A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2011. október 31., hétfő

Liszt Ferenc: Libera me

Halottak napját legtöbben a temetőben, a templomban és otthon töltjük. Amennyiben energiája engedi, vegyen részt másodikán este 19:00-kor a Bosnyák-téri Páduai Szent Antal-plébániatemplomban végzett régi rítusú szentmisén. Ekkor "az ordinárium és a feloldozás Libera me tétele Liszt Ferenc zenéjével szólal meg a Szent Efrém Férfikar (művészeti vezető: Bubnó Tamás) és Fassang László orgonaművész előadásában, egyúttal tehát a Liszt-misék sorozatának záródarabja is lesz." (az idézet a CLSMA blogjáról származik)
A Szent Efrém Férfikar tavasszal nálunk énekelt a templomban. 

Hűség a pápa és az Egyház iránt

Christoph Schönborn bécsi érsek szombaton a Lateráni bazilikában egy hálaadó szentmisén hangsúlyozta, hogy ezekben a kritikus időkben még nagyobb szükség van arra, hogy egységben legyünk a pápával. A Nemzetközi Kolping Szövetség zarándoklatának zárómiséjén mintegy 7000 ember gyűlt össze. A bíboros elmondta azt is, hogy hangsúlyozni kell a munka és az oktatás fontosságát a fiatalok számára. A kötelezettségvállalás és a család fontos kérdések a társadalom számára. "Krisztus építi házunkat, nem önmagunk építjük" - hangsúlyozta. 
A zarándoklat Adolph Kolping boldoggáavatásának 20. évfordulója alkalmából volt. (katholisch.at)

Hívd meg a szegényeket

"Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. De az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat." (Lk 14,12-14)

Közelgő ünnepek

November 1. Mindenszentek ünnepe. Ekkor a megdicsőült Egyház tagjaiban dicsérjük Istent.
November 2. Halottak napja. Ezen a napon a szenvedő Egyházért imádkozunk.

2011. október 30., vasárnap

„Ő a főpap, az oltár és az áldozat...” - az oltár teológiája III.

Sorozatunkat folytatva most továbbhaladunk, és az előzmények tárgyalása után az oltárra és annak taológiájára térünk rá. 
Az oltár
„Sokféle erő lakik az emberben: ha megismeri, úgy fel tudja fogni a dolgokat, csillagokat és hegyeket, tengereket és folyókat, fákat és állatokat és mindent, amit az ember a maga szolgálatába vont és belekapcsolt az életkörébe. Tudja azokat szeretni, s gyűlölni, útálni, eltaszítani is tudja; képes azoknak ellenállni, vagy vágyakozni utánuk s magához vonzani őket. Meg tudja fogni és alakítani tetszése szerint. Örömből, bánatból, vágyból, szeretetből, nyugalomból és izgatottságból sokféle indulat áramlik át szívén... Összes erői között a legnemesebb: megismerni, aki magasabb nála, - tisztelni azt és átadni magát. Olyan az ember, hogy megismeri az Istent, a fölötte valót, - imádni tudja és odaadja a szívét, hogy ezáltal Isten dicsőségére legyen. 

Hogy azonban az Isten fölsége lelkében tündököljék, hogy az ember e fölséget imádhassa, hogy ne legyen magához önzően ragaszkodó, de fel tudjon emelkedni és átadja lelkét, hogy szolgálni tudja a nagy Isten dicsőítését: erre való az áldozat. Lélek-mélység: ez az áldozat ereje. Az ember legbelsejében csend és tisztaság honol. Ebből támad az Istenhez fölszálló szentáldozat.

Mi az oltár? Egy látható jel: e legbelsőbb csönd és tisztaság jegye. Ott áll a templomok szentélyében, - lépcsőkre rakva, a háttérből kiemelve, elkülönítve minden emberi dologtól. Mint ahogyan a lélek szentélye, éppúgy az oltár is különálló. Erősen áll az oszolopokon, mint egyenes, nyílt és becsületes szándék, mely eltökéli, hogy átadja életét Istenének. És rajta nyugszik az asztal, a jól elkészített hely, melyen a szentmisét bemutatják. Nem holmi kuckó: szabad, kiszélesedő térség. Tiszta, világos, nyitva áll minden tekintet előtt. Éppúgy, mint belül a szívben, helyet lel rajta az áldozat. Fényesen világlik Isten elé, fenntartás, kikötés, hátsó gondolat nélkül.

Együvé tartozik mindkét oltár. A kívül álló s a belső. Mi az előbbi? Szíve a templomnak. Mi a második? Legmélyebb pontja az emberi szívnek; a lélek oltára ez. S a másik, a külső – falaival és boltozatával – emennek kivetülése. Lelki oltárunk hasonlata.”[1]

Azért tartom fontosnak ezt a bevezetőt az oltárhoz, mert valóban nem kezelhetjük egy tőlünk (életünktől és személyiségünktől) különálló tárgyként, amelyet csak alkalmanként használunk bizonyos célra vagy célokra. Az oltár az áldozatbemutatás helye. Életünk is áldozatokkal teli élet, mely Krisztus áldozatában és feltámadásában nyer értelmet. Jézus Krisztus áldozata, mely az oltáron megjelenik, szeretetből ment végbe. Az oltár számunkra az a hely, ami nélkülözhetetlen, mert szeretjük. Az oltárt azért szeretjük, mert számunkra Jézus Krisztus áldozata engesztelő áldozat volt, Jézus ezt szeretetből tette, Isten akarta a mi üdvösségünket, ezért áldozta fel Fiát a kereszt oltárán.[2]

Az oltár kialakulása, fejlődése

A liturgikus tér központi eleme minden időben a művészek és a hívek érdeklődésében állt. Az Utolsó vacsorától egészen napjainkig az oltár jelentős és mély változásokon ment át. Kezdetben az ószövetségi zsidó szokásokra támaszkodott, mint ahogyan az volt még Jézus idejében, az Utolsó vacsora estéjén is. Eszerint az első szentmise a zsidó rítus szerint zajlott le. A fejlődés alapelve az maradt, hogy Jézus Krisztus testét és vérét mutatja be áldozatul. Az apostolok idejében még a szeretetlakoma formájában zajlott le az eucharisztikus ünnepség. Rendjét a zsidó hagyomány határozta meg. Ennek egyik eleme volt a mensa, vagyis az asztal. Azonban elég hamar elkülönült a vérontás nélküli áldozat bemutatása a szeretetlakomától. Így ez megmaradt az esti órákra, míg a szentmise reggelre került át tanító résszel egybekötve. A liturgia fejlődésével együtt alakult ki, hogy az oltár, vagyis a szentmise bemutatása vértanú sírja fölött legyen. Az oltárok szaporodásával pedig az a szabály alakult ki, hogy az oltárban lennie kell egy vértanú (szent) ereklyéjének.

