A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2011. június 11., szombat

A mai napon az egyházi év egyik kiemelkedő ünnepe köszöntött ránk, Pünkösd. Ezen ünnep mindig is előkelő helyen szerepelt a naptárban, és kiemelt ünnepélyességgel emlékeztek.
Görögül pentekostes, 50-et jelent. Mivel Jézus föltámadása után ötven nappal, a mennybemenetel után tíz nappal áradt ki a Szentlélek az apostolokra és a tanítványokra, és mindazokra, akik éppen Jeruzsálemben tartózkodtak.
  A Szentlélek kiáradásáról van tehát szó. Noha mindannyian tudjuk, hittanórán a katekizmusból megtanulhattuk, hogy a Szentlélek a harmadik isteni személy, mégis oly keveset tudunk róla, oly ritkán beszélünk róla, és még ritkábban imádkozunk hozzá.
A Lelket soha senki nem látta, mert a mi szemünkkel láthatatlan. Éppen ezért szimbólumokkal fejezzük ki, próbáljuk meg láttatni. Viszont vannak jelek, amikből teljesen világosan következtethetünk a működésére. Az Apostolok cselekedeteiben találjuk a leírást a jeruzsálemi pünkösdi csodáról. Együtt voltak az apostolok a tanítványokkal és a zarándokokkal. Amikor nagy zúgás és szél támadt. Majd arra lettek figyelmesek, hogy a birodalom minden szegletéből oda érkezett emberek a nyelvi sokféleség ellenére mégis saját nyelvükön érti a másikat. Különös egység valósult meg. Majd pedig tüzes nyelvek jelentek meg a fejek fölött. Ezek voltak tehát azok a jelek, amelyek a Szentlélek kiáradására utaltak.
Hadd idézzem most föl az ószövetségből, mindenki által ismert bábeli torony építését és a nyelvi zűrzavar történetét. Az emberek egy magas tornyot akartak építeni, hogy azon felmászva feljussanak Istenhez. Nagyon szép ez a kép, mert az ember ősi vágyát fejezi ki. Az ember felismerte lelkében, hogy van egy magasabb lény, Isten, aki odafönt van, akivel találkozni szeretne. De itt a földön nem talál semmilyen lehetőséget, hogy megközelítse. Tornyot épít tehát. Isten azonban megelégelte az ember telhetetlen vágyát, nagyra törő önhittségét. Hozzá nem juthat föl senki, őt nem lehet emberi akaratból megismerni. Csak a kinyilatkoztatásból, vagyis amit Isten feltár önmagából. Ez az Ő fölülről jövő kezdeményezése. Ezért tehát összezavarta a nyelvüket. Ebből a történetből eredeztette a választott nép a nyelvek sokféleségét, amit a világban tapasztalt. A pünkösdi eseménykor pedig pontosan az összegyűjtés tapasztalható. Ez a Szentlélek csodája. Mindenki a saját nyelvén hallgatta az apostolokat, az Egyházat. Megszűnt a nyelvi sokféleség. Pontosan az ellentettje történt, mint amit az ószövetségben olvastunk. 
Megvalósult az egység és az apostolok magkapták a hatalmat és az erőt az evangélium hirdetéséhez. Ekkor született meg az Egyház. Pünkösd eseménye szorosan hozzákapcsolódik húsvéthoz. Ahogy Jézus is megígérte, elküldi a lelket, a paraklétoszt, Ő majd megtanít titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent. Ekkor értették meg az apostolok és a tanítványok Jézus értünk vállalt keresztáldozatát, és feltámadását a halálból.
Oly szépen fejezi ki és énekli meg az Egyház, amikor Hrabanus Maurus IX. századi csodálatos költeményét idézi, ami az Egyház Szentlélek hitének tökéletes kifejezése.

Veni Creator Spiritus
Mentes tuorum visita,
Imple superna gratia,
Quae tu creasti pectora.

Qui Paraclitus diceris,
Donum Dei altissimi,
Fons vivus, ignis, caritas,
Et spiritalis unctio.

Teremtő Lélek, jöjj közénk,
Híveid szívét látogasd,
Töltsd malaszttal a lelkeket,
Kiket hatalmad alkotott!

Te, kit védőnek mondanak!
S mellénk a magas ég adott,
Tűz, élő Forrás, Szeretet,
Te lelkek lelki olaja!

Hét versszak, mert a Lélek ajándéka is hét. A teljesség kifejezője: bölcsesség, az értelem, a tanács, tudomány, az erősség, a jámborság, és istenfélelem lelke.
A Szentlelket már Krisztus ígérete szerint Védelmezőnknek, Pártfogónknak nevezzük. A Lélek maga a Kenet, aki minket Isten templomává szentel. Az isteni tervek végrehajtója, ezért ujj az Isten jobb kezén. Ő nyitotta meg pünkösdkor a félénk apostolok száját, s azóta is az igazság hirdetésére ihleti az Egyházat. Az igazi béke megteremtője.
Nagy Szent Vazul a Szentlélekről c művében így fogalmaz: „Isten lelke a neve, az igazság Lelke, aki az Atyától származik: készséges Lélek, uralkodó Lélek, Szent Lélek, ezek az ő saját nevei. A Szentlélek magasba ragadja a szíveket, kézen fogva vezeti a gyengéket, s tökéletessé teszi a haldoklókat. Ő teszi lelki emberekké azokat, akik megtisztultak minden szennytől azáltal, hogy átragyogja őket a vele való közösség.”
Jézus rálehelt az apostolokra: „Vegyétek a Szentlelket!” Íme milyen nagy gazdagságot jelent ez a mondat. Ezért imádkozunk és fohászkodunk Istenhez a mai napon megújult erővel, árassza ki Lelkét mindnyájunkra, hogy így tudjunk vele közösségben, az Ő jelenlétében megmaradva a mennyei haza felé zarándokolni.

Sit laus Patri cum Filio,
Sancto simul Paraclito,
Nobisque mittat Filius,
Charisma Sancti Spiritus.

Legyen dicsőség, ó Atyánk,
Neked, s kitől megváltatánk,
Fiadnak, a Vígasztalót
Áldván Veled, mint egyvalót. Ámen
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...