezzék magukat, akik „jelei és eszközei Krisztus együttérző szeretetének, amelynek minden szenvedő emberhez el kell jutnia” (vö. Pápai üzenet a betegek XVIII. világnapjára, 2009. november 22.)
A Krisztus húsvéti misztériumához való hasonulás – amely a lelki áldozáson keresztül is megvalósul – egészen rendkívüli jelentőséget nyer, amikor az Eucharisztiát szent útravalóként szolgáltatják ki és veszik magukhoz. Az életnek abban a pillanatában még erősebben visszhangzanak az Úr szavai: „aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon” (Jn 6,54). Az Eucharisztia ugyanis, különösen szent útravalóként – Antióchiai Szent Ignác meghatározása szerint – „a halhatatlanság gyógyszere, a halál ellenszere” (Efezusiaknak írt levél, 20: PG 5, 661). Az átmenet szentsége a halálból az életbe, ebből a világból az Atyához, aki mindannyiunkat vár a mennyei Jeruzsálemben.
5. A betegek XX. világnapjára szóló üzenet témája, „Állj fel és menj! A hited meggyógyított”, előretekint a Hit évére is, amely 2012. október 11-én veszi kezdetét, megfelelő és értékes alkalomként arra, hogy újra felfedezzük a hit erejét és szépségét, elmélyítsük tartalmát és tanúságot tegyünk róla mindennapi életünkben (vö. Porta fidei apostoli levél, 2011. október 11.). Bátorítani szeretném a betegeket és szenvedőket, hogy mindig biztos támaszt találjanak a hitben, amelyet Isten igéjének hallgatása, a személyes imádság és a szentségek táplálnak. A lelkipásztorokat pedig arra hívom, hogy legyenek egyre készségesebbek a szentségek betegeknek való kiszolgáltatására. A rájuk bízott nyáj vezetőiként, a Jó Pásztor példájára, a papok legyenek örömmel teltek, szolgálatkészek a gyengék, az egyszerűek, a bűnösök iránt, és a remény megnyugtató szavaival Isten végtelen irgalmát tanúsítsák számukra (vö. Szt. Ágoston, 95. levél, 1 PL 33, 351-352.).
Ismét kifejezem személyes köszönetemet és az egyház köszönetét az egészségügyben dolgozóknak és azoknak a családoknak, akik rokonaikban az Úr Jézus szenvedő arcát látják, hiszen szakmai hozzáértésben vagy csöndes szolgálatban, gyakran Krisztus nevét nem is említve, konkrétan Őróla tanúskodnak ( vö. Homília, Olajszentelési szentmise, 2011. április 21.).
Máriára, az Irgalom Anyjára és Betegek Gyógyítójára emeljük bizalommal tekintetünket és őt szólítjuk imádságunkkal. Az ő anyai együttérző szenvedése, amelyet a kereszten haldokló Fia mellett élt át, kísérje és tartsa meg a hitet minden beteg és szenvedő emberben a testi és lelki sebekből való gyógyulás útján.
Mindenkit biztosítok arról, hogy megemlékezem róluk imáimban, és mindenkire rendkívüli apostoli áldásomat adom.

XVI. Benedek pápa

1 Az olasz nyelvben az üdvösséget és a gyógyulást kifejező szó ugyanabból a tőből származik (salvezza, salvato)
Forrás: Magyar Kurír. A szöveget fordította: Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára

2012. február 8., szerda

Ajánlott oldalak

A megszokás nagy úr, főleg egy honlap esetében, ahol elég sűrűn változnak a bejegyzések, szavazások, linkek... Így van ez nálunk is, hiszen az "Ajánlott oldalak" a jobb oldali sávban találhatók, és ezek között mindig akad új. Most a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely honlapját adtuk hozzá a listához. Egyházközségünk itt már több alkalommal is járt. A kegyhely igazgatója fr. Kálmán Peregrin ferences szerzetes. A közelmúltban maga az apostoli nuncius misézett Szűz Mária kegyhelyén, hogy megerősítse nemzetünket hitében, mely mindig az apostolok szilárd alapján állt.
A kegyhely honlapját eléri ITT.

2012. február 7., kedd

Folytatódik zenei sorozatunk

Ezen a héten Puccini Tosca című operáját ajánljuk majd olvasóink figyelmébe. Szombaton is tartson velünk!

A Jézus-könyv harmadik része hamarosan érkezik

Római források szerint szeptemberben megjelenhet XVI. Benedek pápa Jézusról szóló trilógiájának harmadik része. Az elsőt 2007-ben, a másodikat 2011-ben adták ki. A harmadikban a pápa Jézus születésével és gyermekkorával foglalkozik. 