Az oltárnak több fajtáját különböztetjük meg: szilárd (altare fixum), hordozható (altare portatile) és a félig helyhezkötött (altale quasifixum). Az oltárépítészet fejlődésében most a helyhez kötött oltárról lesz szó.

Eleinte a puritánság jelenik meg, csupán egy egyszerű asztal szolgált az áldozatbemutatás helyszínének. Később ez bővült nemesebb anyagból készült bevonattal, lappal burkolva. Felveszi a tömb alakot, és így alkalmassá válik az ereklye behelyezésére is. Krisztusmonogramok, keresztek, növényi motívumok és szimbólumok kezdik díszíteni az oltárt. A kőoltár hamar elterjedt, noha törvény csak 1570-ben rendelte el használatát. V. Piusz pápa a trentói zsinaton tette kötelezővé az újonnan kiadott misekönyvben. „Az ószövetségi képek is ezt sugallták. Az oltár az a hely, ahol a föld találkozik az éggel (Ter 28,10-22), a Szent Hegy, ahová az Úr alászáll, és a fenséges trón, ahonnan uralkodik. A sziklából Mózes vizet fakasztott, „és ez a szikla maga Krisztus volt” (1Kor 10,4). Az oltárszentelés cselekménye mindezt a gazdag szimbolikus értelmet tovább hangsúlyozta.”[3]

A tendencia azt mutatja, hogy a szakrális tér gazdagítása volt a cél, hogy ahol Istennel találkozik az ember, ott ne pazaroljon.[4] A román stílusban még ragaszkodás van az ókeresztény korhoz. Terjedőben van azonban az oszlopokkal és különféle mélyedésekkel, vágásokkal díszített oltártípus.  Az oltár márványtáblája négy vagy hat román oszlopocskán nyugodott. Köztük üres tér volt.[5] 

A gótikus korban liturgikus újításként jelenik meg a tabernákulum. Ennek helye változó volt: vagy külön fülkében, vagy felfüggesztve az oltár fölé, vagy egészen egyszerűen rátéve a mensára. Ekkor megjelennek a figurális díszítőelemek is az oltárokon. Megnövekszik az oltár mérete, kialakul a szárnyasoltár is. Ezekre jellemző, hogy egy-egy képsorozatot tár a hívő elé. Ezután a korok stílusai már egyre inkább hanyagolják majd az ikonográfia jelentőségét.

A reneszánszban nem látunk mélyreható változást. Tulajdonképpen leegyszerűsítés fedezhető fel az oltárlapokban, az ikonografikus elemek keretében. Alábbhagy az ikonográfiai jelentőségük, dekoratív elemek kerülnek előtérbe.

A barokk korig tehát így fejlődött az oltár, mostmár ideértve a tabernákulumot is. Az oltár már a román korban is a templom középpontja, központi helyszíne volt, ám nem határolódott el annyira, mint a barokk korban. „A templom homlokvonalai a tabernákulum és a szentségimádás idején az Oltáriszentséget tartó trónus irányába mutattak és mint a templom központjára, ráirányították a figyelmet. ... A pompás barokk templomok a hívők számára bizonyára olyanok voltak, mint ’egy darabka menny itt lenn a földön’.”[6] A barokk oltár harmadik része a bolthajtásig ér (plafonig).

„Szentjeink szoboralakban odakerülnek  a templomok homlokzatára, elejére (óbudai, tolnai templom, egri székesegyház), főoltárokra, még akkor is, ha nem ők a patrónusok.”[7]

Magyarországon tulajdonképpen román kori épen maradt oltár nincs. Gótikus oltárok (jellemzően a szárnyasoltár) XIV. századtól épülhettek, bár pontos adat nincs erre. Az oltárok elpusztításáról a törökök gondoskodtak. Az oltárépítés ezután a barokk korban ismét megindul. Donner Rafael György (1693-1741) volt az első alkotó ebben a műfajban. Főleg Pozsonyban tevékenykedett Esterházy Imre érsek szolgálatában. „A magyarországi barokk oltárokon hatásukban egész kivételes jelentőségűvé nőttek Donner angyalakjai, melyeket az akkor már meglehetősen kialakult szokástól eltérően, nem a tabernakulum melletti menzarészre, hanem külön egységként az oltár elé helyezett.”[8]

Az oltárépítészet mellett szólni kell a szakrális tér fejlődéséről is, amit már említettem. A kezdetekben elzárkózott a kereszténység a templomok építésétől. Egyedül Jézusban látták az élő Isten házát. „Az Atya bennem lakik”[9] – mondja Jézus Fülöpnek egy alkalommal. Valamint egy mondat szintén alátámasztja a templom szükségtelenségét: „Isten nem lakik kézzel épített templomokban.”[10] Azonban a keresztény közösségnek szüksége volt olyan helyre, ahol összejön. Szüksége volt arra is, hogy a szentégek kiszolgáltatásához méltó helyet találjon és építsen. Ezért az idők során végbement fejlődések szükségesek is voltak.[11] Az Egyház mindig fontosnak tartotta ezt, és ma is nagy hangsúlyt fektet rá. A fejlődésben viszont nélkülözhetetlenek a kiváló és hívő építészek.[12]

Mindegyik keresztény szakrális tér őse a jeruzsálemi vacsora-terem (coenaculum) volt, ahol Jézus a tanítványainak a liturgia végzését hagyta meg. Ennek nyomán a Krisztust követők kezdetben magánházaknál jöttek össze, hogy megüljék a Jézusra való emlékezés vacsoráját: „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban…A kenyértörést házanként végezték és örvendezve, tiszta szívvel fogyasztották el eledelüket”[13]. A kenyértörés szertartásához már az I. század folyamán kapcsolódott a zsidó rítusból, a zsinagógai gyakorlatból a Szentírás felolvasása, magyarázata.

