A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2011. március 19., szombat

A hű és okos szolga: József, az ács


Szent József oltárképe
Ma van Szent József ünnepe. Ez a két nagyböjti főünnep egyike, melynek szentmiséjén énekeljük a Dicsőséget, valamint díszíthető az oltár is. Szent József ünnepe különleges a mi falunkban, mert - sokak viselik nevét, melyért hálát kell adniuk - külön oltára is van a templomban.
Szent József volt Jézus Krisztus nevelőapja. Elfogadta Jézust, akit Mária szült, és védte, tanította. Ácsként élt Názáretben, Mária volt a jegyese. Miután Mária megfoganta méhében a Szentlélektől Jézust, József álmában angyalt látott, aki bíztatta őt, hogy ne bocsássa el Máriát, mert a gyermek Istentől van. A népszámláláskor Betlehembe ment Máriával együtt. Ott ismét angyal jelent meg neki, aki Heródes gonosz tervére figyelmeztette. Így menekültek Egyiptomba. Heródes halála után pedig visszatértek Názáretbe. Ezután még említi a Szentírás akkor, amikor Jézus 12 éves. Ő ugyanis már akkor a templomban volt a tanítók között, szülei pedig aggódva keresték.
Az Újszövetségben József mindig valahol a homályban, háttérben van. Ő hallgat, Istenre hagyatkozik. Jézus megtalálásakor is csak Mária szól. Az evangélium nem beszél haláláról sem, egyszerűen csak "eltűnik"...
Máté négy testvérét említi Jézusnak (Mt 13,55): Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást (nem az áruló). A korai keleti egyházatyák őket József első házasságából származtatják. A nyugati Egyház később azt tanítja, hogy ők unokatestvérei voltak Jézusnak.
A későbbi források, mint például a Jakab-evangélium, beszámolnak József udvarlásáról. Eszerint Mária Jeruzsálemben volt templomi szolga, akinek meg kellett már házasodnia. "Hírnököket küldtek ezért egész Júdeába, kihirdetvén, hogy jöjjenek az atyák, és ha valakit méltónak találnának, fogadja be a leánykát házába. Mikor Józsefhez is eljutott a hír, tüstént letette szekercéjét, és sietett Jeruzsálembe a meghatározott templombeli gyülekező s tanácskozó helyre. Midőn három nap múlva a jelentkezők az előre megjelölt helyen ismét összegyűltek, minden kérő egy-egy liliomszálat adott a papnak, aki a szálakkal nyomban a templom belsejébe ment, s ott imádkozott.Imáját elvégezve, ismét kijött, s kinek-kinek visszaadta a maga virágszálát. Ám a liliomok csakhamar megfoltosodtak; csupán az utoljára Józsefnek átadott maradt friss és makulátlan. Egyesek megütköztek ezen, és részrehajlónak, tehát érvénytelennek minősítették a próbát, s egy másik próbát kértek helyébe, amihez hamisság nem fér hozzá. A pap emiatt kissé felháborodva, azonnal magához hívatta Máriát, galambot adott kezébe, s felkérte, hogy lépjen a csoport közepébe, s ott bocsássa szabadon a galambot. A többiekhez pedig így szólt a galamb elengedése előtt: „Lássátok, ti, Jahve jeleinek hamis félremagyarázói! E galamb ártatlan, tiszta állat, mely nem érti meg beszédünket, hanem csupán az Úr akarata szerint él, s csak Isten mindenható nyelvét érti! Tartsátok liliomszálaitokat magasra; akinek virágjára és fejére a galamb rászáll, miután a leányzó elereszti, az nyerje el Máriát!” A kérők ebben megnyugodtak, és mondták: „Igen, ez legyen a csalhatatlan jel!”
Szent József tisztelete keleten korábbra tehető. 850-ben került március 19-re az ünnep, mivel az volt Minerva római istennő (kézművesek istene) ünnepe. 1479-ben pedig IV. Szixtusz pápa véglegesítette és tette hivatalossá Szent József tiszteletét.
1620-ban Habsburg Ferdinánd császár egy Szent József-képpel ment harcba. Miután győzött, a Habsburg birodalom számára Szent József napja ünnep lett. Ezután került be 1621-ben a római naptárba.
IX. Piusz pápa 1870-ben az egész katolikus Egyház védőszentjévé tette Szent Józsefet. XI. Piusz pápa pedig a kommunizmus ellen küzdők védőszentjévé nyilvánította. XII. Piusz pápa vezetett be 1955-ben egy új ünnepet a munka ünnepével kapcsolatban: Szent József, a munkás.
Spanyolországban, mint a legtöbb országban ez az "apák napja". Ilyenkor a gyerekek képet festenek apjukról, melyet ajándékba adnak nekik.
1968-ig Bajorországban állami ünnep volt Szent József napja. A lányok virágkoszorút kaptak, melyben szüzességüket kellett őrizni, és egy virágcsokor segítségével pedig megtalálni párjukat. A kísértések ellen a fiatal párok ezen a napon "József-gyűrűt" húztak fel.
"Szent József napján a leglustább gazdának is a mezőn kell lennie." Ha József napja tiszta, idén jó lesz a méz."
"Ha József napján tiszta idő van, akkor gyümölcsöző év következik."

