Vasárnap Úrnapja, azaz Krisztus Szentséges Testének és Vérének ünnepe van. A húsvéti időszakot megelőzte a nagyböjt, mely igen gazdag lelki felkészülést kínált számunkra, hogy méltó módon ünnepeljük a húsvétot. Azután, a húsvéti időben hitünk dolgairól és mélységeiről elmélkedtünk. Mennybemenetel, pünkösd, Szentháromság vasárnapja mind olyan teológiai mélységeket tartalmaznak, amit nem lehet kimeríteni emberi ésszel és gondolkodással. Az Istenre figyelő ember viszont megérzi és megérti Őt, hiszen jeleket adott nekünk, és közöttünk is maradt. Jézus Krisztus elküldte az Atya közénk, felvette az emberi testet. Halála előtt viszont megalapította az Eucharisztiát, és az új szövetséget a keresztfán vérével megpecsételte. Istent valóságosan megtapasztaljuk, hiszen jelenléte Jézus Krisztusban érzékelhető, aki az Eucharisztiában adja önmagát. Ez a lelki táplálék nélkülözhetetlen, hiszen ebben tárult fel Isten végtelen irgalma és szeretete, mert maga a szeretet.
Úrnapja is egy igen gazdag ünnep. Nem csak olvasmányaiban és énekeiben, hanem például a szekvenciában, vagy abban a mély gondolatban, hogy Jézus Krisztus a színek (kenyér és bor) alatt valóságosan jelen van. (Az ünnep csütörtökön van, Magyarországon vasárnap tartjuk.)
"Krisztus Királyt, Urunkat, aki jelen van a kenyér színe alatt. Jöjjetek, imádjuk!" Így szól a körmenet első állomásának verzikulusa. Jézus Krisztus igazán, lényegileg jelen van a kenyér és a bor külső színe alatt. Jézus egy látomásban adta tudtul Lüttichi Szent Juliannának kívánságát, hogy ezt a titkot egyházi ünnepel is dicsőítsék. IV. Orbán pápa 1264-ben rendelte el az ünnepet, és az ő megbízásából írta Aquinói Szent Tamás az ünnep liturgikus szövegeit és a szekvenciát. Ő írta a híres "Adoro te devote" himnuszt is az Oltáriszentségről.
Az Oltáriszentség alapítása nagycsütörtökön történt, amikor Jézus tanítványaival együtt összegyűlt, hogy megünnepelje a húsvétot a zsidó rítus szerint. Az Oltáriszentség isteni életünket táplálja, és jobban kapcsol minket Krisztushoz, a Főhöz. Nem tudjuk felfogni, hogyan is lehet az, hogy Jézus önmagát adja eledelül.
"Ez a mennyből alászálló kenyér, hogy aki abból eszik, meg ne haljon." (Jn 6,50) Boldog John Henry Newman angol bíboros szerint szellemi jelenlétről van szó. "Nem mintha... nem lenne a valóságban jelen, hanem csak azt fejezzük ki általa, hogy sem nem láthatjuk, sem nem hallhatjuk Őt jelenlétében, hogy nem közelíthető meg, illetőleg nem állapítható meg valamilyen érzék által, hogy nem térben, nem érzékileg van jelen, bár valósággal jelen van." Ez a titok. Nekünk annyit szükséges tudnunk, hogy Jézus biztosított minket jelenlétéről (már a Kafarnaumi beszédben), és a szentáldozás szentségében magunkhoz vesszük.