Az Egyház viszont gyarapodott, egyre többen keresztelkedtek meg Jézus Krisztusban. Ezért szükségessé vált, hogy a liturgiákat nagyobb helyen végezzék. Egyes helyeken már megfigyelhető volt a szentély bizonyos formája, szentélykorláttal. A keresztényüldözés idején a katakombákba szorult az Egyház. A vértanúk sírja fölött imádkoztak, végezték a szentmisét. A gótikus oltárok és szentélyek azt a gondolatot fejezik ki, hogy a pap találkozik a szenttel, Istennel. A hívő nép pedig vele együtt megy Isten felé.[14] Az ember mindig a „centrális kinyilatkoztatási hely felé” fordul. A zsidóság és az iszlám számára is ez alapvető vallási magatartás. Szükséges az univerzalitás kifejezése a liturgiában, a liturgikus térben. Ezt nagyon jól kifejezi például a felkelő nap szimbóluma (a nap keleten kel föl).[15]

A római liturgia nagyon egyszerű volt eleinte. Nem igényelt külön mellékteret. Az apszisban foglalt helyet a püspök és papság, előtte állt az oltár és az egy vagy két felolvasó (ambó). Ezt a teret korláttal választották el.Ezzel az oltár helye is megváltozott: az apszisba került, a templom keleti részébe. A szentmise bizonyos részeinél pedig függönyt húztak elé, hiszen titokként kezelték például az átváltoztatást is. A nyugati népek keresztény térítésében a legnagyobb szerep az 529-ben alakult bencés rendnek jutott. Monostoraik a kötött életformának megfelelően alakultak, és bennük a misén kívül a papi imaórákat (zsolozsmát) is folyamatosan végezték. A kezdetben csak istentiszteleti célokra használt templom szerepe is némiképpen változott: egy-egy szentnek a sírja, ereklyéje, ezek tisztelete a híveknek az istentiszteleten kívüli magánájtatosságokra is lehetőséget adott. A sírt, ereklyét az oltár alatt helyezték el (ókeresztény hagyomány). Ennek új építészeti keretet biztosítottak az altemplomok változatos megoldással. Az altemplommal kiemelt szentély egyben a papi, szerzetesi közösség elválasztását is biztosította a laikusoktól, a hívektől. Idővel ez az elválasztás önálló építészeti megoldást is nyert: A káptalan helyét a hívektől szentélyrekesztővel választották el. Ezzel véglegesedett a hívek és a klerikusok elkülönülése a templomon belül és a szertartásokban.[16]

„Mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye.”[17] Isten hívja össze zarándokló népét, és ő adja meg az erre a célra (elsősorban az áldozat bemutatására) építendő helyet is.

A Trentói zsinat nyomán elkészült V. Piusz-féle misekönyv szerint mind a plébániákon, mind az egyháztestületi templomokban a szertartások egységesek lettek. A liturgikus térben a főoltár „Isten trónusa”-ként dominál, de jelentős szerepet kapott a szószék is. A templom szentélye (ritkábban hajója) alatti kripta a középkoritól eltérő funkciót kapott: már nem az ereklyék elhelyezésére szolgált, hanem egyszerű temetkezőhely lett. Fokozott szerephez jutottak ekkortól a misén kívüli magán és közösségi ájtatosságok (litánia, keresztút, búcsújárás, lelkigyakorlat stb.). Ennek megfelelően önálló búcsújáró és kálvária kápolnák épültek. Az 1570-ben véglegesedett katolikus rítus lényegében a II. Vatikáni zsinatig (1962-1965) változatlan maradt.

A mellékoktárok sem hanyagolhatóak el. „A XII. századtól kezdve legalább egy, általában két, de sok esetben több mellékoltárt állítottak a szentély és a hajó találkozásánál vagy a templomhajóban, később a mellékkápolnákban. Ennek előzménye az volt, hogy a szerzetesek közül egyre többet pappá szenteltek, akik a hívek külön kérésére, szándékára naponta miséztek; következésképpen a főoltár mellett több oltárra volt szükség. A világi papság templomaiban a mellékoltárok szintén a kisebb-nagyobb közösségeket szolgálták; de a helyi közösség hivatalos miséjét mindig a főoltáron mutatták be.”[18] A barokk templomépítészetben leggyakoribb a hosszanti elrendezés,de jelentősek a középpontos térszerkezetek is.

A barokk kori oltár építészetileg is igen gazdag volt, különféle programokkal találkozunk. Azonban az oltárok nem díszítő elemek voltak, amelyek mintegy színpadi kellékként szolgáltak, hanem rendelkeztek bizonyos felszerelésekkel. Ezek pedig szükségesek voltak az oltáron bemutatott legszentebb áldozathoz. Nélkülözhetetlen egy ereklye magában az oltárkőben. A barokk oltár dísze pedig azon kívül más ereklyetartó (ereklyével) is volt. „A középkor folyamán az ereklyék egy-egy templom, zarándokhely gazdagságát, hatalmát, nagyságát is jelezték. A IX. századtól kezdve az ereklyék az oltárra kerültek, eleinte szerényebb tokba, később díszes tartókba zárva, majd néha az oltár mögé, bizonyos magasságban. Az ereklyetartók rendkívül változatos formája az ötvösművészet számára kihívást jelentett. Az újkorban a gyertyatartók közé általában négy ereklyetartó került, sőt néha egész üvegkoporsó, benne valamely vértanú teteme gyöngyökbe, bársonyba öltöztetetten.”[19] Ezen kívül a felszereléshez tartoztak a kánontáblák, a könyvtartó, felajánlási tárgyak, gyertyák. Az oltár közelében pedig örökmécses jelzi az Eucharisztia jelenlétét. A kánontábla is díszes keretben volt. Ezek a szentmise állandó részeinek imádkozásában segítették a papot. „A középső, tabella secretarumnak is nevezett táblán a Dicsőség, a Hiszekegy, a felajánlás, az átváltoztatás és az áldozási ima; a leckeoldalon a bor és víz vegyítésének imádsága és a kézmosási zsoltár; az evangélium-oldalon az utolsó evangélium – Jn 1,1-14 – szövege volt.”[20]