2012. február 6., hétfő

Indító gondolatok

"Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!" (Mt 7,1-5)

2012. február 5., vasárnap

Angelus a hó és jég ellenére

A hó és a jég sem akadályozták meg XVI. Benedek pápát abban, hogy megtartsa szokásos Úrangyala imádságát a Szent Péter téren. A nyolcvanas évek közepe óta nem volt ekkora hó Rómában. A pápa szépnek vélte a havat ma reggel, ám reményét fejezte ki, hogy közeleg a tavasz. 
Beszédének elején a szenvedésről szólt: Jób nem lázadt, hanem alávetette magát Isten akaratának. Az evangéliumok pedig arról tanúskodnak, hogy Jézus legfőbb tevékenysége a földön a tanítás és a betegek gyógyítása volt. A betegségben megtapasztalhatjuk mások közelségét és figyelmességét. Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy a gonosz hatalmát gyökeresen kiirtsa, és meghirdesse Isten uralmát (országát). 
"Isten szava is tanít minket, hogy létezik egy döntő, mélyreható magatartás a betegség elleni küzdelemben: tudniillik a hit. Ezért mondja Jézus minden meggyógyult embernek: a hited megsegített." - fogalmazott XVI. Benedek pápa.
"De miben való hit? Az Isten szeretetében. Ez a biztos válasz, ami a gonosz felett radikálisan győz."
A Szent Péter téren közel tízezer zarándok gyűlt össze, hogy meghallgassa a pápa szavait.

Katekézis: Melyek a hit sajátos jellemzői?

A hit az üdvösséghez szükséges természetfölötti erény; Isten ingyenes és mindazok számára elérhető ajándéka, akik alázatosan kérik. A hit cselekedete emberi tett, azaz az emberi értelem tette; az értelem az Istentől indított akarat hatására szabad beleegyezését adja az isteni igazságokhoz. A hit biztos, mert Isten Igéjére támaszkodik; tevékeny „a szeretet által” (Gal 5,6); Isten Igéje hallgatásának és az imádságnak köszönhetően folytonosan növekszik. Már most megízlelteti velünk a mennyország örömét. (A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, 28.)

2012. február 4., szombat

Wagner: Rienzi

Cola Rienzi egy magabiztos pápai jegyző (tenor hangfekvésben), aki egy zajos éjszakán igyekszik békét teremteni egy római utcán. Az opera XIV. századi eseményeket jelenít meg Rómában. Az első jelenet Rienzi háza előtt zajlik. Szó szerint zajlik, mert a hatalmat gyakorló patríciuscsaládok Rienzi húgának elrablására készülnek, és vitatkozásuk felveri még a pápai legátust is. Raimondo, a pápai legátus odasiet, hogy békét teremtsen, ám kísérlete kudarcba fullad. Igen, pápai legátus, mert ti. ekkor közvetlenül az avignoni fogság után vagyunk. Tehát Irene, Rienzi húga így kiált: „Segíts, segíts, Istenem!”
A második jelenetben Irene csodálkozik megmenekülésén, és továbbra is Rienzire bízza magát. Ezután Adriano és Irene vallomásban éneklik meg, hogy bármilyen is lesz körülöttük a világ, szeretetük kitartó lesz. Végül belép a hírnök, orgona hangok, templomi jelenet. Rienzi teljes fegyverzetben jelenik meg a nép előtt, aki térdre esik előtte. Rienti hirdeti, hogy Rómában a jog és a szabadság fenntartható az ő segítségével. A nép éljenzi őt, mint egy hőst.
A következő jelenet a Capitolium. Rienzi pompás öltözetben belép, majd közlik vele a futárok, hogy a római földeken béke és szabadság uralkodik. A szenátorok adó kivetésén gondolkodnak, Rienzi kijelenti, hogy nem akar saját dicsőségével foglalkozni, hanem Rómát felszabadítja és védelmezi a törvényt. A Colonna és Orsini családok pedig Rienzi megölését tervezik.
A következő jelenet egy fogadás. Itália minden részéről érkezett diplomatákat köszönt Rienzi. Adriano, aki közben tudomást szerzett a gyilkossági tervről, csendben figyelmezteti Rienzit az árulásról. A balett előadás alatt Orsini közelebb kerül Rienzihez, és megpróbálja leszúrni. Kiderül azonban: Rienzit páncél védi. Tumultus alakul ki. Rienzi megbocsát.
Római tér a következő szín, ahol harangok zúgnak, és hatalmas tömeg keresi Rienzit. A nemesek elmenekülnek a városból. Rienzi megjelenik, és ismét szabadságot ígér Rómának. A tömeg sír, ujjong, ezzel kifejezik, hogy kitartanak Rienzi mellett és támogatják törekvéseit.
Adriano elkeseredett, mert hallja a háború zaját, ahogy az emberek rohannak felfegyverkezve. Rienzit nem tudja lebeszélni, aki búcsúzóul átöleli Irenet, és elindul a háborúba, hogy a szabadságot és jogot védelmezze.
Ezután a Lateráni bazilika előtti rész tárul elénk, ahol egy titkos találkozón Baroncelli bíboros tájékoztat a német diplomatákról, akik Rómát át akarják venni. A gyűlésen megjelenik Adriano is, akinek elhatározását megerősítik a várható események. A tér megtelik az ünnepi istentiszteletre gyülekezőkkel. Ide igyekszik Rienzi és Irene is. Éppen a templomba lépne, amikor teljes püspöki ornátusban megjelenik Raimondo és kihirdeti a pápa Rienzi fejére kimondott átkát. Rienzi megdöbben. Megkezdődik a szentmise, csak Rienzi, Irene és Adriano marad a téren. Adriano megkísérli rávenni Irenét, hogy szökjön vele, hagyja el fivérét, hisz mindenki, aki vele szövetségben marad, a pápai átok hatása alá kerül. Irene visszautasítja kedvese ajánlatát, Adriano csalódottan távozik.
Az ötödik felvonásban ismét a Capitoliumban vagyunk. Rienzi imádkozik Istenhez, hogy adjon neki erőt Róma egyesítéséhez, nagyszabású tervének befejezéséhez. Irene belép, megöleli Rienzit. Adriano álruhában megjelenik. Rienzi kéri Irenet, hogy menjen Adrianoval, de az nem akarja cserbenhagyni őt. Közben a tribunus úgy határoz, még egyszer beszédet intéz a néphez. Az egész Capitolium veszélyben van. Már látszanak az épület felgyújtására tett előkészületek. Itt is, ott is fáklyák lobbannak, de Irene nem tágít. Bátyja mellett marad.
Végül Róma népe ostromot indít a Capitolium ellen. Rienzi és Irene megjelennek az erkélyen. Az egykor lelkesen támogatott vezető megkísérel beszédet intézni a polgárokhoz, de Baroncelli bíboros és Cecco del Vecchio mindkettőjük megkövezésére szólítják föl követőiket. Láng borítja el az épületet. Adriano berohan, hogy Irenét mentse a lángok közül, az épület azonban hatalmas zajjal, mindhármukat maga alá temetve összedől.
Rienzi a hatalmat a hétköznapi emberek kezébe akarta átadni, legyőzve a nemesi uralkodást. Az Egyház, mely kezdetben támogatta őt, végül ellene fordult. 