Krisztus ezt mondja: "Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az Ő vérét, nem leszen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete vagyon; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem bizonnyal étel, és az én vérem bizonnyal ital." (Jn 6,35) - idéz Newman, és így zárja elmélkedését: "Kérjük Őt, hogy vonzzon minket magához és adjon hitet nekünk. Ha titkait nagyon nehezeknek érezzük a számunkra és kételyt támasztanak bennünk, kérjük Őt az alázatosság és szeretet adományáért. Azok, akik szeretnek és alázatosak, meg fogják azokat érteni. Érzékies lelkületűek nem vágyódnak utána s a dölyfös szelleműek megütköznek rajtuk. De a szeretet vágyódik utána és az alázatosság bizonyítottnak veszi. ... Kérjük Őt, hogy töltsön el komoly sóvárgással Utána, hogy szomjúhozzuk jelenlétét, hogy nyugtalanul keressük Őt s örüljünk, ha halljuk, hogy megtalálható még most is az érzékelhető dolgok leple alatt és töltsön el áhítatos bizakodással, hogy meg is találjuk Őt ott. Boldogok valóban, akik nem látnak és hisznek."
"Az Eucharisztia nem csupán a templom terébe és egy zárt közösséghez tartozik. A világnak eucharisztikusnak kell lennie, Isten szőlőtőkéjében kell laknia. Az Úrnapja pedig az Eucharisztia kozmikus ünneplését jelenti, amikor jelképesen kivisszük utcáinkra és tereinkre, hogy a világ az új szőlőtőke termésétől, Jézus Krisztus keresztjének életfája által meggyógyuljon és megbékélést nyerjen." (Joseph Ratzinger: A remény forrásai. 96.)
A már idézett körmenet során négy állomás van, mely a négy égtájat jelenti (mint a kozmikus gondolat jele).
Az első állomás könyörgéséből egyértelművé válik, hogy üdvösségünk összefügg az Oltáriszentség tiszteletével. Amint itt a földön tiszteljük az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztust, aképpen nyerünk majd üdvösséget. "...add jelenlétét úgy tisztelnünk a földön, hogy boldog színelátására eljussunk az égbe..." - hangzik a pap imádsága.
Malcolm Ranjith XVI. Benedek pápa nyomán Szent Ágostont idézi: "senki sem eszi ezt a Testet, ha előtte nem imádta; vétkeznénk, ha nem imádjuk." (A. Schneider: Dominus est. 7.) Leborulva, tisztelettel és csodálattal vehetjük magunkhoz üdvösségünk reményében, amelyre hivatottak vagyunk. Ismét ő mondja: "Ma gyakran látunk áldozókat, akik úgy térnek vissza helyükre, mintha semmi rendkívüli sem történt volna."
Boldog II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia enciklikájában nyomatékosan figyelmeztet: "Nem fenyeget a túlbuzgóság veszélye az e misztériummal való törődésben." (61.) Isten akaratának és szeretetének felismerése oda vezethetne, hogy valóban imádattal és hódolattal járulunk a Szentséghez, hiszen ez a találkozás életünk csúcspontja.
Joseph Ratzinger így fogalmazott 1981-ben: "Már nem emelkedünk fel a szentáldozás eseményének magasztos szintjére, hanem lerántjuk az Úr ajándékát az önrendelkezés és a mindennapiság közönséges szintjére." Ezért szükséges az eucharisztikus (egyben liturgikus) nevelés. A hit átadása térdenállva kezdődik, térdre borulva zajlik, és végül a teljes önátadásban teljesedik be. Assisi Szent Ferenc amikor meglátott egy templomtornyot, letérdelt és imádta az Eucharisztiában jelen lévő Jézust.
Frederick William Faber (1814-1863) megtérésének egyik jelentős állomása a Lateráni bazilikában volt, amikor látta a hívőket áldozni. Athanasius Schneider a már idézett "Dominus est" című könyvének végén írja, idézve Fabert: "Mindnyájan letérdeltünk a pápával együtt. Soha nem láttam ennél megindítóbb jelenetet. A bíborosok és prelátusok térden állva, a katonák térden állva, a tarka tömeg térden állva; a fenséges templom pompájának közepén pedig az idős, fehérbe öltözött pápa, alázatosan térdre borulva a mi Urunk magasztos és szentséges Teste előtt: és mindet mélységes csödben zajlott. Micsoda szent látvány volt ez!" (A. Schneider: Dominus est. 75.)