Az istentiszteleti helyekre a Trentói zsinat után is kiemelt módon odafigyeltek. Ezek kialakítása, és a liturgiákon használt eszközök minősége egyaránt fontos volt a klérusnak és a hívő népnek is. Megindult a felszerelések minőségi előállítása, az eddigi állapotokhoz képest (a Trentói zsinat előttiek) jóval több lett a kehely, miseruha vagy misekönyv.[21]






[1] Guardini, Romano: Örökmécs, Debrecen, 1931, 55-56.


[2] Vö. Kreinecker, Christina M., Das Leben bejahen: Jesu Tod, ein Opfer, in Zeitschrift für katholische Theologie 1 (2006) 51-52.


[3] Török József: „A katolikus templom”, in: Katolikus templomok Magyarországon, Budapest, 1992, 16.


[4] Vö. Rados Jenő: Magyar oltárok, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, s.a., 21.


[5] Vö. Velics László: Vándorelőadásaim az egyházi művészetről, Budapest, SzIT, 1912, 105.


[6] Kunzler, Michael: Az Egyház liturgiája, Agapé, 2005, 204-205.


[7] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium: „A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából”, I., Budapest, SzIT, 1977, 508.


[8] Uo. 38.


[9] Vö. Jn 14,9


[10] ApCsel 7,47


[11] Vö. Ratzinger, Joseph: A liturgia szelleme, SzIT, 2002, 67.


[12] Vö. II. János Pál pápa: Levél a művészeknek, 1999, 12.


[13] ApCsel 2,42; 46b


[14] Vö. Farkas Attila: „A keresztény templom liturgikus terének fejlődése”, in A műemlékvédelem  elméleti és gyakorlati kérdései, Sepsiszentgyörgy, 1998, 32-35.


[15] Vö. Ratzinger, Joseph: A liturgia szelleme, SzIT, 2002, 69.


[16] Vö. Guzsik Tamás: „A keresztény liturgiák építészeti terének fejlődése”, in Magyar Építőművészet 4-5. (1988), 24-27.


[17] Prefáció templomszentelés évfordulóján, in: Római Misekönyv, 1990.


[18] Török József: „A katolikus templom”, in: Katolikus templomok Magyarországon, Hegyi és társa kiadó, Budapest, 1992, 18.


[19] Uo. 19.


[20] Magyar Katolikus Lexikon, internetes forrás: http://lexikon.katolikus.hu/K/kánontáblák.html


[21] Vö. Füzes Ádám: A trentói reformliturgia átvétele az esztergomi érseki tartomány terültén Pázmány Péter érseksége alatt, doktori disszertáció, Budapest, 2003, 199.

Prédikálod, de nem cselekszed? - Angelus

XVI. Benedek pápa ma délben a szokásos Úrangyala imádságában emlékeztetett arra, hogy Jézus elítélte azokat, akik csak prédikáltak, de nem cselekedtek annak megfelelően. A közel negyvenezer zarándok jelenlétében a pápa elmondta: Jézus a mi egyetlen és igazi mesterünk. Jézus azért jött, hogy szolgáljon, és a kereszten a szeretet és alázat legtisztább leckéjét mutatta meg. Imádságra hívott mindenkit a Thaiföldön és Olaszországban lévő árvizek miatt. 

2011. október 27., csütörtök

Jean de La Fontaine: A holló meg a róka

La Fontaine szobra Párizsban, a Marmottan múzeum közelében
Holló úr ült a fatetőn
Csőrébe sajt volt, jókora,
S kit a jóillat csalt oda,
A róka szólt hízelkedőn:
"Á, jónapot, te drága holló!
Mi szép vagy! nincsen is hozzád hasonló!
Nem tódítok, de hogyha hangod
Olyan, mint rajtad ez a toll, ó
Akkor a madarak között első a rangod."
A holló erre rendkívül örül,
Torkán egy hangot köszörül,
Kitátja csőrét, földre hull a sajtja
A róka felveszi és egyre hajtja.
"A hizelgő, akármi fajta,
Azokból él, akiknek hízeleg:
Felér a sajttal ez a lecke - vedd."
A holló ámul, pironkodva, végre
Megesküszik, hogy nem megy soha jégre. (ford. Kosztolányi Dezső)


2011. október 26., szerda

A Szentatya beszédei szlovák nyelven

XVI. Benedek pápa beszédei, írásai rendszerint azonnal több nyelven jelennek meg. Ez a német, angol, francia, portugál, spanyol és az eredeti olasz (ezek a megfelelő honlapokon és a vatikáni honlapon hozzáférhetők). Írásai latinul is olvashatók. A szlovák püspöki kar honlapján viszont már a szlovák nyelvű fordítás is olvasható igen rövid időn belül. Ezért a szlovákul tudó olvasóink figyelmébe ajánljuk ezt a honlapot. A legfrissebb írás a pápa mai beszéde (szlovák fordításban).

"Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké." - Mt 22,32

Szeretné megtudni, hogy Pilisszentkereszten az elmúlt 200 évben milyen gyakori okok vezettek a halálhoz? Kíváncsi rá, hogy 1873-ban milyen betegség miatt haltak meg tömegesen az emberek falunkban? Mi volt 1920-ban a legmagasabb életkor? Vagy az érdekli, hogy a temető hogyan nyerte el mai arculatát? Mi miatt kellett bekeríteni? Mi a halál és a feltámadás? ...
Sok más kérdésre is választ kap, ha november másodikán minket olvas! Halottak-napi ünnepi bejegyzés november másodikán reggel! 

2011. október 25., kedd

Ünnepi bejegyzések

Mindenszentek ünnepén és halottak napján ünnepi cikkel várjuk olvasóinkat! Mindenszentek napján arról elmélkedünk, hogyan lehet szentté válni, van-e esélyünk arra, hogy szentek legyünk az igazságban (vö. Jn 17,19), vagy úgy legyünk szentek, amint Isten is az (vö. 1Pét 1,16). Halottak napján bejárjuk a szentkereszti temetőt, és fotókkal gazdagon illusztrált cikkel elmélkedünk az elmúlásról, a feltámadásról. 
"Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján!"

Könyvajánló - YouCat - Pápež verí v mládež

Többször ajánlottunk már szlovák nyelvű könyveket is blogunkon. A szlovákiai kármelita kiadónál újdonság (július 3.) a YouCat szlovák nyelvű kiadása. 
A pápa előszavában felhívja a figyelmet arra, hogy a mai fiatalok között igen nagyok a különbségek. A Christoph Schönborn bécsi bíboros-érsek szerkesztésében megjelent könyvet izgalmasnak tartja, amely igenis aktuális és minket foglalkoztató kérdésekkel vannak teli. 
A Szentatya kéri: "tanuljátok a katekizmust szenvedélyesen és kitartóan!"
Vyberáme z predhovoru Benedikta XVI.:
"Na svetových stretnutiach mládeže, napríklad v Ríme, v Toronte, v Kolíne či v Sydney, sa stretávajú mladí ľudia z celého sveta, ktorí chcú veriť, ktorí hľadajú Boha, ktorí milujú Krista a ktorí si želajú ísť spoločnou cestou.
Práve v týchto súvislostiach sa zrodila myšlienka: Nemali by sme sa pokúsiť preložiť Katechizmus Katolíckej cirkvi do jazyka mladých ľudí? Nemali by sme sa snažiť previesť jeho hlavné výpovede do reči dnešnej mládeže? Nepochybne aj medzi mládežou dnešného sveta existuje celý rad rozdielov. A preto vznikol pod úspešným vedením viedenského arcibiskupa Christopha Schönborna takzvaný YOUCAT pre mládež. Dúfam, že kniha bude inšpirujúai a hojne zaujme mladých ľudí.
Mnohí mi tvrdili: Toto nebude dnešnú mládež zaujímať. Nesúhlasím a som si istý, že mám pravdu. Dnešní mladí ľudia nie sú tak povrchní, ako sa o nich tvrdí. Chcú vedieť o čo v živote skutočne ide. Detektívka je napínavá, pretože nás vťahuje do osudov druhých ľudí, ktoré by sa mohli pokojne prihodiť aj nám. Aj táto kniha je napínavá, pretože nám rozpráva o našom vlastnom osude a hlboko sa dotýka každého z nás.
Preto vás pozývam: Študujte katechizmus! Želám si to z celého srdca.
Katechizmus vám nebude vždy hrať do noty. Nebude vám to nijako uľahčovať. Bude totiž od vás požadovať nový život. Bude vám predkladať posolstvo evanjelia ako drahocennú perlu (porov. Mt 13,46), za ktorú človek musí dať úplne všetko.
Preto vás prosím: Študujte katechizmus vášnivo a vytrvalo!
Obetujte na to čas svojho života! Študujte ho v tichu svojej izby, čítajte si v ňom v dvoch, s priateľom, vytvárajte študijné krúžky a siete, zdieľajte sa po internete. Využívajte všetký spôsoby k dialógu o viere!"

2011. október 24.



2011. október 23., vasárnap

Megemlékezés október 23-án Pilisszentkereszten

Ma este templomunkban ünnepi szentmisét mutatott be Ackermann Kálmán atya a hazáért. Bevezető gondolataiban kiemelte a Jézus-követés aktualitását, valamint azt, hogy az irgalmas Krisztust kell mutatnunk a világnak. Prédikációjában az aktuális kérdések mellett a békéről, hazáról és egyetértésről beszélt. A templombajárásról elmondta: a szentmise nem "cirkusz és kenyér" a nép számára, hiszen azt mások is megadják - még több helyen. A templomban nem a pap személye számít, hanem Krisztus, aki "jókra és gonoszokra egyaránt felekelti napját". A szentmise után tartottuk a falu hivatalos megemlékezését a parkban, ahol a műsort és a polgármester beszédét koszorúzás követte. Az eseményen a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázis Fúvós Zenekara zenélt.

A legfőbb parancsolat, hogy szeressük Istent - Angelus

XVI. Benedek pápa ma délelőtt a Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmisében három rendalapítót emelt oltárra. Két olaszt és egy spanyolt: Guido Maria Conforti érseket (1865-1931), Don Luigi Guanella-t (1842-1915) és Bonifacia Rodríguez de Castro-t (1837-1905). Beszédében a pápa az első parancsot összefüggésbe hozta az új szentek életpéldájával. Kiemelte: "Caritas Christi urget nos" - a szentek programja (missziója) ezekben a szavakban gyökerezik. A szentek megértették a számukra is nehéz feladatot, miszerint életünket mindig teljesebben kell odaadni. A modell sokszor a szemlélődés és cselekvés együttese volt számukra. Az Angelus során Szűz Mária közbenjárását kérte a közelgő találkozóra, zarándoklatra, mely Assisiban lesz. 

