A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2011. augusztus 9., kedd

Edith Stein - az igazságosság és emberiesség tanítója

Edith Stein 1891-ben született Jóm Kippur (יום כיפור) ünnepén. (Ez az ünnep egyébként a megtérés, bűnbánat és engesztelés napja.) A XX. század egyik kiemelkedő alakja, szentje. Zsidóként vallotta, hogy az egység nagyon fontos egy nép számára, valamint az összetartás nagy erő. Filozófusként Max Scheler előadásain is részt vett. A pozitivizmusban és a kísérleti pszichológiában nem hitt, inkább a fenomenológia iránt érdeklődik.
1921-ben Avilai Nagy Szent Teréz életrajzát olvasva először találkozik a kereszttel és Krisztus fényével.
1922. január elsején keresztelték meg. Szenvedélyesen kereste az Igazságot, vonzották az egzisztenciális kérdések, Isten létének szükségessége...
1933-ban lépett be a kármelita rendbe. Vonzotta a radikális életforma, valamint a világtól való elvonulás. Ebben az évben írja, hogy anyja mély hite ellenére sem fogadja el az ő döntését. Családjára nem számíthatott.
Számára az élet egy séta Isten nyomában. A séta végén pedig meglátjuk magát Istent, amint van (1Jn 3,2).
Isten mindenütt jelen van, az emberi szívekben. 1938-ban azt írja, hogy ha a Szentháromságos Istennek szívünk cellájában adunk helyet, akkor semmi nem fog hiányozni onnan, ahol éppen vagyunk.
1942-ben, a haláltáborban azt mondta, hogy "bármi történik is, kész vagyok. Jézus itt van velünk."
Őszintén kereste Istent. "Istenem az Igazság" - mondta.
Tanítása szerint a keresztényeknek fel kell ismerniük újra a zsidó gyökereket. Jézus Dávid leszármazottja volt, az apostolok zsidók voltak, akikre építette Jézus az Egyházát.
Egyik lelki tanítása az a gondolat, melyet a Miatyánkban is imádkozunk: "Fiat voluntas tua" - legyen meg a te akaratod. Mindenben Istenre kell hagyatkozni, őt kell az Igazságnak tekinteni, akinek arcát (Jézus Krisztusban) hordozzuk, és látjuk.
Elfogadta élete keresztjeit, és ezzel hűséges maradt Jézushoz.
Keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta! Könyörögj érettünk!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...