Jézus Krisztus Testének és Vérének anyaga a kenyér és a bor. A borhoz a szőlőtő gondolata is kapcsolódik. Már Kánában hallottuk tőle az új bor gondolatát, de szorosan kapcsolódik az utolsó vacsora gondolatához. A szőlőtő-példabeszédnek "teljességgel eucharisztikus háttere van. Arra a gyümölcsre utal, amelyet Jézus hoz: a kereszten önmagát elajándékozó szeretetére, amely az új pompás borként hozzátartozik Istennek az emberekkel ünnepelt menyegzőjéhez. Arra a gyümölcsre irányítja figyelmünket, amelyet szőlővesszőkként Krisztussal és Krisztus erejében hozhatunk és teremnünk is kell. A gyümölcs, melyet az Úr tőlünk elvár, az a szeretet, amely vele együtt elfogadja a kereszt titkát, önajándékozásában részesedik, és így valódi igazságossággá lesz, amelyet Isten elvár tőlünk, s amely a világot előkészíti Isten országára." (J. Ratzinger, XVI. Benedek: A názáreti Jézus I. 221.)
Ezen a nyomon továbbhaladva a kenyérrel is foglalkoznunk kell. A gondolat visszavezethető az Ószövetségre. A mai ünnep körmenetének első állomásán az evangélium után mondjuk: "A gabona javával táplálta őket. Alleluja. És a sziklából mézzel elégítette ki őket. Alleluja." A zsidó nép számára Mózes adott kenyeret, táplálékot. A szenvedő népnek a kenyér előteremtése is gondott és fáradságot jelentett. Mózes Istennel szemtől szemben beszélt, bár arcát nem láthatta még ő sem. Isten ugyanakkor közölte Mózessel a nevét, és így kapcsolatba lépett az emberekkel. "Főpapi imájában Jézus most azt hangsúlyozza, hogy Isten nevét nyilatkoztatja ki, a Mózes által megkezdett művet ezen a ponton is célba juttatta." - írja XVI. Benedek pápa.
A kenyér, mely "Krisztus jelenlétének hordozója", a passió gondolatát is magában foglalja. "A kenyér feltételezi, hogy a mag a földbe jutott, "elhalt", és hogy ebből a pusztulásból új kalász nőtt ki. A földi kenyér azért lehet Krisztus jelenlétének hordozója, mert maga is önmagában hordozza a passió titkát, önmagában egyesíti a halált és a feltámadást." (uő.)
Az Eucharisztia Jézus Krisztus szeretetének csodája. Jézus nem tudott többet adni, mint önmagát. Ez a szentség hitünk misztériuma, mondhatni "hitünk tesztje", vagyis hitünk lényegi pontja. A remény misztériuma is: Jézus azt mondja, hogy "aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van". Aki Jézussal táplálkozik, annak lelkében ott marad az örök élet csírája. Nem tűnik el, még a halál pillanatában sem. A szeretet misztériuma is. Ez a szentség jele és példája a szeretetnek. Így kell nekünk is egymást szeretni: önmagunkat adni a felebarátért.
Szűz Mária szerepét is hangsúlyozni kell, hiszen nélküle nem lett volna Eucharisztia sem. Az ő példája nyomán, aki az "eucharisztikus asszony" (vö. II. János Pál: Ecclesia de Eucharistia), kell nekünk is eucharisztikussá válni. Ő hordozta méhében Jézust, aki a hússá lett örök Ige (Logosz). Mi a szentáldozásban vesszük magunkhoz, és így egyesülünk vele. Ez a felfoghatatlan misztérium késztet minket mindig az imádatra és az alázatra, melyeknek igazi gyümölcse lesz a szeretet. Legyen Úrnapja életünk egyik alappillére, hogy a szentáldozásban Jézussal egyesülve és őt imádva megteremjük a szeretet gyümölcsét.