Caritas Christi urget nos - missziós vasárnap

Kedves Testvérek! Még alig hagytuk el a múlt vasárnapi evangéliumot, amikor az írástudók és heródes-pártiak megpróbálták Jézust rászedni. Az agyafúrt kérdésükkel csapdát állítottak neki, hátha hibázik, és a rossz válasza miatt beárulhatják Heródesnél. „Szabad-e adót fizetni a császárnak?”
A teremtmény, az ember állít gonosz tervet a teremtő Isten Fiának, az örök Igének. Mert nem tudták elviselni a tanítását, a tökéletességet. Ez lenne az ember válasza a Teremtő végtelen szeretetére?
Alig múlt el pár nap, és itt a következő álnok kérdés. Melyik a legfőbb parancs a törvényben? A farizeusok művelt emberek voltak. Nagyon jól ismerték a törvényeket, tisztában voltak a nagy rabbik magyarázataival, hogyan is kell értelmezni őket és az életben megtartaniuk. Akkor hát miért teszik föl a kérdést? Az álnokság és képmutatás tetten érhető, mert vagy önmaga igaz voltát akarja igazolni a farizeus, vagy pedig arra kíváncsi, Jézus a nagy rabbik tanítása nyomán értelmezi-e a törvényeket.
A törvények ismerete és megtartása a választott nép életében kulcsfontosságú volt. Hiszen Istentől eredeztették, a megigazulásuk a megtartásuktól függött. Azonban a több,  mint 600 törvény ismerete komoly erőpróbát jelentett az akkori emberek számára, nem beszélve a megtartásukról. És éppen ez jelentette az egyszerű emberek számára a feszültséget. Nem volt meg a lehetőségük valamennyi törvény megtanulására. Így az igazzá válásuk megkérdőjeleződött. Az írástudók az isteni törvényt körbebástyázták olyan szabályokkal, amelyek aztán átláthatatlanná, betarthatatlanná tették az egészet.
Jézus válasza azonban ismét tökéletes. Nem mond újat, hanem isteni ajkáról elhangzik a legfőbb parancs. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel.” E parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.
Jézus válaszából teljesen világos, ő nem akar szakadást, nem akar mást tanítani, mint ami a hagyományban megtalálható. Csupán egyetlen mondatával visszaadja, felvillantja az igazi értelmét a törvénynek. Minden egyéb ebből az egyből következik. Isten és ember kapcsolatát meghatározó törvény.
Isten a tökéletes szeretet, igazság és szépség. Tanultuk gyermekkorunkban a katekizmusból. Vagyis, ha Isten a tökéletes szeretet, akkor az ő lényéből eredően mindent megelőzve szereti az embert. Ez figyelhető meg a világban a természet változatosságában, a rendben, ahogyan a természet a törvényei szerint működik. Mert a természet törvényeit is Isten teremtette, Ő határozta meg a bolygók mozgását, az ember számára oly bonyolultnak tűnő rendszert.
Istennek az ember felé való szeretete felfedezhető a gondviselésben. Nem vagyunk magunkra hagyva. Az első bűn, az engedetlenség elkövetése után is Isten szeret minket. Noha a bűn következtében elveszítettük azt a közeli kapcsolatot a Teremtővel, de Ő akkor sem hagyta magára az embert. Bőrből ruhát készített, hogy elfedje vele az ember szégyenét. És amikor elérkezett az idők teljessége, saját Fiát küldte el, hogy megkeresse a tőle távolban, a bűn homályában bolyongó embert.
Ennyire szeret minket az Isten. Nem hagyott magunkra. Üdvözíteni akar minket, azt akarja, vegyük észre, mi az Ő dicsőségére lettünk teremtve, hozzá tartozunk.
Ez nem kényszer a számunkra, hanem felszabadító erő és meghívás a boldogságra, az ő véget nem érő színe látásának örömébe. Pontosan a szívünkbe ültetett szeretet képessége tesz minket alkalmassá, hogy a teremtmény megőrizze kapcsolatát a Teremtővel.
Amikor az ember a kinyilatkoztatásból felismeri, Isten az embert a saját képére teremtette, pontosan azt jelenti, hogy képes a szeretetre. Ez az alapvető antropológiai tulajdonság. Képesek vagyunk őt felismerni. Tudunk a végtelen Szeretetről, az Igazságról és a Szépségről. Tudjuk, Isten a végetlen igazságosság, ezért az ember vágyik az igazságra. Tudjuk, hogy Isten a tökéletes szépség, ezért az ember vágyik a szépre és keresi a szépet.
Az ember szüntelenül szeretni akar, vágyik az igazságra és a szépet akar alkotni. Ezek az ősi emberi törekvések mélyen be vannak írva az ember szívébe. De felelősek is vagyunk értük, mert ha nem veszünk róla tudomást, megkophatnak. Le is lehet rombolni, pl. ha valaki szüntelenül gyűlölködik és nem követi lelkiismerete szavát a jóra. Vagy, ha valaki mindent a funkciónak vet alá és megfeledkezik szépről. Vagyis a szép érzéket művelni és fejleszteni kell!
„Caritas Christi urget nos”- írja Szent Pál apostol a korintusiaknak írt levelében. Krisztus szeretete sürget minket! Missziós vasárnap van. Így figyelmeztet minket az Anyaszentegyház, mindannyiunk küldetésére. A hitet ajándékba kaptuk, de felelősségünk is van, megtartjuk magunknak, vagy továbbadjuk, segítve mások üdvösségét.
Krisztus szeretete sürget minket. Ezért indultak keresztények ezrei olyan területekre, ahol még sohasem hallottak Krisztusról. Vállaltak minden nehézséget, sokszor a vértanúhalált is. hitüket, vagy nem foglalkoznak a kinyilatkoztatott igazságokkal. Míg Európában ma sokkal inkább a hit válsága figyelhető meg, mert tömegével vannak, akik elhagyják hitüket, vagy nem foglalkoznak a kinyilatkoztatott igazságokkal.Más országokban keresztény testvéreink ezrei számára létkérdés. Mert olyan környezetben kénytelenek élni, ahol nap, mint nap zaklatásoknak vannak kitéve amiatt, hogy Jézushoz tartoznak.
Vannak olyan területek is, ahol nagyon nagy szükség lenne papra, de nem jut. Dél-Amerikában a hegyek között megbúvó kicsiny és szegényes falvakba a pap évente csak egyszer jut el. Akkor van szentmise. Egész éjszaka gyóntat, kígyózik a sor, mert az emberek vágynak a Jézussal való találkozásra. Vágynak rá, hogy bűneikre feloldozást kapjanak attól, akinek mindenkire gondja van. Másnap keresztelők és esküvők tucatjai. Tudván, legközelebb lehet, csak egy év múlva jut oda ismét pap.
Testvérek! Nekünk idehaza kényelmes helyzetünk van. Inkább úgy mondom, kegyelmi időben élünk. Béke van, nem háborgat minket senki se a hitünk miatt. Használjuk fel ezt az áldott időszakot arra, hogy jobban megismerjük hitünket. Mert nem lesz ez mindig így. Most a hitvallás időszaka van, de elérkezhet a vértanúság ideje is.
Nem mindenki kap külön kegyelmi indítást arra, hogy távoli tájakra utazva idegen nyelven, idegen környezetben hirdesse az evangéliumot. Arra azonban mindannyian küldetést kaptunk, hogy lehetőségeinkhez és képességeinkhez mérten Jézus ügyét szolgáljuk.
Így tett az a zeneszerző is, akire a napokban megemlékezünk. Nem avatták szentté, nem emelték oltárra. Nem lett vértanú sem. De műveit immár közel 200 éve játszák. Tanúskodik arról a tűzről, ahogyan ő Isten szeretetében égett. Élete fő műve a Krisztus oratórium. Életének középpontjában Jézus Krisztus az örök Atya egyszülött Fia volt. A partitúrák Jézusról énekelnek. A hangok egymásutánja Isten szeretetéről táncolnak.
Különös hasonlóság van Jézus és Liszt Ferenc között. Jézust elvetették azok, akik nem akartak hallani róla. Liszt Ferenc a kottái jelentős részét a pesti ferencesekre hagyta. Az 1951-es feloszlatások idején azonban elégették azok, akik nem akartak hallani az igazságról, azok, akik bezárták fülüket Jézus üdvösséget meghirdető szavai előtt. Mert fájt nekik az igazság, megvetették a szépet és gyűlölték az igazat.
Liszt Ferenc számára felsejlett az igazi Szépség. Ő is szépet akart alkotni. Zenéiben a csodálatos harmónia, a fegyelmezett törvény és szabályok szerint megkomponált műveivel.
Isten szépségének örvényében élt. Elmélkedő ember volt. Mert csak elmélkedő ember tudja Isten misztériumát érzékelhetővé tenni a hangokon keresztül.
Mesterművei örök alkotások, mert az isteni szépség is örök. Csak az igazi művészet képes felemelni az ember lelkét Istenhez. Így próbálja érzékelhetővé tenni a kimondhatatlant, a leírhatatlant.
Caritas Christi urget nos!” Krisztus sürgető szerete legyen figyelmeztetés a számunkra! Legyünk az Ő hűséges tanúi, és az evangélium bátor hirdetői Isten nagyobb dicsőségére! Ámen