Az édesapák imája 

Mennyei Atyám! Köszönöm neked az életem, köszönöm feleségem, és köszönöm gyermekeimet, akikkel megajándékoztál. Most Szent József életét példának tekintve kérlek:
Adj nekem hitet és érzékeny lelket, hogy megértsem nekem szánt üzenetedet.
Kérlek, mutasd meg, mi a szándékod velem, hogy megfeleljek házastársi és szülői hivatásomnak.
Segíts, hogy el tudjam fogadni, és meg tudjam valósítani amit rólam elgondoltál akkor is, ha nem értem.
Segítsd meg feleségemet, hogy benne Mária hite és lelkülete éljen. Segíts úgy szeretnem, ahogy Szent József szerette jegyesét.
Segíts úgy élnem mások iránti türelemmel, figyelemmel, hogy gyerekeink számára életem példája vonzó legyen a követésre.
Segíts, hogy gyerekeinknek át tudjam adni a hitet: szavaimból, és tetteimből megismerhessék az igazi szeretetet. Tudjam munkára, becsületességre, igazmondásra, szerénységre, rendre, fegyelemre, kötelességteljesítésre nevelni őket. Tudják derűs lélekkel elfogadni a szegénységet, testi-lelki megterhelést. Tudjanak áldozatot hozni, önzetlenül adni és szolgálni, elviselni, ha nem az ő akaratuk teljesül.
Segítsd gyerekeinket, hogy növekedjenek testi-lelki egészségben, bölcsességben úgy, hogy neked is kedved teljék bennük. Ragaszkodjanak hozzád, tartsák meg törvényeidet, és szeressék egyházadat. Mindig, a nehézségek idején is érezzék gondviselő, atyai szeretetedet.
Jóra törekvésükben találjanak segítőtársakra, és védd meg őket a rossz útra, bűnre csábítóktól.
Tudják értékelni teremtésed csodáját. Az életet mindennél többre tartsák, az anyagi javakkal jól gazdálkodjanak.
Mutasd meg nekik leendő házastársukat, akit te választottál nekik. Támogasd őket, hogy hivatásukra: a házasságra vagy a papi, szerzetesi életre mint szentségre készüljenek, és addig tiszta életet éljenek.
Vigyázz gyerekeink családjára, hogy köztük is keresztény szellem uralkodjon, és unokáinkat vallásosan neveljék.
Segíts elfogadni és szeretni gyerekeinket akkor is, ha testileg vagy lelkileg betegek, és nem az általam helyesnek tartott úton haladnak. Te légy a vigaszom. Soha ne szűnjek meg értük imádkozni.
Segíts, hogy családfői feladataimat, döntéseimet bölcsen és jól elláthassam. Tudjak akkor szólni, és akkor hallgatni, amikor annak ideje van.
Add, hogy mindig legyen munkám, feladatom, és azt mindig pontosan, lelkiismeretesen, bölcsen elvégezzem mások szolgálatára.
Szűz Mária, Szent József, Szent István, Szent Imre kérjétek velem együtt az Atyát. Áldd meg életünket és mai napunkat. Ámen.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...