A SZENT KERESZT OLTALMÁBA AJÁNLOTT BLOG. XVI. BENEDEK PÁPA ÉS ACKERMANN KÁLMÁN ATYA TISZTELETÉRE AJÁNLOTT BLOG.

2010. november 23., kedd

I. Kelemen pápa

Az Egyház ma emlékezik meg Római Szent I. Kelemen pápáról. 50-ben született Rómában. Szent Iréneusz szerint ő a harmadik Szent Péter székében. "Az ószövetségi Szentírás alapos ismerte, a jeruzsálemi templomi liturgia rendjének ismerete amellett szól, hogy Kelemen zsidókeresztény volt" - fogalmaz Iréneusz, aki szintén egyházatya volt, mint Kelemen. Szent Kelemen láthatta az apostolokat, és prédikálásukat is hallotta. Az újszövetségi levelek mellett nagy jelentőségű a Levél a kointhosziaknak c. műve, melyben őket kéri a botrányok helyrehozására. Azt írja, hogy "az egyház papjait és diakónusait nem lehet hivataluktól megfosztani, mert ugyan egyházközség választja őket, de a szenteléssel visszavonhatatlanul az apostolok örökébe lépnek. Nem a választás teszi őket az apostolok utódává, hanem a kézföltétel, a szentelés, melyet a többi apostolutód szolgáltat ki".
Az idézett levél alapján monarchikus püspöknek tekinthető. Nem maradt ránk azonban pontos kép egyházkormányzati tevékenységéről, de jelentősége vitathatatlan.
Traianus császár száműzte sok más kereszténnyel együtt. A legenda szerint a Krím-félszigeten végeztek kőfejtő munkát. Az ottani vízhiány csak fokozta szenvedésüket. Kelemen minden keresztényt buzdított az imádságra. Egyik alkalommal egy bárányt látott, amely a lábával gödröt kapart, abból pedig forrás fakadt. Ezzel a vízzel keresztelni is akart. Traianus kötelet akasztatott a nyakába, majd a tengerbe dobatta. Sokáig a halála napján azon a helyen megjelent Kelemen. Már a negyedik században templomot emeltek a tiszteletére.
Attribútumai: bárány, kutak, horgony.
A matrózok, bányászok, kőfejtők patrónusa, a beteg gyermekek oltalmazója.
Szent Kelemen pápa már idézett levelében buzdít a jócselekedetek megtartására, a lázadás kerülésére, a segítőkész szeretet gyakorlására. Legfőbb példája maga Jézus Krisztus, akit a keresztény embernek utánoznia kell.
"Mit tegyünk tehát, testvéreim? Tartsuk távol magunkat a jócselekedetektől, és hagyjuk el a jót? Semmiképpen sem engedné meg az Uralkodónk, hogy ez bekövetkezzen; inkább igyekezzünk buzgón és készségesen mindenféle jócselekedeteket véghezvinni. Beláthatjuk azt is mindannyian, hogy jócselekedetekkel ékeskedett minden igaz ember, és maga az Úr is műveiben felékesítve találta örömét. Előttünk áll a példakép, sietve járuljunk az ő akaratához, teljes erőnkből tegyük az igazságosság műveit!
Aki jól munkálkodik, jó lelkülettel veszi át munkájáért kenyerét; a hanyag és lusta, alig mer munkáltatójára nézni. Mindenképpen szükséges, hogy készségesek legyünk a jót megtenni, mert minden az Istentől származik. Ő ugyanis előre megmondotta nekünk: "Íme az Úr, a bére szeme előtt van, hogy mindenkinek megadja azt, cselekedeteinek megfelelően" (vö. Iz 40,10)."
Mivel ő maga is látta és hallotta az apostolokat, gyakran irányította rájuk a figyelmet. Az apostolok is szenvedtek Krisztus követése miatt, bújkálniuk kellett, és ezért mi sem kerülhetjük el a szenvedéseket, a megaláztatást. De Krisztus győzelme ebben is reményt ad nekünk.
Isten Fia, Jézus Krisztus által szólt a történelemben a zsidókhoz és a pogányokhoz. Majd tanítványain, azoknak a tanítványain keresztül. Ma is szól hozzánk a szentmisében, a liturgiában. Nekünk pedig kötelességünk továbbadni a világ felé nem csak a tárgyi tudásunkat a hitről, hanem jótetteinken keresztül hirdetnünk, hogy "Isten a szeretet" és mi az "Igazság munkatársai" vagyunk.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...