2011. október 22., szombat

200 éve született Liszt Ferenc

Liszt Ferenc 1811. október 22-én született Doborjánban. Ma van születésének kétszázadik évfordulója. Ezen a napon világszerte a híres zeneszerzőt ünneplik.

Boldog II. János Pál pápa első liturgikus emléknapja

BOLDOG II. JÁNOS PÁL PÁPA!
KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!
Az Anyaszentegyház ma ünnepli először a tavasszal (május 1.), közel hat hónapja boldoggá avatott II. János Pál pápát. Egyénisége meghatározó volt és az is maradt az Egyház és a világ számára egyaránt. Olyan Krisztust mutatott meg nekünk, aki minden teremtményét egyformán szereti, és egyformán felkínálja számukra az üdvösséget. Az irgalmas Krisztus képét mutatta meg, aki - noha igazságos - nem feledkezik meg az "egy elveszettről" sem. Láthattuk annak a Krisztusnak a képét is, aki "a szenvedésből engedelmességet tanult" (Zsid 5,8). Élete példaként áll számunkra, vagyis nem elég őt csodálnunk, követnünk is kell. Követni az Egyház iránti hűségében, a türelmes szeretet gyakorlásában, a szenvedés elviselésében és az imádság útjában is... 
1978. október 22-én mutatta be a Szent Péter téren székfoglaló szentmiséjét. 1338 embert avatott boldoggá és 482-t szentté. Ő volt a harmadik leghosszabb ideig uralkodó pápa. 