Hallgasson meg néhány részletet az operából
A nyitány a Müncheni Filharmonikusok előadásában (1962):

A záró jelenet:

2012. február 3., péntek

"Bár ilyenek lennénk mi" - programajánló

2012. február 10-én 19:00-kor a Közösségi házban Sudár Annamária és Török Máté (a Misztrál együttes tagja) összeállítását hallhatják az érdeklődők. A Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett esemény részletes műsorát itt találja. 

Szent Balázs püspök és vértanú emléknapja

Minden vértanú ünnepe szinte ugyanarra hívja fel a figyelmet: a püspöknek, papnak és hívőnek egyaránt nem azt kell hirdetnie és mondania, amit a világ szeretne hallani, ami kedves a fülnek, hanem az Igazságot, amely maga Krisztus. Szent Balázs és a többi vértanú azért ontotta vérét, mert szerették Krisztust, és nem akartak tőle elszakadni. Nem akartak tudni másról, mint "Jézus Krisztus keresztjéről". Abban látták üdvösségüket, hitük lényegét. Szent Balázs hitének útja Krisztus útja volt, mert egészen szerette a rábízott nyájat: meghalt érte. Ez a nyáj az Egyház mindenkori hívő serege. Az Egyház, mely Krisztus titokzatos teste. Így hal meg a vértanú legjobb barátjáért, Krisztusért. XVI. Benedek pápa többször hangsúlyozza, hogy Krisztus a barátunk. Hozzá mindig szólhatunk, meghallgat minket, főként pedig táplál saját testével és vérével. Aki az Eucharisztiáért életét adja, boldog ember marad mindörökké. 

2012. február 2., csütörtök

Fény a népek világosságára - számunkra is

A mai ünnep körmeneti antifónája ez: "Fény a népek világosságára, és dicsőségére népednek, Izraelnek." A hozzá tartozó kantikum Simeon hálaéneke: 
"Most bocsátod el szolgádat, Uram, a te igéd szerint békességben. Mert látták szemeim a te Üdvösségedet. Akit rendeltél minden népek színe előtt. Hogy fény legyen a népek világosságára, és dicsőségére népednek, Izraelnek."
Az alábbi videón ezt halljuk, gregorián dallamon:

Urunk bemutatása a templomban - a Boldogságos Szűz Mária tisztulásának ünnepe

Suscépimus Deus misericordiam tuam in médio templi tui: secúndum nomen tuum Deus, ita et laus tua in fines terrae: justítia plena est déxtera tua. (Psalm 47, 10-11)
Istenünk, kegyelmedre emlékezünk templomod szentélyében. Amint a neved, Istenünk, úgy terjed dicsőséged is, a föld határáig. (Zsolt 47, 10-11)

2012. február 1., szerda

Ünnepi miserend

Holnap, február 2-án délelőtt 09:00-kor és este 18:00-kor lesz szentmise!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...