A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2011. március 29., kedd

Emberek és istenek


2011. január 27-én mutatták be Magyarországon az Emberek és istenek című francia filmdrámát.
Hazánkban és Franciaországban is sikerfilm lett. A film igaz történetet örökít meg: a kilencvenes évek derekán az Atlasz-hegységben, az algériai Tibhirine-ben él – jó kapcsolatot ápolva a helyi muszlimokkal – egy kis francia ciszterci közösség. A békés szerzetesi életet azonban fenekestül felforgatják az iszlám szélsőségesek, akik folyamatos nyomás alá helyezik a kolostor tagjait.
A szerzetesek azonban szembenéznek a halálos fenyegetésekkel, és – részben a helybéliekkel való jó viszony, valamint az őket övező tisztelet miatt – a biztonsági szempontok ellenére sem cserélik fel algériai kolostorukat békés francia közösségre.
Így azután az sem éri meglepetésként őket, hogy egy márciusi éjszakán a Fegyveres Iszlamista Csoport (GIA) elnevezésű szélsőséges gerillaszervezet behatol kolostorukba, és elhurcol hét szerzetest. A hegyek közé viszik őket, és – ez már a film elbeszélésén túli valóság – két hónapig rabságban tartják, majd barbár kegyetlenséggel végeznek velük. Levágott fejüket az algériai hatóságok találják meg, testük nyughelye a mai napig ismeretlen.
A ciszterciek elrablása előtt már korábban meggyilkoltak három apácát, és a Tibhirine-i szerzetesek kivégzése után nem sokkal, 1996 augusztus elsején merényletben végeztek Pierre Claverie-vel, Oran katolikus érsekével is. Az iszlám fundamentalizmus ráadásul nem csak múlt, hanem jelen is. Algéria ma is forrong, legutóbb 2007 decemberében történt merénylet Algírban: egy robbantásban 31 ember – köztük 17 ENSZ-alkalmazott – vesztette életét. Ezt a merényletet azonban már nem valami hazai szervezet, hanem a globalizálódó terrorizmus legveszélyesebb szervezete, az Al-Kaida hajtotta végre. (mindennapi.hu)
A film kritikája a hazai médiában igen kedvező. Egyik honlap ezt a kérdést teszi fel a film kapcsán:  „Mennyire hívő az ember, ha éppen a saját életéről van szó? Mit jelent a vallás, mit a közösség és mit a személyes felelősség?”
A filmet a Cirko-Gejzír és az Uránia is vetíti.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...