Részlet a Fides et ratio kezdetű enciklikájából:
Jézus, aki kinyilatkoztatja az Atyát
Az Egyház minden elmélkedésének hátterében annak tudata áll, hogy olyan üzenet letéteményese, mely magától Istentől ered (vö. 2Kor 4,12). Ez az ismeret, melyet az embernek fölkínál, nem saját, mégoly emelkedett gondolkodásának terméke, hanem Isten Igéjének a hitben történő elfogadásából születik (vö. 1Tesz 2,13). Hívő életünk kiindulópontja a teljesen egyedülálló találkozás, melyet az örök idők óta elrejtett, most azonban föltárt misztérium határoz meg (vö. 1Kor 2,7; Róm 16,25-26): „Istennek a maga jóságában és bölcsességében úgy tetszett, hogy kinyilatkoztatja önmagát, és tudtunkra adja akaratának szent titkát (vö. Ef 1,9), mely szerint az embereknek Jézus Krisztus, a megtestesült Ige által a Szentlélekben útjuk nyílik az Atyához, és az isteni természet részesei lesznek.” Ez a teljesen ingyenes kezdeményezés az ember megszólítására és megmentésére Istentől indul ki. Isten úgy akarja megismertetni magát, mint a szeretet forrását, és az ismeret, amit az ember Őróla szerez, magával hozza az emberi lét értelmére vonatkozó minden ismeret tökéletességét, amit az elme (mens) csak elérhet.
...Isten Fiának megtestesülése lehetővé teszi, hogy lássuk azt az örök és végleges beteljesedést (szintézist), melyet az emberi szellem önmagától még csak el sem képzelhetett: az Örökkévaló belép az időbe, a Minden elrejtőzik a részben, Isten magára ölti az ember arcát. Így a Krisztus kinyilatkoztatásában kifejeződött igazság már nincs szoros földrajzi és kulturális keretek közé zárva, hanem kitárul mindazon férfiak és nők felé, akik el akarják fogadni az életnek értelmet adó színtiszta beszédet. Krisztusban most már minden embernek útja van az Atyához; halálával és föltámadásával nekünk ajándékozta az isteni életet, melyet az első Ádám elveszített (vö. Róm 5,12-15). E kinyilatkoztatással az embernek fölkínáltatik az életére és a történelem sorsára vonatkozó végső igazság: „Valójában csak a megtestesült Ige titkában tárul föl az ember titka” állapítja meg a Gaudium et Spes konstitúció. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, az emberi személy titka megfejthetetlen marad. Hogyan találhatna az ember választ oly drámai kérdésekre, mint a fájdalom, az ártatlan szenvedése és a halál, ha nem abban a világosságban, mely Krisztus szenvedésének, halálának és föltámadásának misztériumából sugárzik?
(Szentmiséjének még nincs hivatalos magyar nyelvű szövege, ezért a nem hivatalos fordítás sem mondható - ugyanis olyan Collecta imádkozható a szentmisében, mely püspöki jóváhagyással rendelkezik. vö. CIC 928. kán. A Vatikán honlapján elérhető ünnepének minden liturgikus szövege.)
A Boldog II. János Pál pápáról mondott szentmise könyörgése latinul:
Deus, dives in misericórdia,
qui beátum Ioánnem Paulum, papam,
univérsae Ecclésiae tuae praeésse voluísti,
praesta, quaésumus, ut, eius institútis edócti,
corda nostra salutíferae grátiae Christi,
uníus redemptóris hóminis, fidénter aperiámus.
Qui tecum.

2011. október 21., péntek

Évközi 30. vasárnap - énekrend a Graduale Hungaricumból

Boldog IV. Károly, Magyarország apostoli királya és Ausztria császára

BOLDOG IV. KÁROLY! KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!
Az Anyaszentegyház ma emlékezik meg Boldog IV. Károly királyról. Emléknapját Boldog II. János Pál pápa rendelte el 2004-ben. 
IV. Károly 1887.augusztus 17-én született az alsó-ausztriai Persenbeug várában. Apja Ferenc József unokaöccse, Habsburg Ottó főherceg, édesanyja Mária Jozefa szász királylány. Károly gondos katolikus neveltetésben részesült. Ifjúkora óta egy kis vallásos közösség imádkozott érte, miután egy stigmatizált soproni apáca megjövendölte, hogy sokat fog szenvedni és személyét támadások érik majd. Halála után ebből a közösségből alakult ki a “Károly Király Imaliga a Népek Békéjéért”, amely 1963-ban nyerte el egyházi jóváhagyását.
Károly kora gyermekkorától fogva különleges tisztelettel tekintett az Oltáriszentségre és Jézus Szentséges Szívére. Minden fontos döntését az imádság kegyelmi erejéből merítve hozta meg. 1911. október 21-én vette feleségül Bourbon-Pármai Zita hercegnőt, tíz évig tartó boldog és példás házasságukat nyolc gyermekkel áldotta meg az Isten. Halálos ágyán mondta hitvesének: “Végtelenül szeretlek téged!”
Károly 1914. június 28-án lett az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd tragikus halálát követően. Miközben zajlott a kegyetlen világháború, 1916. november 21-én foglalta el az elhunyt Ferenc József osztrák császári trónját. December 30-án, Budán, Magyarország apostoli királyává koronázták. IV. Károly úgy tekintett uralkodói hivatására, mint Krisztus követésének áldozatos útjára: minden cselekedetében a rábízott népek iránti szeretet vezérelte, csak az ő javukat kereste, életét érettük áldozta fel. Ismerve a háború szörnyűségeit vallotta, hogy egy király legszentebb kötelessége a béke helyreállítása. Ő volt az egyetlen a vezető európai politikusok közül, aki támogatta XV. Benedek pápa megbékélést szolgáló erőfeszítéseit. A rendkívül súlyos helyzet ellenére belpolitikai téren széleskörű és példaértékű szociális törvénykezésbe kezdett. Az egyház társadalmi igazságosságról szóló tanítása alapján gyakorolta uralkodói hatalmát.
A háborús konfliktus végén IV. Károly magatartása tette lehetővé, hogy Ausztriában további vérontás és polgárháború nélkül, békésen valósuljon meg az átmenet egy újabb társadalmi rendbe. Ennek ellenére elűzték hazájából. A pápa kívánságára, aki tartott a kommunista önkényuralom közép-európai terjeszkedésétől, IV. Károly megpróbált visszatérni Magyarországra, hogy helyreállítsa királyságát, de inkább lemondott szándékáról, semmint hogy egy polgárháború lehetőségét kockáztassa. Madeira szigetére száműzték. Uralkodói hivatását Istentől kapott küldetésként fogta fel, ezért nem mondhatott le trónjáról. Szegénységre kárhoztatva egy nyirkos házban élt családjával. A mostoha körülmények miatt halálos betegség támadta meg. A fájdalmakat elfogadta, és engesztelésül felajánlotta népeiért, hogy azok megbékélve újra egymásra találjanak.
IV. Károly panasz nélkül vállalta tengernyi szenvedését, és halálos ágyán mindenkinek megbocsátott, aki őt elárulta. 1922. április 1-jén hunyt el a Legméltóságosabb Oltáriszentségre emelve tekintetét. Életeszméjét az utolsó napon így fogalmazta meg: “Igyekezetem mindig és mindenben az Isten akaratának lehető legtisztább felismerése és követése volt, az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.” (forrás: vatican.va)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...